Időkapszulát készítettünk. A gyerekek levelet írtak a jövőbeni önmaguknak.
Célok kitűzése és elérése
Megfogalmaztuk hosszú – és rövidtávú céljainkat. A nyilkat kilőttük, várjuk, hogy teljesüljenek kívánságaink. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk azért, hogy megvalósuljanak.
Elsősökként a legnagyobb kihívást az jelentette számunkra, hogy mi is a különbség az álom és a cél között. Az utóbbiért küzdenem kell, s bizony lesznek buktatók, követünk el hibákat, elesünk, de felállunk, a koronát megigazítjuk és megyünk tovább. Ha kell, egészen a csillagokig:)
A célok kitűzése, és elérése témát is két órában dolgoztuk fel. Az órát relaxációs feladattal kezdtük: „Lemegy a nap, lankad a kar, törzsem pihenni akar”, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. sikerült ellazulniuk tőle. Megfejtettük a keresztrejtvényt, a megfejtés – sikerül szó jelentésének tisztázása után, beszélgettünk a téma elméleti hátteréről, majd meghallgattuk mindenki beszámolóját, élményét. A hónap dala meghallgatása során volt, aki táncra perdült, többen színezték „Bármire képes vagyok!” színezőt. Ezeket a dalokat nagyon szeretik a gyerekek, örömmel éneklik a szöveget, szívesen táncolnak rá. Ezután egy mesét olvastam nekik – levontuk a tanulságot, hogy miért tesz valakit boldoggá az, ha van célja, és eléri azt. Az első órát meditációval zártuk.
A második órát a hónap dalának meghallgatásával kezdtük. A dalt többször meghallgattuk, közben színeztek. Elkészítettük a tablót: minden gyerek egy kék alapra lerajzolta magát, a jobb felső sarokba ragasztott egy kupát, amibe beleírta a célt, amit szeretne elérni. A három felhőbe a cél eléréséhez szükséges lépéseket, részcélokat írták be. A tűzijátékhoz odaírták, hogy milyen jutalmat szeretnének, ha elérik a kívánt célt. Ezeket az egyéni rajzokat feltettük a táblára a hónap mottója köré: „Bármit képes vagyok elérni!” Zárókörben mindenki megfogalmazta, hogy mit tanult ebből az órából, mi az a pozitív gondolat, amit magával visz. A második órát is meditációval zártuk.
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
A januári boldogságórán ezzel foglalkoztunk: Beszélgettünk a terveinkről, kitűzött célokról, arról, hogy mit tehetünk azért, hogy mindezt elérjük. Megbeszéltük, hogy sok próbálkozás, kitartás, újrakezdés van előttünk, míg megvalósulnak a céljaink. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem szabad feladni, kitartónak kell lenni.
A beszélgetés után minden tanuló készített egy alkotást, arról, hogy miként fogja megvalósítani saját álmát. Mesét is olvastunk, hiszen sok tanulság van bennük.
Majd a hónap dala meghallgatása közben kívánságokat írtunk, színeztünk, rejtvényt fejtettünk.
További ösztönzést a Pozitív gyerek vagyok kártya lapjai adtak.
Kívánjuk, hogy mindenki érje el a célját, mert ez boldoggá teszi az embert!
Boldog Dóra a téli hidegben alaposan beöltözve a érkezett meg hozzánk. Ezzel máris vidám hangulatot teremtett. A gyerekek segítettek neki megszabadulni a meleg ruhadaraboktól és közben kiderült, hogy bizony még nekik is szükségük van segítségre. Dóra elmesélte János történetét, aki elérte célját, bejutott Boldog árba. Meg is beszéltük, hogy nekünk az lesz a célunk, hogy mindenki tudjon egyedül öltözni és az iskolába menők cipőt kötni. Összegyűjtöttük mit tehetünk azért, hogy ezt elérjük. A meséből János édesapjának tanácsa lett a mi jelmondatunk is: „hallgass a szívedre, a célod legyen mindig a szemed előtt.” Boldog Dóra egy papírcipőt és fűzőt is hozott nekik ajándékba, amivel gyakorolni lehet a fűzést és kötést. Aztán eljátszottuk a mese egy részletét, amikor János a kövekre lépkedve átkelt a folyón. Mindenki kapott kettő” színes követ”(babzsákot) s egyikről a másikra lépkedve haladhattak előre. Drukkoltak, bíztatták egymást és nagy öröm volt, amikor valaki célba ért. Énekeltünk, táncoltunk Bagdy Bella Van nekem egy álmom c. dalára, majd Boldog Dóra azzal búcsúzott, hogy reméli mire újra eljön már mindenki sikerét meghallgathatja.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
A gyerekekkel rendszeresen átbeszéljük, mit szeretnénk megtenni a csoporttal (hova megyünk sétálni, készülünk a farsangra), így folyamatosan tüzünk ki célokat. A kisebb gyermekekkel társasjátékon keresztül próbáltuk megértetni, hogy a cél eléréséhez egy út vezet. A nagyobb gyermekek ezzel tisztában voltak, és már egyéni célok elérését is megfogalmazták, amit dokumentáltak is. A célok megvalósítása sikerélményhez juttatta őket, pozitív önértékelődésük alakult. Szívesen foglalkoztak a témával.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalapart EGYMI és Kollégium
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Terv-rajz
Beszélgettünk a gyerekekkel a terveitekről, céljaikról. Nehéz téma volt számukra. Arról, hogy mit tehetnek azért, hogy céljaikat elérjék, csak hosszú rávezetéssel voltak képesek beszélni. Ház, szép család, kert, férj, gyerekek, szép otthon, de hogyan lehet ezt elérni? Sokok számára ” ha majd felnövök” mindez létrejön. A felnőtt léttel összefüggő megvalósulást álmodnak, melyeknek részesei lesznek. A képességeket a felnőttséggel képzelik birtokolni az eléréséhez. Mindenestre a lelkesedés céljaikban az örömteli, szép, harmonikus, rendezett élet iránt, megható volt. A beszélgetés után mindenki készített rajzot, amin az álmaik jelentek meg.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalapart EGYMI és Kollégium
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Terv-rajz
Beszélgettünk a gyerekekkel a terveitekről, céljaikról. Nehéz téma volt számukra. Arról, hogy mit tehetnek azért, hogy céljaikat elérjék, csak hosszú rávezetéssel voltak képesek beszélni. Ház, szép család, kert, férj, gyerekek, szép otthon, de hogyan lehet ezt elérni? Sokok számára ” ha majd felnövök” mindez létrejön. A felnőtt léttel összefüggő megvalósulást álmodnak, melyeknek részesei lesznek. A képességeket a felnőttséggel képzelik birtokolni az eléréséhez. Mindenestre a lelkesedés céljaikban az örömteli, szép, harmonikus, rendezett élet iránt, megható volt. A beszélgetés után mindenki készített rajzot, amin az álmaik jelentek meg.
A Béke Általános Iskola 6.b osztályos tanulói elkészítették a 2022. januári feladatukat, amelynek címe a „Célok kitűzése és elérése”. Ebben a videóban az újév kezdetén megtett ígéreteinket, újévi fogadalmainkat dolgozták fel.
Milyen fogadalma volt az előző évben, s ebből mit sikerült megvalósítani…
Milyen fogadalommal indul az idei 2022-es esztendőnek…