Elkezdődött az újév, amely rengeteg lehetőséget rejteget. Ahhoz, hogy mi ne csak élni, hanem irányítani is tudjuk az életünket célokra, illetve tervekre van szükségünk.
Beszélgettünk a hosszú-és rövidtávú terveinkről is. Mit is jelent ez, milyen célokat érdemes kitűzni és főként, hogy mit kell tegyünk azért, hogy ezek ne csak tervek maradjanak.
Felolvastam a gyerekeknek Varga Irén: Mi leszek, ha nagy leszek? című versének részletét gondolatindító gyanánt, majd mindenki lerajzolta, hogy ő mi szeretne lenni felnőtt korában.
A célok között szerepel a rendőr, tűzoltó, tanár, fodrász, cukrász, motorosversenyző és még a polgármester is.
A foglalkozások alkalmával a Van nekem egy álmom című dalt is meghallgattuk, énkeltünk és táncoltunk rá.
Kívánom, hogy minden kis tanítványomnak sikerüljön elérni az általa kitűzött célokat!
Célok kitűzése és elérése
„Fújj,fújj erősen!
S minden ami bánt,
Meglátod azonnal
Merre nem akadály!
Fújj,fújj!”
Ez a kis mondóka szinte mindennapossá vált, mikor valamilyen akadály előtt állunk kisebb-nagyobb céljaink elérésében.
A csoport együtt közös célokat tűzött ki, ami a mi „Boldogság várunk” lett. A közös cél elérése a társas kapcsolatok alakulását, egymás segítését is nagyban elősegítette. Az úton elindultunk és haladunk előre kisebb-nagyobb lépésekkel a céljaink elérésében.
A 8. osztályban a célok kitűzése igen aktuális téma volt a továbbtanulás és az iskola választása miatt, így intenzíven élték meg a témával kapcsolatos tevékenységeket. A gyerekek elmondása szerint igen sokat jelentett számukra a Boldogság órán szerzett tapasztalatok, ismeretek, főleg a cél kitűzés és az akadályok légküzdése területén.
Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola
Iskolánk 8. évfolyamának „Új remény” elnevezésű etikacsoportja Zakariás Péter tanár úrral alkottak motivációs plakátokat.
A képek önmagukért beszélnek. A jövőben iskolánk folyosóinak falát fogja díszíteni.