
Boldogító jó cselekedetek


Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI
Tél van. Leesett az első hó. Megcsillantak a kerítésen a hópelyhek. Megjelentek az ablakokon a jégvirágok. Mi bent, a meleg osztályteremben valami nagy dologra készülünk. Szívünket öröm járja át. Itt az ajándékozás ideje. Apró, gondos öltésekkel készül a szülőknek az üdvözlőkártya. Közben beszélgetünk arról, hogy „Jónak lenni jó”. Gondolunk osztálytársunk beteg testvérére, aki éppen kórházban fekszik. Bízunk benne, hogy ajándékunkkal hozzájárulunk, mielőbbi gyógyulásához, mert ajándékozni jó! 🙂
Különösen aktuális témát dolgoztunk fel az órán. A gyerekek nagy örömmel vetették bele magukat a munkába. Megérezték, átérezték ennek a hasznosságát, a segítségnyújtás és a vigasz értékét.
E hónapban sokféle lehetőség adódott arra, hogy érezzük a boldogságot, a gyermeklét, a téli ünnepének örömét, csodáját. Mégis úgy döntöttem, kiscsoportosaimat egy különleges, talán először érzett örömmel, az ajándékozás, a segítségnyújtás örömének megéreztetésével ajándékozom meg.
Beszéltünk a szegénységről, a szegény gyerekekről, olvastam nekik mesét is e témában. Később megbeszéltük, mindenki hoz otthonról egy darab olyan játékot, a sajátját – ami még szép, és egy szegény kisgyerek örülhet neki karácsonyra. A nagy napra minden gyermek hozott valamit. Körbeülve játszottuk el hogyan fog örülni az a kisgyerek, aki megkapja. Utána szépen cipős dobozokba pakoltuk, majd átvittük a szomszédos baptista templomba. Itt jutalmul bábjátékot nézhettek meg.
Nagyon szép, tartalmas délelőtt volt, melynek során érzelmileg gazdagodhattak gyermekeink.
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
A boldogságóra elején összegyűjtöttünk néhány gondolatot, amik jó cselekedetnek számítanak.Majd arról beszélgettünk, hogy egy apró figyelmességgel is, milyen könnyen boldoggá tudjuk tenni társainkat, szüleinket. S az, hogy segítünk valakinek, önzetlenek vagyunk, milyen jó hatással van ránk. Ezután pozitív üzenet kártyákat, valamint „Jobb Veled a Világ” szívecskéket készítettek a gyerekek, melyeket elajándékozhatnak az iskolában vagy családjuk körében. Az óránkat a hónap dalának eléneklésével zártuk.
Veszprémi Kastélykert körzeti Óvoda
A nyuszi csoportban a jócselekedeteket egész héten gyakoroltuk. Ezeknek különösen nagy jelentősége van, főleg az ünnepek közeledtével.
Készítettünk egy adventi kalendáriumot. Egy fenyőfát kivágtunk, és az általam beleírt jócselekedeteket ráragasztottuk. Mindennap nyitottunk ki két kis fület, amit felolvastam a gyeremekeknek, és elmondtam, hogy aznap mit kell cselekedniük, és ezért csillagot kaptak jutalmul. Örömmel cselekedtek jót, hiszen motiválóan hatott a dícséret.
Azt gondolom, hogy egy sikeres hetet tudhatunk magunk mögött, hiszen a tolerancia, és a másik segítése, szeretete nagy hangsúlyt kapott a téma által.
Punk Nóra- óvodapedagógus
A boldogító jó cselekedetek témáját adventtől kezdtük el. Mivel óvodánk osztatlan csoportból áll, ezért nagyon jó lehetőség kínálkozott számunkra. A jó cselekedetek egymás segítésére (a kicsikére leginkább), valamint a játékok átadására, a gyermekek figyelmességére vonatkozik. Amelyik gyermek jó cselekedetet hajtott végre az adventi kis zoknira arany angyalkát kapott jutalmul.
Encsi Csoda- Vár Óvoda és Bölcsőde
Angyalkák készítése a szülőknek , ajándék karácsonyra. Először a csoportszoba fáját díszítettük vele. Örömmel készítették , kjözben énekeltek, verseltek. Elmesélték, ki mit segít otthon.
A gyerekek az otthoni játékaikból ajándékoztak az óvodás társaiknak.
Boldogsággal töltötte el a gyerekeket az ajándékozás öröme.