Igen aktuális volt osztályunknak ez a téma, hiszen most zajlanak a középiskolai felvételik. Nagyon tetszett a diákoknak a téma, főleg az a lehetőség, hogy a kapszulát majd az 5 éves osztálytalálkozón felbontjuk, és elolvassuk újra. Nagy hangsúlyt fordítottunk a SMART célkészítés szabályainak tudatosítására. Ez okozott ugyanis a legnagyobb gondot. És talán ezen a területen volt a leghasznosabb.
Célok kitűzése és elérése
Relaxálás képen nyújtozkodtunk egy jó nagyot. Hallgatuk Bella dalát a „Van nekem egy álmom”…Elmeséltem a Boldogvár meséjét, majd megbeszéltük hogy ki mi szeretne lenni ha nagy lesz. Volt aki rendőr, katona, eladó, fagyis, fodrász, motorversenyző, autó szerelő stb…..Megmintázták magukat segítségemmel gyurmából…. Nem volt szàmukra könnyű feladat, de élvezték és örömmel boldogan és szívesen alkottak.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a célokról, illetve az azok eléréséhez vezető útról, valamint a már elért dolgokról rendszeresen beszélgessünk a gyerekekkel. Tetszett neki a feladat, amelyben azt kellett elképzelniük és lerajzolniuk, hogyha szuperhősök lennének, akkor milyen szupererejük vagy szuperképességük lenne! Igazán kreatív rajzok születtek!
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek lerajzolták, hogy ha szupererejük lenne, mire használnák.
Megbeszéltük kiscsoportokban, hogy mit jelent a „foglalkozás” szó. Mindenki elmesélte, hol dolgoznak a szülei és mit csinálnak a munkahelyükön. Ezután Fehér Klára: Foglalkozások című történetét hallgatták meg a gyermekek, közben utánozták a foglalkozások mozdulatait. Nagyon tetszett nekik ez a játék, kérték az ismétlést. Végül sorban elmondták, milyen foglalkozást szeretnének választani, amikor felnőnek.
Az egyperces animáció után a gyermekek beszélgetőkör alkalmával megfogalmazták hosszútávú céljaikat, ki mivel szeretne foglalkozni ha felnő. A kitűzött célok eléréséhez mit kell megtenni hogy teljesüljenek!(„Jó tanuló szeretnék lenni az iskolában!”, „Jó focista szeretnék lenni!” „Jól szeretnék viselkedni, hogy anyukám boldog legyen!”) Említést tettem arról is, hogy a álmaink beteljesüléséig az út hosszú és rögös is lehet, de optimizmussal és kitartással könnyen vehetjük ezeket az akadályokat. Ezen a héten több gyermek megfogalmazta azt, hogy ő nem szeretne „strucc” lenni, ő „pingvin” szeretne lenni és a hibáiból tanulni. Végül mindenki elkészítette a saját kis pingvinjét.
Mesébe illő, ma még képtelennek, teljesíthetetlennek tűnő célokat gyűtöttünk össze. Nagyon jó fantáziával rendelkeztek diákjaim. Megoldásként szupererő, szuper technikák jutottak eszükbe. Ezekből le is rajzoltak néhányat! Jól szórakoztak azon, mi lesz, ha ezek valóban elérhetőek lesznek. Aztán reális célokat tűztek ki maguknak, olyanokat, melyek megvalósuk szinte biztos lesz!
A januári boldogságórák az év megtervezéséről szóltak.
Minden diák írt listát a konkrét tervéről hónapokra lebontva, amivel megtervezte a célja elérését lépésről lépésre. Az elköteleződés érdekében mindenki aláírta fogadalommal, hogy betartja a terveit. A terveket felvázolták az osztálytársuknak is. A célok felállításánál megbeszéltük és követtük Richard Wiseman célelérő technikáit.
Megnéztünk pár motivációs videót az idő értékéről, megbeszéltük, hogy menyire nem jó halogatni a dolgokat.
Konkrétabb célként a tanulást választottuk, és egy gyakorlat keretén belül elgondolkoztunk arról, hogy a tanulásban mit lehet másként, jobban, többet, többet nem és továbbá is csinálni. Így alakultak meg a „Kéz tervek”.
A januári boldogságórák az év megtervezéséről szóltak.
Minden diák írt listát a konkrét tervéről hónapokra lebontva, amivel megtervezte a célja elérését lépésről lépésre. Az elköteleződés érdekében mindenki aláírta fogadalommal, hogy betartja a terveit. A terveket felvázolták az osztálytársuknak is. A célok felállításánál megbeszéltük és követtük Richard Wiseman célelérő technikáit.
Megnéztünk pár motivációs videót az idő értékéről, megbeszéltük, hogy menyire nem jó halogatni a dolgokat.
Konkrétabb célként a tanulást választottuk, és egy gyakorlat keretén belül elgondolkoztunk arról, hogy a tanulásban mit lehet másként, jobban, többet, többet nem és továbbá is csinálni. Így alakultak meg a „Kéz tervek”.
Magdolna Teréz Miklósné Biliczki
A foglalkozást megkezdő relaxáció után meghallgattuk a „Van nekem egy álmom” c. dalt, majd Boldog Dóra „Boldogvár meséjére hívta a gyerekeket. A Boldogságvárpuzzle darabjának megszerzése célbadobás útján történt. A gyerekeknek be kellett dobniuk a ládába a babzsákokat, és csak ez után kaphattak egy-egy darab puzzlet. Addig próbálkozhattak, amíg bele nem találtak, miközben tudatosult bennük, hogy ha nem adják fel, akkor a puzzle összes darabját megszerezhetik a célbadobás során.
Miután kirakták, mindenki kitűzhetett magának egy célt, amit el szeretne érni. Aki élére a kitűzött célját, felragaszthatta a Boldogság várának ötödik fokára a célok elérésének a jelét.