Decemberben az adventi jócselekedetek naptárát készítettük el. Minden napra került egy megvalósítandó jócselekedet. A naptár pedig egy 24 részre osztott fenyő.


Mogyoródi Szent László Általános Iskola
Decemberben az adventi jócselekedetek naptárát készítettük el. Minden napra került egy megvalósítandó jócselekedet. A naptár pedig egy 24 részre osztott fenyő.

Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6. b osztálya

Adventi kalendáriumunkban minden napra egy- egy jó cselekedetre buzdító üzenet, tevékenység volt. A gyerekek nagy igyekezettel hajtották végre, igazi angyalokká váltak. Élmény volt!

Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
Az Uzsoki Kollégium „szárnyakat ad”. Például ahhoz is, hogy mindenki találja meg a jót önmagában és a környezetében is. Boldogító jó cselekedetekben gyakorolja nap mint nap a kedvességet, a nagylelkűséget, a segítőkészséget.
Az angyalszárnyakat a kollégiumi karácsonyi műsor megkezdése előtt akasztottuk fel a diákok szobáinak a kilincseire, amik az ünnepi vacsora után meglepetésként várták a szobák lakóit.
Az angyalszárnyak története néhány hónapra nyúlik vissza. Szeptemberben egy önismereti foglalkozáson, többek között egy szín teszt alapján mindenki megtudhatta, hogy milyen szín illik hozzá. Milyen színhez, milyen személyiségtulajdonságok tartoznak és milyen jelentéstartalommal rendelkeznek az egyes színek. A teszt eredményének megfelelően, az angyalszárnyak belső felületére, mindenki a megfelelő színt kapta. A szárnyakat egy képzőművészeti képzésben tanuló diákkal együtt vágtuk ki, rajzoltuk meg, színeztük, kötöztük és mind ezt titokban, hogy karácsonyra boldogító öröm legyen mindenkinek!
A kollégium dolgozói sem mentek haza szárnyak nélkül!
Roy Violetta
pszichopedagógus-pszichológus MSc.

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A téma feldolgozását most is két órára bontottam, mindkét órát a relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk a hónap dalát, és az órákat egy meditációval zártuk le.
1. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– mese elolvasása, megbeszélése,
– meditáció
2. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– „Kivel tudunk jót tenni?” – körben ülünk, mindenki elmondja a gondolatát,
– „Angyalkázás” – mindenki húz egy képet az osztálytársáról. A következő napon úgy kell jót cselekednie vele, hogy ne vegye észre a kihúzott. A nap végén megbeszéljük, hogy ki kit húzott, és milyen jó cselekedetet hajtott végre,
– jó cselekedet színező,
– meditáció

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A téma feldolgozását most is két órára bontottam, mindkét órát a relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk a hónap dalát, és az órákat egy meditációval zártuk le.
1. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– mese elolvasása, megbeszélése,
– meditáció
2. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– Kivel tudunk jót tenni? – körben ülünk, mindenki elmondja a gondolatát
– jó cselekedet gömb készítése – egy – egy jó cselekedet belerajzolása, majd felragasztjuk az egészet egy karácsonyfa formába,
– jó cselekedet színező,
– meditáció

Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Decemberben, amikor a szeretet ünnepére készülődünk, talán kicsit mindenki jobban odafigyel szeretteire, embertársaira, és arra törekszik, hogy valamilyen jó cselekedettel, figyelmességgel azt boldoggá tegye. Óvodásainkkal e hónapban több alkalommal is beszélgettünk arról, valamint le is rajzoltunk, hogy ki milyen jó cselekedetet tett, kinek milyen jó cselekedetben volt része. Igyekeztünk jobban odafigyelni egymásra és segíteni egymáson. Adományokat gyűjtöttünk és adventi koszorút készítettünk a rászoruló családoknak, szüleinknek angyalkát, képeslapot készítettünk karácsonyra.


Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A december az advent vagyis a karácsonyi várakozás és a jó cselekedetek hónapja volt. Napi szinten beszéltünk a jó cselekedetek fontosságáról, boldogságfokozó hatásáról.
„Jobb adni, mint kapni!” Ennek jegyében kihúztuk egymás nevét, akit egész hónapban apró jó cselekedettel, kedves szavakkal, meglepetésekkel halmoztunk el. Az utolsó napon egy személyes ajándékkal illetve a kihúzott személyről írt pozitív vers felolvasásával ki kellett találni a húzott ember nevét.