Megismerkedtek a boldogító jócselekedetek gyakorlásával a mese feldolgozása által. Kedvesség napot tartottunk, egymással kellett jót tenniük. A jószívűség, a figyelmesség, kedvesség fontosságát erősítettem bennük, mely által ők maguk boldogabbak lettek.
„Jószívű vagyok!” nyakláncot kaphattak, amibe mindenki belerajzolhatta azoknak a jelét, akikkel sikerült valami jót tenniük a csoportban.
Boldogító jó cselekedetek
Szebbnél-szebb díszgömbök készültek. Szerencsére még időben, mert sajnálatosan karanténba került a ,,Boldogság- csoport”. Így a téli szünet előtt már nem jöhetett iskolába az osztály. A csodás gömbök mindenféle téli élményt ábrázolnak, ami boldogságot okoz másoknak és amikben maguk is örömüket lelik a gyerekek. Volt 2 lelkes jelentkező, akik az otthonukban is ügyesen munkálkodtak és lerajzolták, milyen jócselekedeteket végeztek a szünidőben.
Advent időszakában talán még nagyobb az odafigyelés egymásra. A témához kapcsolódó napi beszélgetőkörök során a gyerekek szívesen meséltek arról, hogy otthon és a csoportban kinek segítettek. Minden jó cselekedet jutalma egy karácsonyfa dísz volt, melyet elhelyezhettek a csoport karácsonyfáján. Természetesen a sok-sok jó cselekedet nem maradt elismerés nélkül. A szülők jó cselekedetének köszönhetően süteménnyel ünnepeltünk.
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Nem csak decemberben, hanem egész évben figyelünk arra, hogy segítsük, akinek szüksége van rá. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek tudják bármikor segítséget kérhetnek és bármikor segítséged nyújthatnak társaiknak, és a felnőtteknek is, akár az oviban, akár otthon. Ebben az éveben úgy készült a karácsonyi füzérünk, hogy aki valami jót cselekedett (segített, vigasztalt, észrevett….) decemberben, egy „láncszemet” hozzáadhatott. Így karácsonyra egy szép hosszú lánccal díszíthettük fel a csoportszoba ajtajára ragasztott fenyőt.
E hónap napjaiban igyekeztünk jobban figyelni egymásra, s így meglepetés üzenetekkel kedveskedtünk társainknak.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Sok kis társunk beteg mostanában. Szeretettel várjuk vissza őket és sokat beszélgetünk arról ebben az időszakban, hogy a közös emlékek és élmények mit is jelentenek számunkra. Eldöntöttük, hogy teljesítjük a kicsi társaink kívánságát és a kedves játékukat fogjuk megvalósítani. Várat fogunk építeni de oda út is vezet, ahol átkelhetünk ahogy a kedvünk tartja. Meghallgattuk egymást és figyeltünk a társainkra a közös játék alatt és ez a legfontosabb számunkra.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A téma feldolgozását az adventi ünnepkörhöz kötöttük. Az iskolánk átépítés alatt áll, így több helyen vagyunk elszállásolva, ezért idén sajnos elmaradtak a közös programok. A gyerekekkel közös karácsonyfát készítettünk, amelyre az adventi jókívánságaik kerültek. Az osztályban kifüggesztettünk egy jó cselekedet gyűjteményt, amelyből a mindenki válogathatott kedve szerint. Az osztály karácsonyi jó cselekedete egy kis műsor volt, amivel eredetileg a szülőknek, a családnak akartunk kedveskedni, de a gyerekek ötletére az együtt lévő osztályoknak is bemutattuk. Nagyon hálásak voltak, hogy ezzel ünneplőbe öltöztettük a szívüket és bennünket is jó érzések töltöttek el, látván az örömüket.
Nemcsak mi igyekezünk jót cselekedni, hanem minket is megleptek vele. A bennünket szállító buszos cég felajánlotta, hogy teljesen díjmentesen elvisz bennünket Vörsre, a híres betlehemhez. Fantasztikus élmény volt, ezúton is köszönjük nekik. 🙂
Az optimizmus gyakorlásáról, a kapcsolatok ápolásáról, és a boldogító jócselekedetekről találtam még képeket!