A Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalt bekapcsoltam nekik CD-ről. „Sziasztok, örülök, hogy idejöttetek. Meghallgatjuk még egyszer ezt a dalt.” Utána beszélgetőkör kezdődött. „Szerintetek hogyan tudunk jó emberré válni? Mit kell tennünk ahhoz?” Sokféle válasz született, a gyerekek nagyon aktívak voltak.
Ezután relaxációs gyakorlat következett. Hervad a virágom, éled a virágom. Nagyon tetszett nekik ez a játék, többször is kérték.
Majd a Koszorú, koszorú c. dalos játékot kezdeményeztem. (Annyi változtatással, hogy amikor kitalálta ki áll a háta mögött, akkor: „Igen, én vagyok, ne legyél szomorú. Én szeretlek, mert…” És mond valamit: mert szép a hajad, jó veled babázni, szépen tudsz rajzolni, stb.). A dalosjáték után érkezett hozzájuk Boldog Dóra.
Elmeséltem Bezzeg Andrea: Szívem kertje című mesét, amit figyelmesen hallgattak. A mese után Boldog Dóra beszélgetett a gyerekekkel: Miért szoktak megdicsérni benneteket, volt-e olyan, amit szégyelltetek? Otthon miben tudtok segíteni anyának, apának? Itt az óvodában ki miben szokott segíteni a társának? A beszélgetésbe építettem bele a szituációs játékot: XY szomorkodik, mert otthon hagyta az alvókáját, hogyan tudnál segíteni neki? stb. Ehhez szorosan kapcsolódva elmondtam nekik a „Jóságos manó” játékot, amit két napig fogunk játszani. „Mindenkinek lerajzoltam a jelét, egy jelet ki fogtok húzni, ő neki leszel a segítő manócskája, de titokban kell tartani.” Nagyon felcsillant a szemük, „Milyen izgalmas játék”- mondta az egyik kislány. Megbeszéltük, miben segíthetnek egymásnak.
Ezután kis angyalkát készítettünk a szülőknek, ezzel meghálálva, hogy az anyukák, apukák milyen sok mindenben segítették őket.
Az otthon maradt gyerekeknek kis gyógyító szívecskéket színeztek, amiket később átadtak a hiányzóknak. A jó cselekedetek jelét, a szívecskét megrajzolták, tetszés szerint kiszínezték, majd felrakták a következő lépcsőfokra. Az a gyerek tehette fel, aki elmondott egy otthoni, vagy óvodai jó cselekedetet, amit tett. Ez senkinek nem okozott gondot, sőt többet is mondtak. Megbeszéltük, hogy délután hazaviszik a kis angyalkákat, amit a szülőknek készítettek, és ezzel köszönik meg a sok segítséget, amit ők kaptak. (Volt, aki az idősebb testvérének is készített).
A jóságos manócska játékot két nap elteltével megbeszéltük, ki az akinek gondot okozott titokban tartani (két kisfiúnak), ki miben segített a másiknak (néhányan konkrét példákat mondtak), viszont a csoport fele sajnos nem értette meg a játékot. Ezután titoktartás nélkül folytattuk megint két napig, utána már mindenki megértette, segítőkészek, figyelmesek voltak egymással. A hónapban többször játszottuk el ezt a játékot. A Boldogító jó cselekedetek téma áthatotta az egész hónapot, többször is visszautaltunk rá (Mikulásnak közös ajándék készítése, ünnepi készülődés otthon, stb.), a gyerekek nagyon aktívak, segítőkészek voltak egymással.
Boldogító jó cselekedetek
A jó cselekedetek témakör fontos az osztályunk számára. Ahogy a tavalyi évben úgy idén is részt vett iskolánk,és osztályunk több tagja is a Mosolymanók programban, amihez küldtünk cipős dobozokat. A gyerekek nagyon jó ötletekkel álltak elő a jó cselekedetek aktivityhez, nagyon élvezték ezt a feladatot. Erdős Sándor verse is tetszett nekik, mivel idén már tanulunk környezetismeretet, és gyakran foglalkozunk a környezetvédelemmel így ügyesen és gyorsan összeszedtük tanácsainkat.

Legyünk mi is tündérek!
Ebben a hónapban mindenki különösen igyekezett „jónak lenni”, másoknak segíteni, ajándékot készíteni.
A” Jóesés” játékhoz egy papírfenyőt ragasztottunk az ajtóra, arra kerültek folyamatosan a „ jópelyhek” (színes hópiheformák). Aki valamilyen jócselekedetet végzett, felragaszthatott egy „jópelyhet” a fenyőfára. Nagyon igyekezett mindenki jónak lenni.
A nagycsoportosok készítettek „Jobb Veled a Világ” képeslapot. Ezt alkalom adtán átadták elkeseredett vagy szomorkás társuknak. Örömmel készítették, és szívesen adták át társuknak a munkájukat, hogy megvigasztalják.
Ebben a hónapban már gondoltunk a madarakra is. Az időjárás téliesre fordult, a kihelyezett madáretetőbe gyűjtöttünk madáreleséget. Volt, aki csöves kukoricát hozott, aminek örültünk, mert azt le is morzsolhatták. Egy szülő darált belőle, hogy a kisebb madarak is tudják fogyasztani. Folyamatosan figyeljük a madáretetőt, hogy szükség szerint pótoljuk az eleséget.
A Karácsonyt várva mi is próbálunk egyre inkább „jótündérekké” válni. Nap mint nap rengeteget „dolgoztunk”, kézműveskedtünk. Az elkészült munkáinkat felhasználva építettük meg „Tündérfalvát”, olyant, ahol mi is szívesen laknánk. A gyerekek nagy örömmel, türelmesen dolgoztak, különféle anyagokkal, különféle technikákat ötvözve. Készítettünk házakat, angyalkákat, tavat, tündéreket, fákat. Mindenki nagyon motivált volt, amikor kellett természetesen számíthattak a felnőtt segítségére. „Tündérfalva” nagyon szép lett, még egy repülő tündért is oda tudtunk varázsolni. Karácsonyig díszíti csoportunkat, a „Jópehelyfa”pedig a képeslapokkal az ajtónkat.
Békés Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek
Pillangó csoport, Kocsola