Nagyon fontosnak tartom, hogy életkortól függetlenül mindenkinek legyen célja. Közeli és távoli, megvalósítandó feladatok. Az osztályomba járó tanulókat már elsős koruk óta mindig arra biztatom, hogy keressenek célokat, s a megvalósításukért minden erejükkel próbáljanak küzdeni. Ha nem sikerül a megvalósítás, legyen mindig új cél a szemük előtt, s ne kudarcként éljék meg, hanem lehetőségként. Most mindenképpen foglalkoznunk kell a céljaink átgondolásával, negyedikesek lettek tanulóim ebben a tanévben. A negyedik osztály mindig mérföldkő egy kisdiák életében, így a tanév nagy részében készülünk a felső tagozatos átállásra, a célok konkretizálására. Már többször beszélgettünk róla, hogy milyen terveik, céljaik vannak a közeljövőre, illetve a felnőtt életre nézve egyaránt.
Fontos mottónk: „ Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom”
Cassandra Clare
Az első boldogságóránkon újévi jókívánságainkat fogalmaztuk meg egymás számára és nagyon örültünk, hogy az ünnepek elmúltával újra együtt lehet kis osztályunk. Ezután a „boldogság falunk” előtt az előző tanévben készített tablónkat néztük át, s megvitattuk, hogy mely célokat sikerült egy év alatt megvalósítanunk.
Céljaink a 2022-es évre címmel otthoni feladatvégzésre motiváltam tanulóimat. Egy a 4-es lapra különböző szempontok szerint kellett egyéni céljaikat, vágyaikat leírniuk, esetleg lerajzolniuk. Ezután a következő boldogságórán egyenként bemutatták társaiknak a saját vállalásaikat. A bemutatást egy közös munka követett. Megfogalmaztuk és felírtuk a közös, és egyben vállalható céljainkat. Megbeszéltük, hogy minden boldogságórán egy pár perc erejéig visszatérünk majd arra a fontos kérdésre, vajon ki hol tart a megfogalmazott céljainak megvalósításában. A hónap során dramatizáltunk még mesét, szituációs gyakorlatok során vitattuk meg a kitűzött célokat, énekeltük a hónap dalát, meditálva gondoltuk át a célhoz vezető útjainkat.
Célok kitűzése és elérése
A hónap témáját már az első héten el kezdtük feldolgozni a gyermekekkel, hiszen a családban tett újévi fogadalmak, úgy gondoltam, az ők figyelmüket is megragadthatták. A „Dagasztás” relaxációs gyakorlat után neki is kezdtünk a beszélgetésnek, és valóban, többen is mondogatták, hogy „anyukám fogyókúrába kezd, apukám le szeretne szokni a cigarettáról, sportolásba kezdtek a szüleim”. Ezeket hallva, közösen fogalmaztuk meg, hogy vajon miért is teszik ezt a szüleik. Megbeszéltük, hogy olyan célokat tűztek ki maguk elé, miszerint egészségesebben szeretnének élni, óvni szeretnék egészségüket. Ezután sor került arra is, hogy szerintük egy gyermeknek lehetek-e céljaik? Természetesen kezdetben álmaikat, vágyaikat nevezték meg, aztán rávezettem őket, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az álmok megvalósuljank, a célokat elérhessék. Az egyik kisfiú nagyon szépen kifejtette, hogy ő egy kiskutyát szeretne, és az a célja, hogy jó gazdája legyen a kutyusnak, ehhez szeretné megtanulni, hogy milyen teendői lesznek vele.
Megbeszéltük, hogy mindannyian iskolába készülnek, az a cél, hogy jól tanuljanak, ehhez a foglalkozásokon oda kell figyelniük, sok feladatot kell megoldaniuk. És a legnagyobb cél a szakma választása, a „mi leszek, ha nagy leszek?”, amihez pedig az iskolában kell majd jól teljesíteniük. Minden gyermek elmondta, mi szeretne lenni felnőtt korában. Ezt követően Bagdi Bella „Van nekem egy álmom” dalára szabadon, kötetlenül mozogtak, táncoltak a gyermekek, majd a kényelmes elhelyezkedésük után Boldog Dóra mesére hívta őket. Bezzeg Andrea Boldogvár meséje meghallgatása után megbeszéltük, hogy milyen akadályok nehezítették János útját. El is játszottuk a kő elgörgetését, a vizen köveken való átlépegetést. Ezután következett a célbadobás, közben ismét Bagdi Bella dala szólt, melyet a gyermekek örömmel hallgattak. A foglalkozás végén mindenki lerajzolta, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában. A rajzokat hazavitték a családnak megmutatni, beszámolni céljaikról. Feladatul azt kapták, hogy a családdal közösen tűzzenek ki olyan célokat, melyeket meg is tudnak majd valósítani. Több gyermek közös mozgás (biciklizés, futás) illetve kirándulások kitűzéséről számolt be. Két család már tejesített is belőle!
A hónap folyamán többször is motiváltam, emlékeztettem a gyermekeket arra, hogy a cél kitűzése nem akadálymentes (gondoljunk Jánosra a meséből), a küzdelem, a kitartás és a bátorság legyen mindig a tarisznyájukban!
A Maroslelei Zengő Óvoda- Bölcsőde boldogságórái „Célok kitűzése és elérése „téma körében.
Január témaköre: Célok kitűzése és elérése
Jan. 14.
A 3. órát közös énekléssel kezdtük, majd jött a relaxáció.
A gyerekek teljes mértékben tudtak azonosulni a Dugattyú című kisfilm szereplőivel. Megbeszéltük, hogy melyik szereplőt, milyen cél motiválhatta. Mivel tetszett diákjaimnak a történet, ezért érdeklődéssel fogadták a szituációs feladatokat is. Az eltérő képességű gyerekek természetesen más-más feladatot kaptak. A tehetséges gyerekek inkább az önálló véleménynyilvánítás terén tudták megcsillantani képességeiket. De a gyengébb képességű diákok is kaptak testhezálló feladatot a szerepjáték során. Az egész órán remekül együttműködtek, senki sem volt kiközösítve, közösen segítették egymást.
Az óra közben többször felhívtam a figyelmüket arra, hogy kit, hogyan lehetne bevonni a munkába. Úgy láttam, hogy az órám elérte célját, hiszen diákjaim megértették a kisfilm tanulságát és ezzel kapcsolatban el is mondták véleményüket.
Meditációval és közös énekléssel zártuk az órát.
A negyedik órában a Ha nagy leszek játékhoz kapcsolódóan csodaszép képeket készítettek a gyerkőcök, mely feladat során megbeszéltük, hogy ki, mi szeretne lenni majd felnőtt korában. Arról is szót ejtettünk, hogy hogyan lehet elérni a kitűzött céljukat.
Ezt az órát is meditációval és Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalával zártuk.
A foglalkozásoknak pozitív nevelő hatása volt a gyerekek viselkedésére. Önértékelésüket és önbizalmukat is sikerült megerősíteni. Sok jutalomkártyát és ötös érdemjegyet tudtam kiosztani az órák végén. Boldog voltam, mert igazán jó hangulatban dolgoztunk.
A Rend a lelke! című játékot többször is játszottuk a hónap során, melyet mindig nagyon élveztek kis tanítványaim. Megígérték, hogy a rendrakást otthon is alkalmazzák és ezzel meglepik édesanyjukat.
Beszámoló
Boldogságóra 5. : Célok kitűzése és elérése
Az óra időpontja: 2022. január 14.
Résztvevők: 1. osztály, 4. osztály
Az új évet egymás köszöntésével kezdtük, örültünk, hogy újból az iskola falai között találkozhatunk. A relaxációt követően a boldogságórát újévi kívánságok megfogalmazásával folytattuk. A negyedikesekkel a tavaly elkészített terveink, céljaink befőttet kibontottuk. Kiosztottuk a saját tavalyi célokat tartalmazó cetliket, s mindenki elolvasta és megbeszéltük kinek mi valósult meg. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem hull az ölünkbe minden, hanem tenni is kell érte. Jobb, ha megküzdünk valamiért, így jobban megbecsüljük. Céljaink megvalósításához szükséges gondolatokat fogalmaztunk meg.(Pl.: kitartás, tenni akarás, bátorság, szorgalom, bizalom). Az elsősökkel meseolvasással és rajzolással dolgoztuk fel a témát. Rajzok Ha varázserőm lenne címmel készültek . A dalt rajzolás közben meghallgattuk. A hónap során többször is beszéltük a célok megvalósításának lehetőségeiről. Gondolatainkban elmélyedve többször meditáltunk.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek csoportmunkában készítették el űrhajóikat, melyeket dekorációként helyeztünk el a tanteremben, hogy bármikor megnézhessék, mely céljaik teljesültek már.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek csoportmunkában készítették el űrhajóikat, melyeket dekorációként helyeztünk el a tanteremben, hogy bármikor megnézhessék, mely céljaik teljesültek már.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek csoportmunkában készítették el űrhajóikat, melyeket dekorációként helyeztünk el a tanteremben, hogy bármikor megnézhessék, mely céljaik teljesültek már.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek csoportmunkában készítették el űrhajóikat, melyeket dekorációként helyeztünk el a tanteremben, hogy bármikor megnézhessék, mely céljaik teljesültek már.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek csoportmunkában készítették el űrhajóikat, melyeket dekorációként helyeztünk el a tanteremben, hogy bármikor megnézhessék, mely céljaik teljesültek már.