Jó cselekedetek :Jó cselekedet tündér báb minden nap ösztönözte a jó cselekedetekre a csoport tagjait.Otthoni és óvodai jó cselekedeteket lehetett elmondani neki, és a tündér megsimogatta a jó cselekedeteket végrehajtó gyermekeket.
Néhány nap után, már várták, hogy mikor ülünk körbe, és számolhatnak be az otthoni jó cselekedeteikről,vagy kiemeltük óvodai jó cselekedeteiket.A báb segített, hogy azok a gyerekek is bátran megszólaljanak, akik inkább visszahúzódtak a szóbeli megnyilatkozástól.
Szülői visszajelzések is érkeztek, hogy a gyerekek igyekeztek szüleik kedvébe járni,tevékenyen segíteni otthon.
Mézeskaláccsal ajándékozta meg a tündér báb az a sok sok jó cselekedetet.
Boldogító jó cselekedetek
A boldogító jócselekedetek hónapja a december. Ez az adventi várakozás idején sokkal jobban megérinti a gyerekeket. A legfontosabbnak a családjuk felé való jócselekedeteket tartják. De természetesen a cipősdoboz akció keretében számtalan csomagot készítettünk és gyűjtöttünk rászoruló gyermekeknek. Az idős embereknek karácsonyi műsorral kedveskedtünk.
A jócselekedet kalendárium az adventi kalendárium mintájára készült, aprólékos munkával.
Óvodánkban a Márton-nap ünneplése, a Márton-napi hagyományok ápolása több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Ilyenkor a jócselekedetek kerülnek fókuszpontba: Márton a katona, aki megosztotta a köpenyét;Márton a szerzetes, aki segített az embereken; Márton, aki nem akarta, hogy püspöknek vigyék, ezért elbújt a libák közé.
Márton nap után Mikulás kopogtat az óvodánk ajtaján, akit szintén körülleng jóságos híre, titokban jön, készül a jóra – leselkedik, figyeli, ki volt jó… Mi is segítünk Neki, ha valaki jót tett, az ablakon keresztül értesítheti róla a Mikulást (Mikulás, segítettem X-nek elpakolni a játékot!)
Óvodánkkal szemben van egy időskorúak otthona. Mikuláskor és karácsonykor nagycsoportosaink megörvendeztetik néniket saját készítésű ajándékokkal, rövid műsorral. 1-2 gyereknek a dédije is ott lakik. Előtte megbeszéljük, hogy kinek a mamája lakik ott. Ez segíti a gyerekeket abban, hogy elfogadják a néniket, ne ijedjenek meg tőlük, bizalommal, gátlások nélkül forduljanak feléjük. Bátran viszik oda az ajándékokat, fogadják ölelésüket. Januárban lelkesen emlékeztek vissza a látogatásra, arra, hogy milyen jó volt ott lenni, látni az örömöt a nénik arcán.
Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola
Szeptember
Megismerkedtünk egymással és a boldogság programmal. Nevet választottunk az 5.a osztálynak.
Mi lettünk az „aranyasok”. Letettük kézjegyünket a közös programunk mellett: osztályfát készítettünk.
Október
A háláról sok mindent gyűjtöttünk össze, sokat beszélgettünk. Mindenki szivecskéken vitte haza a családba a saját hála üzenetét. Hálanaplót kezdtünk el vezetni.
November
Társas kapcsolataink ápolását egymásnak írt pozitív üzenetekkel gyakoroltuk. Mindenki nagy örömmel olvasta végig az osztálytársai által írt gondolatokat. Családtagjainknak, barátainknak személyes jókívánság kártyákat készítettünk.
December
Az „arany-a-sok” igyekeztek egymásnak örömöt szerezni sok apró jó cselekedettel.
Karácsony előtt titkos jótevője volt mindenkinek egy hétig. Először sikerült a kihúzott neveket egészen végig magunkban tartani, mindenkit dicséret illet. A szünet előtti utolsó osztályprogramunkon nemcsak játszottunk, a titokra is fény derült. Közös csillagszóró gyújtással köszöntünk el egymástól és az óévtől.
Január
Az új évre mindannyian választottunk napi, heti, havi és a tanév végéig megvalósítandó célt. A füzetünk végébe írtuk be, a tervvel együtt. Február elejére már mindannyian tudtuk, hogy sikerült e megvalósítani a januári célunkat.
Érdekes élmény volt a tanév végén a digitális oktatás során az online osztályfőnöki órán újra elővenni a terveket, és beszélgetni a megvalósításukért tett erőfeszítésekről, sikerekről, nehézségekről.
Február
A testmozgás fontosságáról nemcsak beszéltünk, kipróbáltunk több szabadidős sportot is: asztaliteniszt, tollaslabdát, táncot, valamint a parasportokat. Belebújtunk a látás és mozgássérültek bőrébe. A rendszeresen sportolók kis beszámolókkal igyekeztek kedvet csinálni sportágukhoz. Nem egy órás program volt.
Március
A digitális oktatás bevezetésekor a megküzdési stratégiákat gyűjtöttük össze, a váratlan helyzet kezelésének megkönnyítésére. Ki, hogyan csinálja, mit tehetnék másképp? Az online osztályfőnöki órán megosztottuk egymással a már bevált és a kipróbálandó módszereket. Hálabefőttel igyekeztünk figyelmünket pozitív látásmódban tartani.
Április
„Minden rosszban van valami jó”- a karantén idejére a szoba és a számítógép csapdájába esve is megkerestük az apró örömöket. A családi együttlét nyújtotta lehetőségekből, a környezet változásaiból az online órán rácsodálkoztunk, mennyi jót tartogat számunkra a kényszerű otthonlét. Csatlakoztunk a Föld napjára szervezett gyertyagyújtáshoz és együtt énekeltünk Bellával.
Május
A kényszerű együttlét számos súrlódás forrása lehet, és az online térben is előfordulhat, hogy megbántunk valakit, vagy minket ér sérelem. Az online órán ennek kapcsán beszélgettünk a megbocsátás gyakorlásáról. A varázsszavak -sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek – segítségévek egyedi szófelhőket alkottunk.
Köszönöm a Boldogságóra program munkatársainak a feltöltött ötleteket, nagyon sokat segítettek. Az online fórumok szervezését, a vidóklipphez küldött késedelmes kép befogadását: együtt nincs lehetetlen- bebizonyosodott.
KÖSZÖNÖM
Jó egészséget, szép nyarat kívánunk:
az „arany-a-sok” csapata
Beszédes József Általános Iskola
A gyerekeknek azt a feladatot adtam, hogy gondolkodjanak el azon, hogy milyen pozitív hatása lehet annak, ha elköteleződnek a jó cselekedetek végrehajtása mellett. Magukról fogalmazzák meg, hogy mit éreznek, ha jót cselekszenek valakivel. Emlékezzenek vissza, hogy milyen jó hatásai voltak annak, amikor valakivel jót tettek.
A válaszaik nagyon hasonlítottak egymásra, ezért végül három fontos dolgot emeltünk ki, amelyek a legtöbbször elhangoztak. Az első arra utalt, hogy mit éreznek, ha jót cselekszenek mással, a második arra, hogy náluk milyen hatást ér ez el, harmadikként pedig megfogalmazták, hogy milyen következménye van (lehet) annak, ha jót tesznek mással. Megszavaztuk a gyümölcsöket (mérlegelve azt is, hogy mit tudunk könnyen elkészíteni), amelyekre rákerültek a megfogalmazott érzések, pozitív hatások.
A hónap dalát többször meghallgattuk decemberben, a jó cselekedetekhez képeket gyűjtöttem azokat kinyomtattam, hogy mindenkinek legyen lehetősége azokat megnézni, majd ezekről a képekről kezdtünk beszélgetni, a kommunikáció fejlesztése ebben az évben kiemelt feladatunk, ezért is fontos, hogy minél többet beszéltessük a gyerekeket. A szituációs játék, nagyon felkeltette az érdeklődésüket és sok olyan dologról beszéltünk amit a hétköznapokban alig veszünk észre, itt mutatkozott meg a téma iránti érzékenységük leginkább, több válaszlehetőséget adtak a „Miben tudok segíteni?” kérdésre. Téma feldolgozásához nagyon jó volt könyv meséje is -Bezzeg Andrea:Szívem kertje-
Minden évben gondoskodunk az itt maradt madarakról ez most ebben az évben is így volt, ez az egyik jó cselekedtünk minden decemberben. Folyamatosan készültünk karácsonyra, közösen takarítottunk, szépítettük környezetünket is.
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
Ebben a hónapban én Móra Ferenc: A szánkó című történetét szántam a gondolatok megnyitásához. Az utolsó órán szánkókat készítettünk, amit a gyerekek hazavittek. A téli szünetben az volt a feladatuk, hogy minden olyan alkalommal, amikor jót cselekednek, vagy egy szívecskét, vagy egy csillagot rajzoljanak a szánkóra.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra 4. hónapját, a boldogító jó cselekedetek gyakorlása határozza meg. A gyerekeket arra ösztönöztük, hogy minél többet segítsenek, minél több jót tegyenek. Lassan mindenki átérzi, hogyha jót teszünk, jobbak és boldogabbak leszünk. Szívesen vállaltak kisebb munkákat, pl.: terítettek egymásnak, kínálták az uzsonnát stb. Ellátogattunk az Idősek otthonába, a közelgő ünnep kapcsán, felajánlottuk, hogy a városi gyertyagyújtáson adventi dalokat adunk elő a vendégeknek. Karácsonykor pedig az óvodában leptünk meg mindenki egy vidám tánccal és saját magunk készítette süteménnyel. Másoknak adni és ezzel örömet szerezni minket is boldogabbá tett.