Célok kitűzése.
Célok kitűzése és elérése
Gyulai Implom József Általános Iskola
CÉLOK projektünk főbb elemei a bevezető óra megtartása után: János vitéz céljainak számbavétele irodalom órán. Eszperete Tervek vers írása irodalmon és nyelvtanon, itt már saját célokkal is. Aztán zárásként „faültetés”, hogy titkos terveink megfogalmazódjanak és majdan virágba is szökkenjenek!
A célokat, célkitűzéseket csoportosan, rajzokkal szemléltetve készítették el a gyerekek. Egyénileg bakancslistát készítettek.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Céljaink-Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola,7.a
Az új évet új és még nem elért célok összegyűjtésével, megbeszélésével, kitűzésével kezdtük.
A szokásrendszerünk elmélyítését próbáltam ezzel hangsúlyozni, ami a kiscsoportosok óvodai életében nagyon fontos.
A nagycsoportosoknál ezek figyelését, tudatossá válását próbáltam hangsúlyozni.
Közösen összeszedtük a céljainkat, majd a gyerekek körülírásával kitalálták a papíron lévő rajzokat, ezután kiszínezték. Eljátszottuk az udvariassági, köszönési szokásokat (Csókolom).
Majd belekezdtünk egy hosszú játékba. Aki valamelyik célunkat teljesíti kitűzheti a jelét a cél mellé. Három jelért jár egy matrica. Lelkesek voltak.
Nagycsoportosoknál célunk volt még a személyi adatok megtanulása.Mindenki elkészíthette saját személyigazolványát, ha tudta a lakcímét, születési helyét, dátumát, és ha készített magáról egy fényképet-lerajzolta magát a tükör előtt ici-piciben.
Célunk volt, hogy melegen tartsuk a kezünket kint a hóban, ezért készítettek maguknak kesztyűt. A kesztyűvarrással kézügyességük, finommotorikájuk, kitartásuk, monotóniatűrésük fejlesztése, amelyek gyakorlása mind fontos nagycsoportban.
Az osztályom továbbtanulás előtt áll, ezért nagyon sokat beszélgettünk és beszélgetünk is a középiskolába való átlépésről.
Ki milyen irányba szeretne menni, kinek milyen céljai vannak?Milyen lehetőségei?
Ennek kapcsán elkészítettünk egy tablót, melyen a gyerekek illusztrálták, melyik iskolát vagy szakmát szeretnének választani. Hogyan érhetik ezt el, melyen lehetőségek vannak?
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
Soltvadkert, Bocskai u. 2.
A tanóra elején megbeszéltük mennyire fontos az életünkben, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, mit szeretnénk elérni. A célok eléréséhez szükség van társas kapcsolatokra, hogy együttműködjünk másokkal.Ezután meghatároztuk a következő félévre „Közös céljainkat”, majd mindenki elkészítette egyéni célkitűzéseit is.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Boldogság Dóra elmesélte a kicsiknek a ” Boldogvár meséjét”, amire többen is emlékeztek, hisz már a tavalyi évben is nagyon megfogta ez a történet a gyerekeket. Beszélgettünk arról, hogy nekik, milyen álmaik vannak amit szeretnének elérni, és milyen érzés amikor sikerül elérni céljaikat. Mivel a csoport fele jár úszni, az egyik kisfiú elmondta, hogy ő nagyon szeretne megtanulni egyedül úszni. A többiek is csatlakoztak ehhez a célhoz, így megbeszéltük, hogy az úszásra járóknak nagyon jó lehetőségük van erre, ha odafigyelnek, hogy mit kell csinálni, és gyakorolják amit az úszásoktatók kérnek tőlük. A beszélgetés után, gyümölcssalátát készítettünk, amely során a közös célunk az volt, hogy mindenki ügyesen, bátran megtanulja darabolni a gyümölcsöket, amelyek elfogyasztása segít az egészségünk megőrzésében. Ezt követően énekeltünk és táncoltunk a ” Van nekem egy álmom” című dalra. Amikor a fürdőbe elmentünk, a gyerekek nagyon odafigyeltek az oktatójukra, hogy minél előbb megtanulják az úszás mozzanatait.
Beszélgetés: Hogyan jutnak élelemhez télen az állatok- labirintus- megtalálni a célhoz vezető utat.
Először ujjunkkal megmutattuk az utat, amíg mindenki meg nem találta a célt.Színes ceruzával kijelölték a gyerekek az utat az állatoknak, majd kiszinezták a képet.
Végül az állatok mozgását és hangját utánoztuk
Kérdések: Voltatok már az erdőben?
Milyen állatokat láttatok?
Hogyan tudunk segíteni az állatoknak télen?
Hogyan védjük az erdőt?
Tanulság: Ha valaki valamit nagyon akar, mindig megtalálja a célhoz vezető utat.