Először arról beszélgettünk a hetedikesekkel, hogy miért fontosak az életünkben, hogy legyenek céljaink, vágyaink, majd próbáltam velük saját, konkrét célokat is megfogalmazni, kimondani. Megbeszéltük, mit tehetnek ők is ezen célok elérése érdekében. Majd arra kértem őket, fejezzék be a következő mondatokat a saját gondolataikkal:
– Életemben az a legfontosabb, hogy,….
– Tökéletesen boldog lennék, ha, …..
– Ha több pénzem lenne,……
– Olyan ember szeretnék lenni, aki …..
– Életem értelme, hogy ….
– Amit a legjobban szeretnék elérni az az, hogy…..
Nagyon értékes, szívből jövő válaszok születtek, amit emlékbe eltettem, jó lesz majd néhány év múlva visszaemlékezni, felidézni őket.
Kézenfekvő volt a félévzáráshoz közeledve a jegyekről, tanulmányi átlagokról is szót ejteni, hiszen lassan közeleg a továbbtanulás is. Próbáltam őket a megerősítő kártyákkal is inspirálni, motiválni.
A téma lezárásaként kártyáztunk és játszottunk a Pozitivity társasjátékkal.
Célok kitűzése és elérése
Új év – új célok kitűzése január hónapban: jó alkalom volt ez a mottó a hónap Boldogságóra programja feladatainak elvégzéséhez.”Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.”Zig Ziglar
Kis idézeteket kaptak, mindenki felolvasta és értelmezte. Monogramjaikat ráírták a kis cetlire és állatokat terveztek belőlük. Elkészítették a plakátjukat.
Új év – új célok kitűzése január hónapban: jó alkalom volt ez a mottó a hónap Boldogságóra programja feladatainak elvégzéséhez.”Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.”Zig Ziglar
Kis idézeteket kaptak, mindenki felolvasta és értelmezte. Monogramjaikat ráírták a kis cetlire és állatokat terveztek belőlük. Elkészítették a plakátjukat.
Kis katicáink zokni célba dobálásba kapcsolódtak be, nagyon ügyesek voltak.
Kis katicáink zokni célba dobálásba kapcsolódtak be, nagyon ügyesek voltak.
Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
Ebben a hónapban a boldogságóra segítségével abban igyekeztem segíteni a gyerekeket,hogy meg tudják fogalmazni reális vágyaikat,céljaikat és próbáljanak mindent megtenni azért,hogy ez sikerüljön.
A foglalkozást beillesztettem heti tevékenységeink közé,a „Kibújás vagy bebújás” témába.
Szituációs játékot kezdeményeztem,melyben két kis medvebocs báb eltévedt,és a gyerekek segítségét kérte otthonuk megtalálásához.Minden akadályt leküzdve,hegyen,folyón,mocsáron átkelve találtuk meg közösen a barlangot.
Jól illeszkedett a játékhoz Bagdi Bella „Van nekem egy álmom”című dala,melyre vidáman,önfeledten mozogtunk újabb és újabb mozgáselemeket kitalálva.
Pihenésképp leültünk egy közös beszélgetésre,ahol mindenki elmondhatta milyen vágya,célja van amit szeretne,hogy teljesüljön.A szőnyegre szétterített képkártyák közül kiválaszthatták azokat melyeket leginkább szeretnének elérni.A vágyott célok kiszínezett képét felragaszthatták arra a rajzlapra,melyre korábban önmagukat rajzolták le.
A témához ajánlott segédanyag alapján építettük fel a mai boldogságórát. A javasolt feladatlap a fotók közt látható.
A célok kitűzése és elérése témába egy játékkal kezdtünk bele. Ehhez nyugodt légkör megteremtésére volt szükség. A játék neve, Varázshópelyhek. A gyerekek feladata az volt, hogy sétálgassanak és képzeljék el közben, hogy most olyan varázshópelyhek esnek, amikkel ők kívánhatnak valamit, amit el szeretnének érni. A gyerekeknek látszólag nagyon tetszett a játék. Utána, amikor mindenki belélegzett 3 varázshópelyhet körbe ültünk és egyesével megbeszéltük ki mit képzelt el, mit szeretne elérni. Ez jó lehetőség volt arra, hogy a gyerekek kifejezhessék, megfogalmazzák a bennük zajló érzéseket, gondolatokat. Jó volt hallani milyen dolgok motiválják őket, mit szeretnének elérni. Ezt követően elmeséltem nekik a Boldogvár meséjét, amiben sok fontos és tanulságos történés van. Ezeket közösen próbáltuk felidézni, átbeszélni a mesét követő beszélgetés során, hogy a gyerekek is jobban megértsék.