A dal meghallgatása után a maszk fontosságáról beszélgettünk és arról, hogy tudjuk öltözetünk kiegészítőjévé tenni azt. Papírtörlőből egyszer használatos maszkokat készítettünk.
Divatosan vigyázzunk az egészségünkre!
Boldogító jó cselekedetek
A mi kis városunkban is, mint ilyenkor minden hol, elindultak a gyűjtések a szegény gyerekek részére. Egy ilyen helyi kezdeményezéshez csatlakoztunk mi is! Egy édesanya indította el, aki létavértesi diákoknak, kisebbeknek-nagyobbaknak gyűjt! Mindenféle használati eszköznek, édességnek, játéknak és minden jónak örülnek! Amikor a tanítványaimnak elmondtam, nagyon szívesen vették. Már másnap elhozták azt, amit a gyerekeknek szántak! Mindenki hozott valamilyen kis apróságot!
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Közelegnek az ünnepek: Advent, Télapó, Karácsony. Ilyenkor a jó cselekedeteink is jobban felszínre törnek. Az osztály tanulói is összegyűjtöttek néhányat. Fogadjátok sok szeretettel!
Relaxációs gyakorlat: „Összehangoló” 1 (32.)
Gyerekdal: Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok.
Beszélgetés a témakörről. „Tudtad?”
Ráhangoló gyakorlat: „Minden megvan?”
Téma feldolgozása: „Újraolvasó”
„A kőleves” (népmese) meghallgatása, megbeszélése.
Téma értelmezése: „Mesebeli segítők”-gyakorlat.
„Adventi kihívás-vond be a családod!” (Elindítása decemberi hónapra.)
Közös kép készítése: „Jó cselekedetek és érzések”-kreatív kép. (Máskor is folytatva.)
Meditációs gyakorlat: a boldogító jó cselekedetekhez. (Máskor is hallgatva.)
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Elkészítettük a csoport napocskáját, egy-egy csipeszre pedig a nap sugarait a gyerekek jeleivel ellátva. Mindennap ebéd előtt megbeszéljük, ki és hogyan volt azon a napon kedves a másikkal, egymás jeleit csipeszelhetik fel a gyerekek. Minél figyelmesebbek egymással annál jobban ragyog a nap.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
A Jócselekedet minket is boldoggá tesz!!! Mi is hoztunk a menhely kutyusainak eleséget!!!
Kisvárda Egyesített Óvoda Tompos úti tagintézménye
Nagyon élvezték a kötéllel való Együtt játékot. Egyszerre, egymást bíztatva sikerült felállniuk, úgy, hogy nem engedték el a kötelet. A társuk kezét fogva csukott szemmel, fenntartás nélkül megbíztak egymásban. Így erősödtek szeretet baráti, és emberi kapcsolataik.
Kis képek segítségével megbeszéltük, ki miben tud segíteni otthon, ha a szülők fáradtak. Nagyon készségesen, örömmel választottak a lehetőségek közül. Majd szív-szigetekre költöztünk, ahol senki nem maradt otthon nélkül, még az egyre kisebb helyre is befogadták társaikat. Öröm volt látni, átélni!