A célok kitűzése és elérése téma feldolgozását beszélgetéssel kezdtük. A gyerekek elmondták, hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve, ki mi szeretne lenni ha nagy lesz. Nagyon kreatív gondolatokat fogalmaztak meg és ügyesen meg is indokolták miért az adott szakmát szeretnék választani.
A választható feladatok közül a „Ne add fel a startnál!” -című feladatot választottam. Megnéztük az animációt a struccról és a pingvinről. A gyerekeknek nagyon tetszett a kis pingvin kitartása és örültek célba érésének. Ezután kartonból, műanyag kanál pocakkal elkészítette minden gyerek a saját pingvinjét. Végül meghallgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Sok új ismerettel gazdagodtak, jó volt látni pozitív életszemléletüket a távoli jövőre nézve.

Mi is a a cél? Nehéz meghatározni az óvodás korú gyermekeknek pontosan. Leginkább úgy tudnám leegyszerűsíteni, hogy mit akarunk elérni, mit akarunk tenni?

A mai gyerekeknek vagy egyszerű, a játékhoz kapcsolódó céljaik vannak, vagy nagyon irreális célkitűzéseket sorolnak fel, ha megkérdezzük őket.
Sokat beszélgettünk arról, hogy elérhető célokat tudjanak megfogalmazni. Olyanra kell gondolni, amit meg is tudnak valósítani. Első játékunk egyfajta bevezető volt, a ritmusposta. A kisgyerekek képességeinek ismeretében küldtem a „postát”, egyre nehezedő ritmusokkal. Figyeltem arra, hogy mindenkinek sikerélményben legyen része. A játék kapcsán megbeszéltük, hogy vannak olyan célok, amelyek azonnali eredményt hoznak. Azonban vannak olyan célkitűzések is, amelyek eredménye csak később jelentkezik, és a felé vezető úton sok feladat vár ránk. Ehhez kapcsolódó játékunk a „Mit láttam?”
Az asztalon kialakítottuk a játékbolt kirakatát. A gyerekek megfigyelték, majd elfordultak és megmondták mire emlékeznek, mi változott, mi hol van. Itt is remekül tudtam differenciálni az elemszám növelésével, feladatadással úgy, hogy közben érzékelték a gyerekek, hogy teljesítőképességük határát elérték. Éppen ezért ezt a játékot még többször játszottuk egész hónapban, így elérték a gyerekek a kitűzött céljukat, hogy 6-8-10 kirakati elemet is meg tudjanak jegyezni! Megbeszéltük, hogy biztos lesznek napok, amikor nem fog sikerülni, de akkor sem szabad feladni, hanem újra kell próbálkozni. Egy kihívásként tekintünk ezekre az akadályokra, melyek megoldása mindennapi sikereink részét képezik. Apró lépésekkel haladunk a cél felé.
Fontosnak tartottam kihangsúlyozni azt is, hogy nem szégyen segítséget kérni, ha valami egyedül nem megy! Mindig vannak körülöttünk támogató emberek, akik segítségét el kell fogadni. Persze fontos az is, hogy tudjam, kihez fordulhatok segítségért. Ezt igyekeztem a gyakorlatban is megmutatni a „Hol van az ajtó?” játékkal.
A gyerekek körben állnak. Egy gyermek bemegy a kör közepére és alaposan megfigyeli, hogy ki hol áll. Bekötjük a szemét, majd ő maga kiválaszt valakit, akit behív maga mellé a körbe. A behívott társ üres helye lesz az ajtó, amit meg kell találnia tapogatással. Itt egyrészt a megfigyelésére hagyatkozva tudta, hogy behívott pajtása ki mellett állt, ezáltal meghatározta magának a célt, hogy megtalálja a helyét. Másrészt tapogatózás/keresgélés közben kérdezgette a gyerekeket -„ki vagy? – így segítséget kapott tőlük, hogy meddig kell még mennie nagyjából, hogy megtalálja az ajtót. Persze volt, aki csak akkor kérdezte meg, hogy „ki vagy?”, amikor megtalálta az ajtót, így önmagát ellenőrizte.
Vidám hangulatban telt a délelőtt, és lezárásként beszélgettünk még arról, hogy otthon milyen apró feladatok elvégzésével tudnak segíteni a gyerekek a családnak, illetve a Boldogvár meséhez kapcsolódóan ismét megfogalmazták az elérendő céljaikat. Azt hiszem erről még fogunk beszélgetni az év folyamán…