A felhívásra mi is készítettünk könyvjelzőket.A felajánlott mesekönyvekkel együtt elvittük a közeli Libri könyvesboltba, hogy karácsonyig eljussanak rászoruló, beteg gyerekekhez!


Mogyoródi Szent László Általános Iskola
A felhívásra mi is készítettünk könyvjelzőket.A felajánlott mesekönyvekkel együtt elvittük a közeli Libri könyvesboltba, hogy karácsonyig eljussanak rászoruló, beteg gyerekekhez!

Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Váltsuk valóra a meséket! – jótékonysági kampány keretében mi is vállaltuk könyvjelzők készítését. A gyerekek nagy lelkesedéssel, szívesen alkottak. Kevesen vagyunk, de sokan többet is rajzoltak 🙂 Sőt, ezen felbuzdulva, egymást is megajándékozták saját készítésű könyvjelzőkkel, melyeken jókívánságok is szerepeltek <3 Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy örömet okozhattunk ismeretlen gyerekeknek! Reméljük, tetszik majd nekik és boldogan használják! Hiszen szeretettel készítettük! <3

Petőfi Sándor Általános Iskola
Decemberi boldogságóra:jó cselekedeteket gyakoroltunk ,angyalkákat ajándékoztunk azoknak,akik rólunk gondoskodnak – mondták az óvó nénik: Demeter Ilona és Szurkos Hajnalka.

A hónap témája nagyon sikeresen beépült mindennapjainkba,hiszen vegyes életkorú gyermekek alkotják kis közösségünket. A gyermekek napi szinten találkoznak és élik meg a támogatást, segítést, a kisebbek patronálásának érzését.Óvodánkban hangsúlyos helyen szerepel a néphagyományápolás! Így a nagycsoportos pillangók, Luca napján egyik jó cselekedetükként végig járták „Lucázták” óvodánk csoportjait, s vitték hírül jókívánságaikat! Ajándékoztunk Luca-napi búzát, vittünk Jólét bájitalt(amit közösen kotyvasztottunk) és időjósló kalendáriumot is.
A Boldogság foglalkozásunkat a „Fújj,fújj” relaxációval kezdtük,majd a hónap dalára mozgást improvizálva táncoltunk. A témához tartozó szituációs játékokat érdekesen oldottuk meg, felvázolva a lehetséges jó megoldásokat. A „Szívem kertje” mesét, Amália történetét most is érdeklődéssel hallgatták. Beszélgettünk sokat a gondoskodásról is, így a kis madárkák útvesztőjében mindenki megtalálta a segítő utat. Ajándékangyalkát is nagy-nagy örömmel színeztek szüleiknek,testvérüknek és csoportban lévő barátaiknak, megköszönve szeretetüket, barátságukat. A zárókörben megfogalmazták érzéseiket is, amiért jól érezték magukat újra a boldogságórán! Majd a szabad játék során többször is újra hallgattuk, a hónap dalát, s énekeltük, hogy „jó emberré csak a szívemmel válhatok!”


Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája
Az adventi időszakban úgy gondoltuk, egy közös családi készülődés megalapozhatja a hangulatot, az ünnepvárás izgalmait fokozhatja. Ha ehhez valamiféle jó cselekedet is hozzájárulhat, az dupla öröm. A délután során közösen elkészített apróságokat a családok felajánlhatták rászoruló gyerekek fenyőfájára, ill. egymás örömszerzésére egyaránt. Vidám, jó hangulatú, termékeny délutánt/estét tudhattunk magunk mögött.

Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Ebben a hónapban a jótettekről beszélgettünk a gyerekekkel, megbeszéltük mi az a 7 boldogító érv, amiért érdemes gyakorlóvá válni. Az ajánlott feladatok közül lerajzoltuk, mire van szüksége egy jótevőnek, a SEGÍTS szó kezdőbetűivel üzeneteket, jótanácsokat fogalmaztunk meg, meghallgattuk a hónap dalát, majd elkészítette mindenki a saját jótett kalendáriumát. Minden nap egy szívecskét szabad kiszínezni, ha teljesítette az aznapra kitűzött célt. A feladat nagyon tetszett a gyerekeknek.

Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája
A csoportunkba járó gyerekekkel és szüleikkel boldogan csatlakoztunk a Remény Alapítvány felhívásához. A Mikulást, az ünnepeket kórházban töltő gyerekek arcára megpróbáltunk mosolyt csalni, a szülők által megvásárolt, és a gyerekek keze nyomát dicsérő kedves rajzokkal.
A gyűjtőhelyről a következő üzenetet kaptuk:
\”Köszönöm a DE Hajdúböszörményi Gyakorló Óvoda CSERESZNYE CSOPORT csokijait!
Hisz\’ miben lehetne édesebb szuper-erő, mint a Tőlük kapott 30 gyógyító csokoládéban? \” Azt gondolom ezzel nemcsak a beteg gyerekek számára okoztunk örömet, hanem mi is megtapasztaltuk a jó cselekedet adta boldogság érzését. Ettől többre nincs is szükség!
Pesrerzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
Ebbe a hónapba a boldogító jócselekedetek témakört dolgoztuk fel a Napocska csoportos gyerekekkel. A közelgő karácsonyról, a szeretetről, a család értékeiről. Arról, hogy bizony vannak szegény családból származó gyerekek, akiknek nem jut ilyenkor ajándék. Ebből az ötletből eredően a gyerekekkel közösen készítettünk egy-egy csomagot a rászoruló gyermekek részére. Nagyon lelkesek voltak és úgy értem sikerül megértetni a téma lényegét.

Erzsébethelyi Általános Iskola
A 2.a osztály tanulói minden hónapban elkészítik a feladatokat, csak nem mindig kerül a kép feltöltésre az eredményről. Most, így karácsony előtt tablót készítettünk a kicsik munkáiból, ahol azt rajzolták le, hogy milyen jócselekedet hajtottak végre. Itt a szülőknek nyújtott segítségadástól a barátok támogatásáig minden szerepelt.