
Boldogító jó cselekedetek


Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Ennek a témakörnek különösen örültem, mert pont a szeretet ünnepéhez esett a karácsony hónapjához. A gyerekek már nagyon izgatottak voltak, hogy ezen a boldogságórán milyen érdekes játékkal készültem. A szokásos relaxációs gyakorlattal kezdtük Bagdi Emőkétől.
Beszélgetést kezdeményeztem, ahol mindenki elmondhatta a véleményét a jó cselekedetekről. Majd elbáboztam az ide kapcsolódó mesét, amit utána megbeszéltünk. A gyerekek nagyon ügyesen felismerték a jó és a rossz közti különbségeket. Körbe adogatva a labdát mindenki elmondta, hogy mostanában milyen jó cselekedetet hajtott végre. Megcsináltuk a jó cselekedet szívecskénket is. Ezeket a szíveket kidíszítették és a feladat a következő volt: hazaviszik a szüleiknek és este leteszik anya vagy apa párnájára és megköszönnek nekik valamit.
A kiscsoportosokat is megajándékoztuk. Arany kis dobozokat készítettünk nekik, amibe gumicukrot helyeztünk el. Nagyon meglepődtek az ajándéknak. A gyerekek nagyon örültek ennek a boldogságórának is. Végezetül táncoltunk a kedvenc dalunkra Bagdi Bellától a boldog vagyok címűre. A héten a téma még sokszor előjött és megtanultuk az Adventi koszorú 4 gyertyájának az énekét is.
Az első gyertya éneke éppen ide illik. Így hangzik: „ég a gyertya ég, el ne aludjék, szíveinkből a szeretet ki ne aludjék”.

Csemeteliget Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bolcsöde, Sződliget
….adventi naptárunk mai zsákocskájában ezt az útravalót kaptuk. Igy hát útjára indítottuk az utolsó könyvcsomagokat és elkészültek hozzá a könyvjelzők is, melyeknek hátuljára a gyerekek jó kívánságai kerültek fel. Jó cselekedet volt a javából:)))


Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bajcsy u. Telephely
Nagy örömmel kezdtük el gyűjteni óvodánkban a könyvadományokat! A szülők és a gyermekek segítségének hála sok, szebbnél-szebb könyv és könyvjelző került a meseládába. Reméljük, sokak karácsonyát tehetjük ezzel „meseszerűvé”!

Hevesi Sándor Általános Iskola
Beszélgettünk a jó cselekedetek erejéről. Végeláthatatlan jó cselekedet listát írtunk össze, amit megvalósítottak és a jövőben is szeretnének véghezvinni. Ügyesen fogalmazták meg a jó cselekedetek életünkre, személyiségünkre gyakorolt hatásait.

Báthory István Általános Iskola
A gyerekek a karácsony közeledtével lélekben is készülnek az ünnepekre. A 4.c osztály tantermében különleges karácsonyfát készített a faliújságra, amely összefoglalja érzéseiket, kapcsolataikat, mindent, amit fontosnak tartottak elmondani az év legszebb ünnepével kapcsolatban.

Báthory István Általános Iskola
Idén decemberben is részt vettünk a Nagy európai karácsonyfadíszcsere programban, amelynek keretén belül iskolánk tanulói kreatív karácsonyfadíszeket készítettek, és információs csomagot állítottak össze hazánk karácsonyi szokásairól és hagyományairól. 25 iskolából érkeztek hozzánk hasonló csomagok, amelyekből tegnaptól kiállítás látható az iskola aulájában. A gyerekek megismerhetik Európa országainak kultúráját, és megcsodálhatják az Európa minden szegletéből érkezett díszekkel feldíszített karácsonyfát. Igazi karácsonyi hangulat van már nálunk!

Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Nekiláttunk a jó cselekedetek tervezésének. Sok apró dolgot tervezünk Már többen tudtak társaiknak örömet szerezni.

Szolnok Városi Kollégium Tiszaparti Tagintézménye
A december hónap, ha nem is egész évben, de minden ember életében az adakozás, a rászorulók megsegítése hónapja. A csoport szívesen és örömmel csatlakozott azon kezdeményezéshez, hogy karácsonyra örömet szerezzen hátrányos helyzetű gyerekek számára egy-egy mesekönyvvel és színes, pozitív gondolatokat tartalmazó könyvjelzőkkel.
Jó volt látni, hogy milyen önzetlenül és szeretettel készítették a tanulók a produktumokat vagy épp gyűjtötték a mesekönyveket.
Foglalkozásunk keretében beszélgettünk arról, hogy miért is fontos segíteni másokat, hogyan lehet segíteni, illetve megnéztünk erről is egy kis videót.
A foglalkozás végén ismét meghallgattuk a hónap dalát, valamint a tanulók együttes munkával elkészítették a könyvjelzőket.