Szivárvány csoportunkban nagyon tetszett a gyerekeknek a ‘Boldogvár’ című mese bábos feldolgozása. A mese cselekménye, szereplőinek jellemvonásai felkeltették a téma iránt az érdeklődésüket. Együtt beszéltük meg a mese segítségével, hogy milyen akadályokat kellett leküzdenie a szegény legénynek, hogy eljusson a várba. Ki segítette, ki gátolta célja elérésében. A jutalma több lett, mint gondolta, hiszen koronát és feleséget is nyert a kitartásának köszönhetően. Beszélgetés folyamán a gyerekek elmondhatták, hogy mi számukra a boldogság, mit szeretnének elérni, mi a vágyuk.
Célok kitűzése és elérése
A január hónapot céljaink megfogalmazásával és összegyűjtésével töltöttük meg. Most is keresztrejtvénnyel hangolódtunk rá a témára, majd megismerkedtünk az öreg halász és nagyravágyó feleségének történetével. Levonva a mese tanulságát, mi is megfogalmaztunk „három kívánságot” . Elgondolkodtató és meghökkentő álmok születtek. A kisegér álmának beteljesülése után „szélnek eresztettük” az erősség-léggömbjeinket. Okokat gyűjtögettünk, melyekért valóban érdemes célokat kitűznünk. Relaxálásképpen meghallgattuk Bagdi Bella kedves, táncra hívogató dalát. Végül megfogalmaztuk, számunkra mit jelent a célok kitűzése: ha céljaink vannak, járjunk nyitott szemmel a világban, legyünk magabiztosak, koncentráljunk arra, amit biztosan meg akarunk valósítani – és sikerülni fog.
Januári boldogságórák a célok kitűzése és elérése témában zajlott. A foglalkozás bevezetését az „Égig érő fa vagyok…” relaxációs gyakorlattal kezdtük, jó magasra nyújtózkodtunk. A téma feldolgozásában a Boldog vár meséje nyújtott segítséget. Ezt követően a munkafüzetben található célokat beszéltük meg és mindenki bekarikázta, amit el szeretne érni. Színeztünk Boldogság várat, majd a saját „Boldogság várunkba” beletettük a gyerekek által kivágott célokat, közben megbeszéltük, hogy van – e olyan dolog amit szeretnének, vagy amire nagyon vágynak? Felidéztük, hogy milyen vágyaik voltak korábban, milyen érzés, amikor azok teljesülnek, mit éreznek, amikor nem sikerül. Megtanultuk a célok elérése és kitűzése hónap dalát (Bagdi Bella: Van nekem egy álmom). A foglalkozást zenehallgatással és énekkel zártuk.

A Ficánka kiscsoportosok megismerkedtek Bezzeg Andrea: Boldogvár meséjével, ami nagyon érdekes és tanúságos volt számukra. Resztoratív kör keretében beszélgettünk arról, hogyan is lehet a kitűzött célt elérni, hogyan lehet a felmerülő nehézségeket leküzdeni. Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dala is élményszerűsége mellett rámutatott arra, hogy hogyan érhetjük el céljainkat. START kisfilm megtekintése után közösen a gyerekekkel együtt pingvinné változtunk, s kiterveltük azt, hogy hogyan tudjuk elérni céljainkat, miszerint a partra vetődött kishalakat visszajuttattuk a vízbe (mindenki egyénileg egy-egy halat fogott a kezébe és tette bele a tóba pingvin mozgását utánozva). További terveket és szabályokat is állítottunk fel ehhez a témához kapcsolódó célok elérése érdekében, amit nagyon élveztek a gyermekek. Majd a hét folyamán mindenki elkészítette a saját kis pingvinjét. Próbálkoztunk a témahetünk keretén belül a hétköznapi célok elérése érdekében közösen együttműködni, csoportunk kohézióját, szociális érzékenységét erősíteni.

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalapart EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
Győztes projekt-Terv a célig
A gyerekeim számára a projekt gondolattérképe helyett a problémafelvetéssel kezdődött az ötletelés.
A hónaptéma feldolgozása során lépésről-lépésre jutottunk el a célok megfogalmazásáig is. A célok kitűzése még hosszabb út volt. Az ötletelés során rájöttünk, hogy a cél az, ami nincs, nem látható, de jó lenne, ha meglenne. Akkor az már azt jelenti, hogy vágyunk valamire, elérése lehet a cél. A célhoz az út vezet. Elég volt Nekik, hogy ezt és ezt akarom és kész. Hosszú rávezetés kellett és egy kis játék is, mennyi minden kell kis célok eléréséhez is. Azzal, mi kell hozzá, nem akartak foglalkozni. Ezért példaként Gazdag Erzsi versét használtuk. A csiga is el akar jutni valahová:
Elindultam egy fűszálon,
– hogy a világot megjárom…
Csigaút, csigaút,
ki tudja, hogy hova jut?
Feljutottam jó messzire,
fű szálának közepére.
– Uramfia, ott az út
nagy hirtelen visszafut:
földre hajlott a fű szála.
Nem mehettem a világba.
Csigaút, csigaút,
most már tudom, hova jut.
Azt rögtön tudták, hogy sajnos a csiga nem érte el a célját. Rá kellett döbbenniük, hogy kell a döntés, a cél, de egy csomó képesség is, míg elérjük.
A következő órán hát, eljátszottuk egy tarisznyával, mi kellhet az úton, hogy a célt elérjük.
A játékban már meg kell tölteni a tarisznyánkat mindenféle képességekkel, tudással, hogy megvalósuljon, amit elterveztünk. Eljátszottuk ki mit rak a tarisznyába, hogy célba érjen. Nehezen tudták feltérképezni saját képességeiket, nem is ment. A játék arra ment ki, minél több dolog kerüljön a tarisznyába, amivel célba érhetünk. Tettünk ezért a tarisznyába: akaratot, jó barátot, munkát, erőfeszítést, szívességet, biztatást, kölcsönt, munkát, időt, pénzt, családot, enni- és innivalót, távcsövet, tapasztalatot, tanulást, kitartást, köszönetet, jó szándékot.
A következő foglalkozáson állatszereplőkké váltunk, célokat tűztünk ki és megvalósításához használtuk a tarisznyába rakott képességeinket. Majd rajzoltuk, színeztűk céljainkat olyan kedvvel, mintha minden megvalósulása a rajz sikerétől múlna. Családot, boldog életet, szép foglalkozást.