
Az optimizmus gyakorlása


Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A 8. osztályosokkal az egyik aktuális boldogság-órán az optimizmusról, az optimista hozzáállásról, a „jót, jól látni, hallani”, s a másiknak „jól szólni” fogalmakról beszélgettünk. Szóba kerültek saját kis történetek, beszéltünk a Pygmallion-effektusról is. Azt is megemlítettük, hogy nem minden osztályközösség tud pozitívan gondolkozni, szerintük a 7. osztályosokra „ráférne” egy kis feltöltés, reklámozzunk nekik az optimizmust. Innen jött az ötlet, hogy keressünk, alkossunk az alsóbb évfolyam számára optimista üzenetek, közvetítsük feléjük „optimista szemüveg”-en keresztül. Így az iskola tornacsarnokában egy nagy szemüveg-formát alakítottunk ki, amelyeken ülve közvetítettük a gyerekekkel egyéni üzeneteinket a többiek felé. Sajnos a kamerát elfelejtettük levinni…
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
„Abival ásni akartunk a kertben, de kemény volt a föld, ezért nem tudtunk. Aztán nagyon megörültünk, mert találtunk egy vakondtúrást, és tudtunk ásni!”
„Amikor anya terhes volt Rencsivel, elvitte a mentő, és szomorkodtunk utána. De megszületett a kistesónk és nagyon boldogok voltunk, anya is örült.”
„Amikor esett az eső, nem tudtunk kimenni játszani Krisztiánnal, ezért bent kellett maradnunk. De amikor elállt az eső, anya kiengedett, és az jó volt.”
Volt egy nagy vihar, és eső, ezért nem mehettünk az udvarra játszani, de kisütött a nap és láttunk szivárványt is!”
„Láttam egy nénit, aki szomorú volt, mert hervadt virágokat látott. Meglocsolta, és a virágok megnőttek”
” Egy kislány szomorkodott, mert nem találta otthon az anyukáját, mert elment a boltba. Nagyon megörült mikor hazaért, és hozott neki finomságot.”
„Lepotyogtak a szőlő szemek, de mi összeszedtük, kimagoztuk, és elültettük, amiből nagyon sok szőlő lett”
„Volt sok rossz ember, aki elütött valakit, meg lelőtt valakit, de a rendőrök elszállították a börtönbe.”
„Mikor beteg voltam és fájt a szemem, szomorú voltam és apa fel akart vidítani, ezért egy sátrat állított kint az udvaron. És a jó istenkék vigyáztak rám, hogy meggyógyuljak.”
„Velem még nem történt semmi rossz.”
„Amikor összevesztem a legjobb barátommal és haragudtunk egymásra utána sikerült kibékülni, és újra együtt játszottunk.”
„A nővérem nem akart velem kijönni játszani, aztán látta hogy szomorú vagyok és meggondolta magát, kint játszottunk és nevettünk.”
„Amikor lehagytam nagyit és előreszaladtam a házhoz nem bírtam kinyitni az ajtót és nem találtam a kulcsot. Szerencsére mama utólért és kinyitotta az ajtót”
„Apa nem akart elvinni horgászni, de aztán mégis meggondolta magát és elmentünk, fogtunk sok halat, először nem akart ráakadni a horogra, és sokat kellett várni, de utána majdnem tele lett a vödör”
” Egy kisfiú nem akarta megcsinálni amit kért az anyukája és az anyukája leszerelte a hintáját. Amikor megcsinálta visszakapta a hintáját”
„Egyszer elestem, és a térdem nagyon fájt, sebes lett. De anyukám leragasztotta sebtapasszal és megvigasztalt, utána már nem is fájt annyira”
A teljesség igénye nélkül, de a legemlékezetesebb mondatok ezek voltak.
Örömfalva lakói vagyunk mi is, akik meglátjuk mindenkiben a jót. A mese meghallgatása után, feltettük a varázsszemüveget és elmondtuk sorra a csoporttássaink jó tulajdonságait, majd mindenki saját magáról, hogy ő miben ügyes. Közösen lerajzoltuk Örömfalvát és a varázsszemüveget. Végül a Pozitív gyerek vagyok c. zenére táncoltunk.