
Boldogító jó cselekedetek


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
ADNI JÓ!!!!!
Kisiskolásainkkal nagyon fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsünk másokon. Egymás segítését, támogatását nem lehet elég fiatalon elkezdeni.
Az ünnepek közeledtével még inkább azt érezzük, hogy mi is szeretnénk valami hasznosat tenni, örömet szerezni. Így egyértelmű volt, hogy csatlakozzunk az Országos Mentőszolgálat felhívásához: „ Minden mentőautóban legyen egy maci!”
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2. a és 1.c osztályos tanulói óriási lelkesedéssel és nagy szeretettel ajánlották fel játék mackóikat a Hajdúsámsoni Mentőszolgálatnak.
Csécseiné Mihályi Edina – Tóth Szilvia
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Meghirdettük iskolánkban a 20 NAPOS JÓ CSELEKEDETEK KIHÍVÁST!
A program célja, hogy minden nap tegyünk valami jót egymásért, ehhez kitettünk a faliújságra egy 20 napra elosztott jó cselekedetek táblázatot. Ehhez kapnak a gyerekek egy jó cselekedetek leltárt, amiben pontosan vezetni tudják, hogy éppen milyen jó dolgot hajtottatok végre. A leltárt elkérhetik a tanáriban!
Ha mind a 20 napon eleget tesznek a kihívásnak, észre fogják venni azt a pozitív változást, ami elindul bennük! Ugyanis a jó cselekedetek gyakorlása fejleszti az önbizalmat, az optimizmust és a hasznosság érzését. A jó cselekedetek életünk értelmességét és értékét is emelhetik. Elkezdik jobban értékelni magukat,és rájönnek, hogy igenis tudnak tudnak valami olyat tenni, amitől jobb lesz Veletek a világ.
A kihívás december 1-től december 20-ig tart, az utolsó tanítási napon pedig mindenki átveheti jól megérdemelt jutalmát!
A karácsonyi hangulathoz pedig elkészült iskolánkban egy gyönyörű kandalló, a hozzáillő faliújsággal, és egy adventi naptárral, az adventi naptáron gyönyörű karácsonyi idézetek vannak.
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Ellenségből barát
Egy esős, szomorú nap volt, az első nap az új iskolámban. Kíváncsi vagyok, kedvesek lesznek e az osztálytársaim.
Elég rosszul kezdődött a napom, nem voltak valami kedvesek velem. Egész nap szekáltak, matek órán, mert nem vagyok valami ügyes, magyaron mert azért hogy szeretem. Áronnak hívták a legutálatosabb osztálytársam. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a napnak, és haza menjek.
A 7. óránk volt. Már nagyon fáradt volt mindenki. Nem tudtam lerajzolni egy manófejet, sokat szenvedtem. Alig vártam, hogy végre kicsöngessenek. Ekkor Áron odajött hozzám.
-Segítsek? -kérdezte. Elég értetlenül álltam az egészhez.
– Hát, ha tudsz.
Nagyon furcsa volt, elkérte a ceruzámat, rám mosolygott és lerajzolta nekem a manó fejét. Sajnos kicsöngettek.
Mikor felértünk a szekrényünkhöz feltűnés nélkül megvárta míg mindenki elment.
-Hát te hogyhogy itt vagy még? -kérdeztem tőle
-Téged vártalak. Ne haragudj, nem szerettelek volna megbántani. Nem tudom mi történt velem. Ugye nem haragszol?
-Meg tudok bocsájtani.
Egészen hazáig kísért, nagyon jót beszélgettünk. HA KÉT EMBER ÖSSZETARTOZIK, A SORS ÖSSZEHOZZA ŐKET.
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Karcsival az óvodában ismerkedtünk meg. Barátság volt az első látásra! Minden zsigerem taszította, hogy én odajárjak, de a vele való együttlét öröm volt.
Kicsik voltunk és a magunk módján csibészek. Még ma is emlékszem homokozós sarazásokra-na amit mi utána kaptunk-!A kirándulásokra ahol vidáman, önfeledten szórakoztunk és képesek voltunk összeveszni azon, hogy ki legyen az elő az állatsimogatáson.
A diákéveinket-az általános iskolában-szerencsére együtt tölthettük. Ahogy nagyobbak lettünk a bajok is nőttek.
Azt kell tudni a történet megismerése előtt, hogy én egy szemüveges kicsit pufi gyerek vagyok. Kaptam én ezért hideget-meleget. De Karcsi mindig kiállt mellettem.
Az osztályunkba járt egy Bea nevezetű lány akit szintén csúfoltak, kinézete miatt.
Azt vettem észre, hogy Karcsinak tetszik, sőt kimondottan vihog a lány cikizésén.
Nálam akkor szakadt el a cérna, amikor Bea zokogva szaladt segítségért, miközben a többiek hangosan nevettek rajta.
A suli után odahívtam magamhoz Karcsit, hogy beszéljek vele az előzőekről. Láttam, hogyha ezt nem tenném meg tovább fajulnának a dolgok.
Nem volt egyszerű, mert a barátságunk sorsa múlt ezen. Megdöbbenve lépett oda hozzám, hogy mégis mit szeretnék tőle! Láttam rajta, hogy nem érti.
Emlékeztettem, hogy én is milyen pórul járhattam volna ha ő nem áll ki mellettem. Arcán megdöbbenés látszott…. Mindenki kerülhet az osztály célpontjába csupán a megjelenése miatt.
Napokig nem beszéltünk, a történtek után. Nagyon féltem,hogy örökre elveszítem a barátságát. De szerencsére belátta és átgondolta a történteket. És a rákövetkező hétvégén focizni hívott. Tudtam, hogy igazat adott, és ez a barátság egy életre szól.
„ Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak’’
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Athén egyik bukása
Volt régen egy hatalmas görög polisz a neve: Athén. Ekkor Athénnak a vetélytársa, a legendás hadseregű Spárta volt.
Történt egyszer hogy a hatalmas perzsa sereg megindult a görög városállamok meghódítására. A kisebb városok nem állhattak ellen a másfél milliós perzsa seregnek. De Athént nem tudták elérni, mert a karth-hágói szorosnál szembe találták magukat az Athéni sereggel, akikkel nem tudtak elbánni. Azonban rájuk mosolygott a szerencse mikor egy pásztor egy láda aranyért elárulta, hogy kerülhetnek az Athéniak mögé. Egy athéni kém észrevette a közelgő veszélyt és szólt a királynak. A király hazarendelte a herceget és a katonaság jelentős részét és ott maradt 300 emberrel. A hajókra tűzesőt zúdítottak, amelyben sajnos a herceg is meghalt.
Spárta a hírre megindult és elfoglalta Athén városát.
A legnagyobb birodalom sem ér egy fabatkát sem, ha nincs kire hagyni.
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Mindig jó egy jó barát
A barátság a legnagyobb kincs a világon. Ha van egy jó barátod, mindened megvan, amire szükséged lehet.
Egyszer történt, hogy a barátom biciklizés közben elesett és eltörte a kezét. Sokáig nem találkoztam vele, mert otthon gyógyult. Amikor először megláttam, nagyon megörültem neki. Jobban volt, de a gipsz még rajta volt a kezén. Láttam, hogy nehezen tudja vinni a táskáját és a kabátját is alig tudta felvenni, ezért odamentem és segítettem neki. Hiába csak egy apró segítség, de egy barátnak ez is sokat jelent, főleg egy ilyen helyzetben. Jó volt belegondolni abba, hogy segíthettem valakin, hisz segíteni jó érzés. Szerencsére hamar felépült, levették a gipszét és utána minden segítségemet viszonozta. Ha én beteg voltam mindig elküldte a házi feladatot. Ha nem értettem valamit, akkor segített. Amiben csak tudtuk támogattuk egymást. Ezért fontos, hogy mindenkinek legyen egy jó barátja. Egy barát mindennél többet ér. Sokan, viszont nem jönnek rá arra, hogy a barátot nem kihasználni kell, hanem értékelni. Néha azt hihetjük, hogyha van egy barátunk, akkor ő mindent megcsinál nekünk. És ez nem így van,
„Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak.”
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 2. osztályos tanulói megtartották a novemberi boldogságórákat. Igazából ez most nem egy órát vett igénybe. Kitaláltunk egy játékot, hogy mindenki húzott egy nevet az osztályból és nem árulhatta el hogy kinek a nevét húzta. 1 hétig csak jót lehetett tenni a kihúzott nevű gyerekkel. Kíváncsiak voltunk arra hogy kitalálják-e a gyerekek, hogy ki volt az Ő jótevő barátja. Ha nem is sikerült mindenkinek, de egy pár kimondta hogy szerinte ki volt az ő játszó barátja. Mikor megkérdeztem, hogy miből vetted ezt észre, akkor ezeket válaszolták.
– Kérdezte, hogy leszel a barátom?
– Sokat játszottunk.
– Kedves volt velem.
– Megvigasztalt mikor sírtam.
– Megvédett.
– Ideadta az ugrókötelet.
– Segített megoldani a feladatot.
– Nekem adta a joghurtját.
Igazából olyan dolgokat mondtak, amiket nagyon sokszor megtesznek. Tudatosult bennük, hogy ez nagyon jó és gyakran szereznek örömet a barátaiknak.
Az idézet amit választottam a tanulsághoz: Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak.
A programunkat azzal fejeztük be, hogy minden gyerek rajzolt, írt valamit a barátjáról, amit nagyon szeret benne, és átadtak egymásnak.
Lehet, hogy ezzel a programmal újabb barátokat is szereztek a gyerekek.
Köszönjük az Újabb lehetőségeket!
Várjuk a következő kihívást!
Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola
A gyerekekkel nagyon vidáman telt az óra ,boldogan dolgoztak és beszélgettek.Az óra végére megszületett a kis történetük.
SARMASAGI 1 SZAMU SZAKKEPZO LICEUM
A három pillangó,mesefeldolgozás,közös énekléssel