Én kezdtem egy példával az életemből,ami célt el szerettem volna érni! Miután lelkesen meghallgattak, megkérdeztem, hogy kinek milyen céljai vannak! Miután elmondták, felolvastam nekik a Boldogvár meséje,, c” mesét és tettem fel kérdéseket. Az átbeszéles után odaadtam neki a színezős feladatlapot és lelkesen kiszínezgették!
Célok kitűzése és elérése
Kellemes meglepetés ért ennek a feladatnak, témának megbeszélése közben. A gyerekek többségének határozott céljaik vannak akár hosszabb távon gondolkodva. És látják a cél eléréséhez szükséges főbb tennivalókat is. Mind a magánéletben, mind a hivatás kiválasztásában. Örömmel rajzolták le megfogalmazott céljaikat, melyeket viszontláttak boldogságtáblánkon.
Kívánom, hogy céljaik megvalósuljanak, megelégedett felnőttekké váljanak!
Az óra elején körbe ülve beszélgettünk arról, hogy szoktak-e új évi fogadalmat tenni. Ha igen miért? Ha nem, miért nem látják értelmét? Nagyon meglepődtem az őszinteségükön, jó beszélgetés alakult ki. Utána kicsit beszéltem nekik a kutatásokról, megfigyelésekről, hogy mikor sikerül az embereknek elérni a kitűzött célt.
A táblánál közösen végigvezettünk egy általuk kitalált célt, hogyan tudjuk pontosabban meghatározni a célt, és az utat, ami a cél eléréséhez vezet.
Ez után kitettem az idézeteket, és megnézegettük őket, mindenki választhatott magának egyet, és vihetett egy színes lapot, amire szétdolgozhatta a saját kitűzött célját. Többen is nekiláttak komolyan, gondolkodtak, de volt olyan is, aki -a csatolt képen is láthatóan – poénosan oldotta meg.
Az egész éves boldogságórák közül ezen tudtunk a legjobban közösen beszélgetni, nagyon felkeltette az érdeklődésüket! Mind jól éreztük magunkat!

A célok elérésével foglalkozó januári boldogságórát a struccról és a pingvinről szóló kisfilmmel kezdtük. (ACTITUD POSITIVA (Autoestima): ACTITUD POSITIVA (Autoestima) YouTube)
Először film néhány fontosabb képkockáját mutattam meg a gyerekeknek, beszélgettünk róla, majd megnéztük az egész filmet: Mit látunk a képen? Mi történik? Mit gondolhatnak a versenyzők? Mit érezhetnek? Vajon ki fogja megnyerni a versenyt, miért? Mi történt a struccal? A strucc meg tudna-e változni?
Rengeteg dolog szóba jött. Beszélgettünk az érzelmektől, a különböző adottságokról, és hogy ezek milyen hatással vannak a filmbéli a versenyre.
Színezett só-liszt gyurmából pingvineket készítettünk;
Akadálypályát készítettünk, ahol pingvinjárásban totyogtunk; „jégtáblákra” segítették egymást a gyerekek, vagy át kellett ugrálni egyikről a másikra. Igen szép tapasztalatokkal szolgált az a játék, amikor egyre kevesebb jégtáblán tudtak a kispingvinek elhelyezkedni. Nagyon ügyesen megoldották a gyerekek, izgatottan hívták egymást arra a jégtáblára, ahol még volt hely, illetve szorosan összekapaszkodva igyekeztek helyet csinálni annak, akinek még segítségre volt szüksége.
Egy kis önálló munkára is lehetőség volt, Vágtunk, ragasztottunk: Pingvineket készítettünk fekete, fehér és piros színű kartont felhasználva.
Rövidtávú, hosszútávú célokról beszélgettünk, előbb kiscsoportban, majd a csoportok megosztottak a megbeszélt célokból néhányat. Megbeszéltük, hogy ezek eléréséhez stratégia szükséges.
Egy következő online osztályfőnöki órán minden tanuló beküldte az idei tanév végi céljait és a 8. osztály végére kitűzött célokat is.
Két időkapszulát készítettünk.
Az osztály kedvenc idézete:
,,A sikerhez 4 dolog kell:
TE
A CÉLOD
A MIÉRTED
A KITARTÁSOD”.
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
Megfogyatkoztunk kissé, de szupererővel felvértezve megalkottuk saját szuperhőseinket. Volt aki egyedül dolgozott, néhányan párosan tervezték menő harcosukat:)
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az elsős gyerekeknek először is meg kellett magyarázni a „cél” fogalmát. Ezt „Az öreg halász és a tenger” c. mese alapján tudatosítottuk. Itt megismerték, hogy mit jelent a kívánság, a cél, az ahhoz vezető út. Ezután arról beszélgettünk, kinek milyen céljai lesznek ha felnőtt lesz. Ezeket a célokat le is rajzolták úgy, hogy mellé rajzolták az azokhoz vezető utat is. Az elkészült munkákat beledobtuk egy „időkapszulába”, eltettük és majd tanév végén elővesszük. Megnézzük, ki milyen lépéseket tett meg célja eléréséért. Ismét egy tartalmas foglalkozáson vehettek részt tanulóink, amit nagyon élveztek.
Gátéri liget Óvoda és Szociális Szolgáltató
Pingvinek készítése tenyér körbe rajzolásával. Az egyperces animáció megtekintése, majd pingvinek készítése színes papírból, ragasztással.
Szorgalmatos Mesekert Óvoda Bölcsőde és Konyha
A zenés indítás után a mese meghallgatásával és beszélgetéssel megfogalmaztuk elérendő céljainkat.A gyerekek próbálták egyedivé tenni ezeket a kitűzöttcélokat.Megfogalmazták,hogy milyen úton érhetik el vágyaikat és azután le is rajzolták.