Nekiláttunk a jó cselekedetek tervezésének. Sok apró dolgot tervezünk Már többen tudtak társaiknak örömet szerezni.


Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Nekiláttunk a jó cselekedetek tervezésének. Sok apró dolgot tervezünk Már többen tudtak társaiknak örömet szerezni.

Szolnok Városi Kollégium Tiszaparti Tagintézménye
A december hónap, ha nem is egész évben, de minden ember életében az adakozás, a rászorulók megsegítése hónapja. A csoport szívesen és örömmel csatlakozott azon kezdeményezéshez, hogy karácsonyra örömet szerezzen hátrányos helyzetű gyerekek számára egy-egy mesekönyvvel és színes, pozitív gondolatokat tartalmazó könyvjelzőkkel.
Jó volt látni, hogy milyen önzetlenül és szeretettel készítették a tanulók a produktumokat vagy épp gyűjtötték a mesekönyveket.
Foglalkozásunk keretében beszélgettünk arról, hogy miért is fontos segíteni másokat, hogyan lehet segíteni, illetve megnéztünk erről is egy kis videót.
A foglalkozás végén ismét meghallgattuk a hónap dalát, valamint a tanulók együttes munkával elkészítették a könyvjelzőket.

SZTEKI Weöres Sándor Általános Iskola
A Napocskák csoport is nagy örömmel csatlakozott a könyvjelzőkészítéshez.
Lelkesedéssel, szívesen alkották az ajándékokat. A laminálás után eljuttattuk a gyűjtőhelyre.
Reméljük örömet okozunk vele.
Tanítványaim azt mondták amikor elkészültek a rajzokkal, hogy ők nagyon örülnének egy ilyen ajándéknak.

Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
A foglalkozásainkat relaxációs játékkal kezdtük. A nagyoknak sok jó cselekedet jutott az eszébe./ segítettek anyának, ill. óvónéninek, vagy más felnőttnek, csoport társuknak /.Elhatároztuk, hogy a témát úgy dolgozzuk fel, hogy készítünk szíveket, amibe naponta lehet a jó cselekedeteket gyűjteni. Mesét is hallhattak Amáliáról, és ki is színezték a figurát. A nagyok rajzolhattak egy mese hőst, aki megvédi a gyengébbeket és segít másoknak. Tapasztalatom, hogy azóta felerősödött a segíteni akarás. A hónap zenéjét is többször meghallgattuk, táncoltunk is rá.

Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
Ma megpróbáltuk! Párosával készítettek a gyerekek egy- egy tépj egyet! Napi pozitív gondolat- plakátot. Titokban kiragasztottuk ééés vártuk a hatást… vitték a gondolatokat tanulók 😊☺. Folytatjuk! Köszönöm 6.i osztály 🙂




