Kicsit késve, de annál nagyobb lelkesedéssel készítettük el első hálatörténetünket.

A hű házőrző
Egy szép tavaszi nap történt minden. Hajnalok hajnalán már kint álldogáltam a buszmegállóban. Sehol senki, egyetlen ártatlan lélek sem jelent meg. Néha-néha megnéztem az időt a karórámon, majd tovább ácsorogtam, s néztem a felkelő Nap sugarait.
Csak vártam és vártam. Leültem az ott lévő padra, kezemet a zsebembe eresztettem, hadd melegedjen. Ritkán jött egy-egy autó, de ezen kívül semmi különös…
S ekkor felfigyeltem egy alakra a távoli homályból. Teste kicsi volt és fekete, mellkasán egy fehér csík rajzolódott ki. Mikor már elég közel járt jobban szemügyre vettem. Bicegve járta az utcákat, elhagyatottnak és bágyadtnak tűnt. Bordái egészen kint voltak, szemei a reménytelenséget sugározták. Egy kutya volt a sok közül, s mégis különlegesen hatott rám. Megpróbáltam magamhoz csalogatni. Elővettem a szalvétába csomagolt zsömlémet, majd letörtem belőle egy darabot és letettem a földre.
Az eb észrevette ezt. Először csak messziről nézte, aztán egyre közelebb és közelebb jött míg végül megette a neki szánt falatot. Nem ment el, inkább csak ült és velem együtt várakozott. Törtem a fejem mit is tehetnék, de az idő nem állt rendelkezésemre, ugyanis a busz megjelent a kanyarnál, nekem pedig a bérletet kellett előkészítenem. Az állat minden egyes mozdulatomat szemmel kísérte. Amint felszálltam a buszra odaállt az ajtóhoz és ekkor megláttam a szemében felcsillanó reménységet. Elindult a jármű, s lassan elhagytam az ebet.
Másnap újra kimentem a buszmegállóba, pedig aznap nem kellett iskolába mennem. Vártam a kutyát, de kezdtem azt hinni, hogy nem jön vissza. Aztán csodák csodájára megjelent és odabicegett négy mancsán. Most egy egész szendvicset hoztam neki megtömve sonkával. Szívesen fogyasztotta el, majd odabújt a lábamhoz. Oldalát megvakartam és a fejét is megsimogattam gyöngéden. Mintha azt akarta volna, hogy legyek a gazdája. Egy kis időre még a megállóban álltunk, majd elindultam hazafelé és ő úgy követett, mintha az angyala lennék… a megmentője. Így történt, hogy örökbe fogadtam azt az utcai kutyát aki senkinek sem kellett. S az egykor még sovány, sánta állatból mostanra egy egészséges, szép kutyát neveltem.
Hálás vagyok a sorsnak, mert olyas valamit adott nekem, amit mástól még soha nem kaptam, egy független és örökké tartó barátságot. Mai napig odaadó házőrzőm és hűséges barátom. Néha jobb társat elképzelni se tudok, remélem még sok szép, közös évünk lesz!

Nagyon szépen köszönjük, hogy videónk elnyerte tetszéseteket a Hála hónap eredményhirdetése során. Hálás vagyok a gyerekeknek, hogy szívvel – lélekkel dolgoztak, nagyon sok örömünk lelt az együttlétben. 🙂 Hajra! Csak így tovább! 🙂