Az óra elején kötetlen beszélgetés formájában dolgoztuk fel a hónap témáját, a „Boldogító jócselekedeteket”. Minden tanuló megosztotta a véleményét a témával kapcsolatban. A következő lépés a keresztrejtvény megoldása volt. Óra elején felrajzoltam a táblára a megoldandó feladatot és közösen, lelkesen töltötték ki a gyerekek. Folytatásként egy mesével kedveskedtem nekik (Kőleves). Némi pihenés után szívecskékre írtunk olyan szavakat, kifejezéseket vagy mondatokat, hogy mi jutott eszükbe a gyerekeknek a jó cselekedetekkel kapcsolatban.
A közelgő ünnep alkalmával egy közös karácsonyfát készítettünk. 6 tanuló ígéretet tett a hétre. Megfogadtak egy-egy számukra nehezen teljesíthető cselekedetet, ezen üzenetek lógnak a fa egyes ágain. Zárásként meghallgattuk Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című, ehhez a témához kapcsolódó pozitív üzeneteket tartalmazó dalát. A dal alatt minden tanuló és felnőtt húzott egyet a pozitív gyerek elnevezésű kártyapakliból. Megnéztük, elolvastuk és megbeszéltük, hogy melyik mit jelent. A tanórát Bagdi Bella dalának közösen eléneklésével és elmutogatásával zártuk.
Boldogító jó cselekedetek
Beszámoló a 2020 decemberében elvégzett feladatokról:
December a szeretetteljes adventi várakozás, a boldogító jó cselekedetek csodálatos időszaka, emiatt az esztendő egyik legkedvesebb hónapja számunkra. November 30.-án, hétfőn gyújtottuk meg az iskolában az adventi koszorú első gyertyáját (idén a járványügyi helyzetre való tekintettel csak szigorúan osztálykeretben), december 18.-án pedig már mind a négyet ünnepeltük. A két időpont között eltelt időben rengeteg szép dolgot cselekedtünk. Egész hónapban figyeltünk arra, hogy a jó cselekedetek minden tettünkben megmutatkozzanak.
Először is a folyosót és a folyosói nagy faliújságot kezdtük „téliesíteni”, mindenki tetszésére és örömére. Az ablakokra 3D-s hópelyheket és kisebb hópihéket ragasztottunk, „filigrán” technikával téli falut, templomot, fenyőfákat nyírtunk fehér papírból. Feldíszítettük az iskolai karácsonyfát, ami egész hónapban meleg fénnyel világította be a közösségi teret, amit mindenki szívesen fogadott. Az osztályban is készítettünk mini karácsonyfát az egyik kedves szülő támogatása által, és mindannyiunk kedvére a központi ablak is ünnepi díszeket kapott a technika és rajz órák eredményeképpen.
Idén is részt vettünk a Katolikus Karitász felhívása általi Angyalbatyu programban, amivel a rászoruló gyerekek számára, cipős dobozokban gyűjtöttünk és adományoztunk kedves ajándékokat. A 2020-as évben, iskolánk igazgatónőjének kezdeményezése által, a Gárdonyban létező CNJ kutyamenhely számára is szerveztünk ajándékozást. Rengeteg tápot, konzervet, játékot, takarókat hoztak kutyabarát gyermekeink a kutyusok számára.
A kedvesség és ajándékozás jegyében tartottunk „kedvességnapot” is, amikor mindenki arra törekedett, hogy csak jó, kellemes, kedves élményeket nyújtson társai, nevelői számára. Ennek jegyében született meg a fizikailag is testet öltött „kedvességnapunk”, amire nem arcképeket, hanem „tenyérképeket” helyeztünk körbe, összetartásunk, együttműködésünk szimbólumaként. A napocska sugarait a gyerekek körbe rajzolt ujjacskái alkották. A boldogságórás munkafüzet 60. oldala alapján a kezdőbetűkkel is pozitív üzeneteket alkottunk, arra vonatkozólag, hogy hogyan segíthetjük rászoruló embertársainkat (SEGÍTS – a kezdőbetűk mondatait együtt alkottuk a gyerekekkel, a fényképet feltöltöttem.). A terem ajtajára pedig felkerült táblázatos elrendezésben egy olyan javaslat gyűjtemény, a „Jó cselekedetek gyűjteménye”, aminek segítségével minden nap lehetett valami szépet és mások számára valami hasznosat, jót tenni. Ezt a táblázatot mindenki személyesen is megkapta fénymásolt lapon, úgyhogy azokat a rubrikákat, amikben a bent levő feladatokat teljesítette a hónap folyamán, kiszínezhetett, kidíszíthetett egyéni módon és technikával.
December 12.-én, szombaton a december 24.-i szentestét dolgoztuk le az iskolában. Ezt a napot mindenképpen ünnepivé próbáltuk varázsolni, úgyhogy vidám, játékos vetélkedő által ismerkedtünk a különböző nemzetek karácsonyi hagyományaival, szokásaival. A családtagok számára apró ajándékokat készítettünk és elvetettük Luca nap alkalmából a búzánkat is. Ez évek óta hagyomány nálunk, ahhoz a feltételezéshez kapcsolódik, hogy: ha a búza december 24.-ig szépen, frissen, sűrűn és üdén kikel, akkor egészségesek leszünk. Ennek jegyében az iskola összes alkalmazottja és tanulója vetett egy-egy búzaszemet egy cserépbe, azzal a hittel és meggyőződéssel, hogy tényleg mindannyian egészségesek maradunk. A búzánk december 18-ra csodálatosan kikelt, közel 3 cm-re nőtt, szép zöld színű lett, úgyhogy közösen ünnepeltük azt a csodát, hogy 2021-ben mindenki egészséges lesz..
Ebben a koronavírusos helyzetben saját, egyéni, jelképes, ünnepi maszkokat is készítettünk papírból (fénymásolt sablon alapján), aminek kapcsán megbeszéltük, hogy most még fontosabb az egymásra való odafigyelés, az elővigyázatosság, vigyázás és féltés.
A választható feladatok közül nagyon tetszett a gyerekeknek a madarak megsegítésére irányuló feladat, a madáretető készítése is. Ezt a feladatot otthon teljesítették a gyerekek, az elkészült alkotásokról pedig képet küldtek a lelkes, segítő szülők. A legjobban sikerült madáretető képét közösen szavaztuk meg a gyerekekkel, amit a beszámolóhoz csatoltam.
Úgy érzem, ez a hónap is elérte a célját, kissé ünnepivé színezte a szürke hétköznapokat, melegséget, szeretetet varázsolt a gyermekek, rajtuk keresztül pedig a családok szívébe. Reméljük, hogy a következő esztendő legyőzi, átírja a 2020. év nehézségeit, és egészséget, biztonságot hoz az egész emberiség számára!
A negyedik téma a boldogító jó cselekedetek volt a boldogságóra keretében, melyet heti tervnek megfelelően valósítottam meg online formában, majd folytattam az óvodában a következő héten is délutánonként. A korona vírus miatt 10 napra bezárt óvodánk, és én pontosan erre az időszakra terveztem előzetesen ennek megvalósítását. Sokat gondolkoztam, hogy ez hogyan történjen ebben a formában. Közben rájöttem, hogy ez a legjobb lehetőség arra, hogy a szülőket is bevonjam. Íme: „Egészen kiskorunktól arra neveltek szüleink, hogy a kedvesség, nagylelkűség jó erény, legyünk segítőkészek. Ne felejtsük el ezt továbbadni gyermekeinknek! De mégis hogyan kerülhet az öröm és a boldogság közelébe? Gondoljunk ezekre: Önzetlenség, önkéntesség és szolgálat. A jóság erősebbé tesz! A jóság puszta látványa is erősíti szervezetünk ellenálló képességét, védekezési rendszerét. A jó lelkiállapothoz szükséges a lelkiismeret parancsának elfogadása, és a feltételnélküli segítségnyújtás, ha a helyzet úgy kívánja. Aki szívből, szeretettel, humánusan segít, az mindig elnyeri méltó jutalmát. A jó cselekedetek, a segítségnyújtás valóban boldogabbá teszik az embereket. Fejezzük ki együttérzésünket. Amikor jó cselekedeteket hajtunk végre, empatikusabbnak, és szerethetőbbnek látjuk magunkat, hiszen nemcsak másokat szemlélünk pozitívabbnak, de magunkat is kedvezőbbnek értékeljük. A lényeg az, hogy úgy időzítsük cselekedetünket, hogy az a legnagyobb megelégedettséggel és örömmel szolgáljon minket. Fő a változatosság! Érdemes váltogatni, új élményekkel frissíteni cselekedeteinket, hogy az újra, és újra felemelő és élvezetes pillanatokat adjanak. Egy tanulmány szerint a világon mindenütt jobb adni, mint kapni! Erre tanítsuk gyermekeinket! Az adventi időszakhoz jól illeszkedi ez a téma! Örömteli jó cselekedeteket kívánok erre a hétre, hónapra!” Ez a szülők lelkét is megmelengette, elfeledett érzéseket váltott ki belőlük! Ámulattal hallgatták, hogy ilyenekkel is foglalkozunk az óvodában, hogy az érzelmi intelligenciára ekkora hangsúlyt fektetünk! Ezek után a Madarak karácsonyáról írtam, beszélgettem a szülőkkel, gyerekekkel. Változatos ötleteket adtam. Készítettek madáretetőt, angyalkákat, gyógyító szíveket, amikről fotókat küldtek. Mivel mi lakótelepi óvoda vagyunk, az emeletes házakban élő gyerekek az ablakpárkányra is szórtak madáreleséget, de közben figyeltek arra, (mesélték), hogy az alsó szomszédok erkélyét, ablakát ne koszolja össze a lehulló eleség vagy a madárürülék. Feltettem a faceebok csoportunkba Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalt is, melyet a következő héten minden nap többször hallgattunk a gyerekek kérésére. Bezzeg Andrea: Szívem kertje meséjét szintén online formában is feltettem a gyerekeknek, szülőknek. Letöltött kép alá én mondtam el a mesét, a mese végén pedig tettem fel kérdéseket, amelyekről otthon, majd az oviban is beszélgettünk. A zárás utáni héten minden nap ez volt a pihenő előtti mese, ez után következett csak a karácsonyi mese. A gyerekek egyre jobban magukénak érezték a mesét, és egyre bensőbbé vált számukra a mondanivalója. Megetettük a madarakat az oviban is, megbeszéltük, hogy milyen eleséget szabad adni nekik, és hogy ne felejtkezzünk el az innivalóról sem. Nagy kedvenc volt az oviban a „jóságos manó” játék! Ez végig követte az utolsó hetünket! Lesték egymás minden mozdulatát, megnyugvással a szívükben fogadták a jó cselekedeteket, miközben csillogó szempárokkal találkoztam a manók személyében is. Boldogsággal a szívünkben köszöntünk el egymástól ebben az évben, tele reménnyel, várakozással a jövőre nézve! Kellemes Ünnepeket kívántunk mindenki számára!
Feldolgozásra került a Szívem kertje c. mese, illetve elkészítettük a Boldoságfüzetben található feladatokat is.
Mindenki készített otthonra ajándékba mézeskalácsformát, illetve kifestett és díszített karácsonyfát. Mindkettőt fel tudják otthon tenné majd a karácsonyfájukra díszként.
Két karácsonyfát is alkotott magának a csoport, ezzel erősítve a csoportkohéziót.
Egyiket mozaikdarabból áll, egy-egy darabkáját egy-egy gyermek vagy felnőtt színezett ki.
Illetve csomagolópapírra vegyes technikával közösen készítettünk egy közös fát.
Szociometria felméréssel egybekötötten ajándékozhatott minden gyerek három társának titokban egy-egy hópelyhet.
Közkívánatra megismerkedtünk a Boldosgságvárának eredettörténetével.
A karácsonyi készülődés nagy örömmel töltötte el a gyerekeket, izgatottan készítették ajándékaikat szeretteiknek. Versek, dalok segítségével fogalmazták meg üzeneteiket, jókívánságaikat. Örömmel vettek részt a madáretetőink magokkal, almával, szalonnával való feltöltésében, hogy még az állatok se szenvedjenek hiányt a téli időszakban.
Hagyomány iskolánkban a madáretetők készítése, téli „vendégeink” rendszeres etetése. A 2.osztályosok is lelkesen részt vesznek ebben. Megtapasztalják az önzetlenség, közös jótett örömét, hogy nemcsak embertársaikkal, de minden rászoruló élőlénnyel cselekedjenek jót. Az adventi időszakban, karácsonyra készülődve a gyertyák fényénél, ajándékok készítése közben is sokat beszélgettünk arról, mivel tudunk örömöt szerezni egymásnak nemcsak az iskolában, de otthon is.
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A madáretetők készítését komoly tervezőmunka és gyűjtőmunka előzte meg. Az internet, könyvek, illetve a saját képzelőerőre, kreativitásra, fantáziára hagyatkozva ötleteltünk a konkrét munka előtt. Rengeteg jó ötlet született. Tanítványaim öt csoportban dolgoztak a tervezőmunkától a kivitelezésig.
Az elkészült madáretetőket kihelyeztük tantermünk ablakába.
Fazekas József Általános Iskola
A járványhelyzet miatt osztályunk decemberben digitális munkarendre kényszerült. Boldogságóránkat is digitálisan tartottuk meg, meet-en beszélgettünk a gyerekekkel a havi témáról, itt kapták meg a feladatot is:
„Adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt, ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akarást, imádságot, egészséget. Melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek, a legelső nincstelennek, a náladnál szegényebbnek. Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni.” (Teréz anya)
Ha másokkal jót teszünk, mi magunk is boldogabbá válunk. Mert mindannyian tudjuk: jobb adni, mint kapni! Karácsonyt várva különösen sok lehetőségünk van adakozásra, jótékonykodásra. De nem kell nagy dolgokra gondolni! Kisgyerekként te is képes vagy jó cselekedeteket véghez vinni! Segíthetsz anyukádnak a házimunkában, elpakolhatod a kistestvéred játékait a helyére, de adhatsz ölelést, puszit, egy rajzot apának, néhány kedves szót a nagyszüleidnek. Udvarias lehetsz a felnőttekkel, rámosolyoghatsz egy idegenre, megmenthetsz egy kóbor állatot, megoszthatod dolgaidat az osztálytársaiddal…
Ezernyi lehetőség, hogy jót tegyél!
„Nagy dolgokat nem tehetünk, csak kicsiket nagy szeretettel.” (Teréz anya)
FELADAT: Te hogyan jótékonykodsz? Milyen jó cselekedetet hajtasz végre? Kivel teszel jót? Rajzold le, esetleg pár szóval, mondattal írd a rajz mellé, hogy a jó cselekedeted kinek, miről szólt, mit éreztél közben.
A gyerekek otthon, szüleik segítségével folytatták a beszélgetést a témáról, majd elkészítették rajzaikat.
Ezekről a rajzokról készültek a fotóink, illetve magáról a munka folyamatáról, a digitális óráról is.
Ebben a hónapban is mind az öt csoportban a boldogító jócselekedetek témát dolgoztuk fel. Talán az év egyik legszebb hónapja a december, mivel készülődünk a Télapó ünnepségre majd a Karácsonyi ünnepségre, a vírus helyzet miatt ebben az évben a szülők nélkül tartottuk meg a Karácsonyi ünnepséget. Minden csoportban sütöttünk a gyerekekkel közösen mézeskalácsot, amit közesen díszítettünk majd elfogyasztottunk. Minden csoport készített valami meglepetést a szülőknek amit hazavihettek és ezzel kívántak a szülőknek kellemes ünnepeket. Minden csoportban törekedtünk arra, hogy a gyerekeknek megmutassuk, hogy milyen jó kedvesnek, segítőkésznek és nagylelkűnek lenni. Milyen jó érzés másoknak örömet szerezni, egy aprósággal vagy egy kedves szóval is. Minden csoportban többször is meghallgattuk Badi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát, majd a Szívem kertje c. mesét is meghallgatták a gyerekek. A nagyobb gyerekekkel szituációs játékot is játszottak az óvodapedagógusok. A hónap során többször is meghallgattuk Bagdi Bellától a Boldog vagyok c. dalt. Arra törekedtünk, hogy ebben a hónapban minél több jó dologgal gazdagítsuk a gyermekeket.
Decemberben az Egészség – Ügyesek csoportjai feltették maguknak a kérdést – mi is az a jó cselekedet.
A járványhelyzet otthon tart minket javarészt, de azért a csapat minden tagja szánt időt és energiát arra, hogy valami jót cselekedjen és ezzel az aprósággal gazdagítja a szeretetbankot így Ádvent idején. Voltak, akik szeretteiknek kedveskedtek segítséggel, finomsággal vagy odafigyeléssel. Mások kutyus menhelyen segítettek, ruhát adományoztak a rászorulóknak, vagy a tanulásban segítették társaikat.
A jó cselekedeteket lencsevégre kapták és egy rövid videóban szeretnék ezt bemutatni. Remélem, mindnyájan olyan kellemes Karácsonyi hangulatba kerülünk, mint ahogy én kerültem a videó megtekintése után.
Ezúton is kíván mindenkinek kellemes, szeretetteljes és egészségben gazdag Karácsonyi ünnepeket az egész csapat és a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola valamennyi diákja és munkatársa!