Egész hónap arról szólt, hogyan tudunk másoknak jót tenni.Írtunk levelet a Mikulásnak, Jézuskának, melyben olyan dolgokat kértünk elsősorban , melyek nem kerülnek pénzbe.Gyűjtöttünk ajándékokat rászoruló gyerekeknek.
Boldogító jó cselekedetek
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Egész hónap arról szólt, hogyan tudunk másoknak jót tenni.Írtunk levelet a Mikulásnak, Jézuskának, melyben olyan dolgokat kértünk elsősorban , melyek nem kerülnek pénzbe.Gyűjtöttünk ajándékokat rászoruló gyerekeknek.
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Egész hónap arról szólt, hogyan tudunk másoknak jót tenni.Írtunk levelet a Mikulásnak, Jézuskának, melyben olyan dolgokat kértünk elsősorban , melyek nem kerülnek pénzbe.Gyűjtöttünk ajándékokat rászoruló gyerekeknek.
Az adventi ünnepkörben vagyunk. Ezért a gyerekek szinte minden nap kedveskednek valamivel egymásnak. Azt, ahogyan teszik ezt, hópelyhekbe rajzolták le, mert számukra az lenne a legkedvesebb, ha már esne a hó.
Ebben a hónapban az önzetlenség és a szeretettel adás kerül főszerepbe. Különösen fontos ez most, ebben a vírusos helyzetben, mert átértékelődik szinte minden. A gyerekek nagyon jó szívűek. Tudnak feltétel nélkül szeretni és adni is.Erre helyeztük a hangsúlyt a feladatainknál. Igyekeztünk sokat játszani kint és az osztályteremben is. Könnyen rá tudtak hangolódni a feladatokra és szinte érezhetően feltöltődtek belőlük. Értékes gondolatokat írtak a segíts szó kezdőbetűihez. Számukra is a család a legfontosabb és ezt ügyesen meg is fogalmazták a szójátékban.
Minden tanuló megírta a kívánság kártyáját név nélkül, amit felragasztottunk egy papír fenyőfára. Ezt fogjuk majd levenni és olvasgatni a következő napokban.
A kőleves című mese feldolgozása során elmondták a gyerekek, hogy ki és mivel támogatta a főhöst és ez milyen érzelmeket, érzéseket váltott ki belőle.
A felmerülő problémákat most úgy oldottam meg velük, hogy akinek kellett, vállalt egy jótettet, amivel kiegyenlítette a rossz cselekedetét.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
A Mórások újra megmutatták, mekkora szívük van!
A pandémiás helyzet ellenére iskolánk célja volt, hogy az ünnepek közeledtével, hagyományainkhoz híven keressük a jót, keressük, hogyan segíthetnénk rászoruló gyermekeken.
Számunkra egy nagyon fontos jótettet hajtottunk végre, örömet okoztunk másoknak, valami olyat adtunk, ami pénzzel meg nem vásárolható. Ebben a nehéz időszakban szükségünk van egymásra! Mi az iskolánkat „öltöztettük ünneplőbe” a Karácsony közeledtével. De a legkisebbeknek is készítettünk ünnepi hátteret, majd fotókat készítettünk róluk, amit fel is tettünk az iskola közösségi oldalra, így örök emlék marad a családtagjaik számára is!
Alsós kis csapatommal a Boldogító, jó cselekedetet témában azonnal szervezkedni kezdtünk. Tudtuk, sajnos nálunk is vannak olyan gyerekek, akiknek nem sok mindent tud hozni a „Jézuska”! Ezért elterveztük, hogy mi , magunk készítünk nekik, és kedveskedünk egy kis meglepetéssel. Az elkészült ajándék örök emlék marad a számukra, és Szent estén a karácsonyfára is felakaszthatják.
Azt hiszem ez az egyik legszebb, legnemesebb Jótett, jó cselekedet!
A gyerekekkel megbeszéltük , mit is jelenthet a Boldogító jó cselekedet …
Mindenkinek az volt a feladata, meséljen arról mi minden jót tesz , akár naponta.
A legtöbben a családjuknak szívesen segítenek a háztartási munkában, vagy a nagymamájuknak bevásárolnak, vagy meglepetést okoznak, szereznek a barátaiknak is.
Kitaláltuk, hogy Karácsony közeledtével készítünk egy Angyal postaládát. Ebbe a postaládába , mindenki beleírhat olyan kívánságot , ami azért teljesíthető, valóra váltható!
Ki is helyeztük iskolának aulájába, minden iskolás gyereknek elnyerte a tetszését , a legkisebbektől a legnagyobbakig!
Már szépen gyűlnek is benne a kívánság levelek! Az utolsó tanítási nap előtt, kibontjuk, elolvassuk mindet! És megtesszük a jó cselekedeteinket a szeretet jegyében!
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
A téma feldolgozását a mesével kezdtem. Mivel a gyermekek még picik,így tömörítve meséltem el nekik. Ezután a kérdésekre próbáltak felelni. A jó cselekedeteikből kiemelhetem azt,hogy segítenek anyának sütni,főzni és a játékaikat elpakolják. A téli évszakból adódóan kiemeltem a madarak etetését. Készítettünk csipegető kismadarat papírból és madáreleséget helyeztünk el az óvodánk teraszán.