Iskolánk alsós diákjai a célkitűzések hónapjában nem csupán célokat fogalmaztak meg, hanem a célok eléréséhez szükséges lépéseket is megtervezték. Az órákat mozgásos gyakorlatokkal kezdtük, majd a célok megfogalmazását követően a megvalósuláshoz vezető utat lábnyomokban rajzolták meg.
Célok kitűzése és elérése
A hónapban már sikeresen tudtuk teljesíteni az adott hónapban kijelölt feladatainkat, céljainkat.
5 napon keresztül foglalkoztunk a témával, közben pedig ismerkedtünk a téli időjárás csodáival és a mesterségekkel is egy kicsit.
1.nap:
A téma bevezetése a célok fontosságának megbeszélése. Kitartónak lenni, véghez vinni elképzeléseinket, megvalósítani terveinket, együtt könnyebb, segíteni másoknak elvek, fogalmak átbeszélése. Munkafüzetből a feladatlap kiszínezése, átbeszélése. Mentovics Éva: Hóember kívánsága versének és a Hóembernek se keze se lába dal tanulása. Badgi Bella dalának a meghallgatása táncos mozdulatokkal kísérése.
2.nap:
Bezzeg Andrea meséjének a feldolgozása. Mese eljátszása közösen séta a teremben- szikla törés majd folyó ugrás, János levelének megtalálása. Levél megtalálása után puzzle darabok keresése a teremben és öltözőben. Mikro csoportos kereteken belül puzzle kirakása. Végül pedig a felnagyított munkafüzeti színező színezése. Átbeszéltük mi volt a célja Jánosnak, milyen bátor volt és soha nem adjuk fel, minden akadályt legyőzünk.
3.nap:
Harmadik napon a téli időjárással, annak jellemzőivel, jellegzetességeivel foglalkoztunk. Újra verseltünk és énekeltünk a hóembernek. Majd megvizsgáltuk a víz-jég-hó kapcsolatát, olvadási és fagyási folyamatokat. Mi miből következik és minek mi az oka, mi célt szolgálhatnak. Milyen téli jellegzetességeket ismernek, mik az álmaik, vágyaik és hogy azok nem teljesen egyenlőek a kitűzött céljaikkal. Éves naptárt készítettünk közösen, ahol átbeszéltük az évre még a kijelölt céljainkat, amit szeretnénk megvalósítani. Ismerkedtek a 4 évszak tulajdonságaival és a 12 hónap jellegzetességeivel. Játszottak hópihe shodokuval illetve színeztek hóemberes színezőt is.
4.nap:
A negyedik napon a Mi leszek ha nagy leszek? kérdést tettem fel a gyerekeknek. A céljaikról beszélgettünk ki mit szeretne az életbe elérni, mi szeretne lenni ha nagy lesz. Megismerkedtek egy új eszközzel az Okoskocka Anyanyelvi változatának a játék kockáival, amelyeken szakmák voltak lerajzolva. Ezekről beszélgettünk a gyerekekkel és mindenki választhatott egyet közülük. Majd játszhattak szakmás memória játékkal és szakmás kirakós játékkal, ahol a szakmához tartozó eszközöket kellett megtalálni és odailleszteni a megfelelő részhez.
5.nap:
A gyerekek kiszínezték a hét szimbólumát, amit fel is helyeztünk közösen a boldogság várunk következő lépcsőfokára. Majd elmondtuk még párszor a heti versünket. Ezután kört alakítottunk és különböző járás gyakorlatok alatt énekeltük a heti dalunkat. Majd gimnasztikai gyakorlatokat végeztünk Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dalára. Ezután pedig célba dobtunk közben pedig megvalósítható céljainkat soroltuk. Maguktól nem tudtak mondani a gyerekek ezért közösen valósítottuk meg a feladatot. Végül pedig szobor játékot játszottunk. A nap zárásaként mindenki, aki szerette volna megragaszthatta a saját hóember bábját, amit örömmel vittek haza.
A hét nagyon színes és változatos volt. A gyerekek nagy létszámmal 24-27 fővel voltak jelen a csoportban. A témát átbeszéltük, feldolgoztuk az életkori képességeikhez mérten.
Beszámoló
Boldogságóra 5. : Célok kitűzése és elérése
Az óra időpontja: 2021. január 11.
Résztvevők: 3. osztály
Az új évet egymás köszöntésével kezdtük, örültünk, hogy újból az iskola falai között találkozhatunk. A relaxációt követően a boldogságórát újévi kívánságok megfogalmazásával folytattuk. Felelevenítettük Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét, melynek kapcsán beszélgettük. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem jó, ha az ölünkbe hull minden, mert nem tudjuk kellően értékelni. Jobb, ha megküzdünk valamiért, így jobban megbecsüljük. Erre bíztatta tanulókat a rejtvény megfejtése: SIKERÜL. Céljaink megvalósításához szükséges gondolatokat fogalmaztunk meg.(Pl.: kitartás, tenni akarás, bátorság, szorgalom, bizalom) Elkészítettük a TERVEINK, CÉLJAINK 2021-re befőttet, mely a gyerekek színes papírokra írt reális terveiket rejti. Az elkészített gondolatokat lezártuk az üvegbe, sőt le is blombáltuk. (Egy év múlva kinyitjuk, s kiderül majd kinek valósultak meg a tervei.) A hónap dalának meghallgatása közben papírból erősség léggömböt készítettünk, melyre rajzolhattak, írhattak a gyerekek a céljaik elérést segítő dolgokat. Az elkészült „erősség léggömböket” a tanterem dekorálásához is felhasználtunk. Gondolatainkban elmélyedve meditációval zártuk a foglalkozást.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal, énekkel, mesével kezdtük. Beszélgettünk a célokról, mi az, amit nagyon szeretnénk elérni. A konkrét cél megfogalmazása az óvodás korosztály számára még nehezen érthető. A kisebbek még keverték a mesebeli és valóságos cél elérésének lehetőségét. Királylányok, unikornisok szerettek volna lenni. A nagyok közül már többen megfogalmaztak rövid távú, elérhető célokat. Pl: ha elmúlik a vírus, szeretnének játszóházba menni a barátokkal. Az egyik kisfiú szeretné megtanulni a váltó használatát a kerékpárján. Lelkesítette a gyerekeket a varázs hópehely készítése, az elképzelt séta a hóesésben, a hópehely belélegzése. A közös beszélgetés végén a gyerekek kérésére, újra meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom c. énekét, és ezzel zártuk a foglalkozást.
Szegedi Vörösmarty Általános Iskola
Megbeszéltük, hogy akinek vannak céljaik azok boldogabbak, sikeresebbek és kiegyensúlyozottabbak. Hiszen a célokkal rendelkező emberek sokkal nagyobb eséllyel érhetik el amit szeretnének, mert pontosan tudják, mit akarnak.
Mindenki gondolkozott, hogy mi legyen az ő egyéni célja, ezután egy varázstükör segítségével elképzeltük, hogy ez már meg is valósult. Ezt le kellett rajzolni a gyerekeknek. Ezután mesélt a társaknak mindenki, hogy miért ezt a célt találta magának és, hogy mit tesz a céljaiért. Közben felmerült egy kérdés, amiről sokat beszélgettünk, hogy mi a különbség a vágyak és a célok között. Ezután elkészítettünk egy varázstükröt amelyben az 1.b céljai voltak láthatóak. Ez alkalmat adott arra, hogy kitértünk arra is, hogy fontos nemcsak az fontos, hogy elfogadjuk magunkat és másokat olyannak amilyenek, hanem folyamatosan fejlődjünk, és ehhez célok kellenek.
” A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt.” (Dan Millman)
Csemeteliget Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bolcsöde, Sződliget
Amikor „elérkezik egy új esztendő”, számot vetünk a múlt évvel és eltervezzük, mit szeretnénk az újban. Ennek feltétele, hogy tudjuk mi az, ami volt és mi várható:)
Így a téma feldolgozását az évszakok váltakozásából indítottuk. Drámajáték keretében sok tarka kendővel a négy évszak szeleit hívtuk életre, amelyek örök körforgásban hoztak jót is, rosszat is.
A négy oldalú „évszakfánkra” felkerültek az évszakra jellemző ikonok, ez alapján tudtuk felidézni, mi az ami már elmúlt, mi az, ami közeledik.
A téma adott meséje a mi kiscsoportosainknak nehéznek bizonyult, így helyette reggeli „kuckós mesélés” keretében a „Három kismalac” mesét választottuk, amiben a kitartó, legkisebb kismalac végül elérte célját, olyan házikót épített magának, ami minden bajtól megvédte és még a testvérein is segített.
A szőnyegen mezítlábas torna keretében akadálypályát építettünk, ahol változatos eszközökön kellet eljutni a célig.
Így előkészítve indult a téma igazi feldolgozása. Decemberben a boldogító jó cselekedetek jegyében kölcsön kaptuk karácsonyig a Mikulás csengőjét, hogy ha valami jót cselekszünk, megcsengethessük, hadd hallja a Mikulás, mennyi jó történik nálunk. Itt volt az ideje, hogy visszaadjuk, és kiengeszteljük a Mikulást, mert majdnem elfelejtettük. Kaptunk tőle egy levelet, amin három varázsmasni volt, amit csak varázslattal lehetett kibontani. A három varázslat: egy mikulásos dal, egy mackós dal és egy szeretetlufi fújása, ami egyben a foglalkozásindító relaxációs gyakorlat is volt. A levél egy térképet rejtett, ami az utat mutatta, amin elérhetjük a célunkat, a Mikulás házát. A térképen volt hegy, egy hosszú út és egy folyó, amin hideg lévén nem úszva, hanem csúszva tudunk csak átkelni;)Az utunkhoz segítségül hívtuk a hónap dalát, az adott mozgásokat követve, énekelve jutottunk el a célunkhoz. A tánc végére tényleg elfáradt mindenki, amiből levonhattuk a következtetést: nem volt könnyű az út, de megérte, lám még egy jót táncolhattunk is.
Ezután választottuk ki a „csoport közös célját”. Miután napok óta téma már a farsang és az évszakfánál is felmerült, azonnal egyetértettek a gyerekek, hogy ez legyen a cél. Meghatároztuk a feladatokat: jelmez kitalálása, elkészítése, díszítés, játékok kitalálása, csemege készítés. Mindezt rögzítettük egy f”arsangi óriás tervrajzon”, hogy el ne felejtsük. A rajzot a folyosó falára helyeztük el, hogy minden nap lássuk.
A hét zárásaként téli képességfejlesztő játékokat hoztunk be a szabad játékba és a szőnyegen Duplóból építettünk egy „óriás társasjátékot”, amin a macik a barlangtól hegyeken, hosszú úton keresztül elértek a tóig, ahol fejest ugrottak a vízbe. Együtt válogattuk a kockákat színek és forma szerint, csapatban dolgozva építették a tavat, a barlangot és az utat a hegyekkel. Komoly kooperáció eredménye lett, hogy elkészült a játék és persze egész délelőtt folyt a verseny, melyik maci ugrik előbb fejest a tóba.
„Célok kitűzése és elérése”
Célba dobásos játékkal indítottuk a boldogságóránkat,a zoknik dobása volt a célkitűzése ,az elérése a kosárba essen.
A célkitűzés felsorolását mi felnőttek kezdtük,így igyekeztünk rávezetni a gyerekeket,milyen célok is lehetnek és mit tehetünk,hogy elérjük,tenni kell érte.A foglalkozást Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom” című dalával fejeztünk be.
Sziasztok! Nekünk a Micimackó színező feladat tetszett meg legjobban. A jól elvégzett munka után pedig megettünk egy egy mákos sütit. Legyen szerencsénk ebben az évben is!