Vágner Lara

Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
Sok mindent kipróbáltunk októberben, minden hétre jutott „feladat”: elképzeltük Szomorú és Vidámfalvát, majd Vidámfalva lakói pozitív nevet is adtak maguknak, folyamatosan készült az optimista leltár is, majd elkészült mindenki saját kis képregénye is.
Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
Optimista képregények: könnyedén születtek meg, hiszen egy hónapon át gyakoroltuk a pozitív gondolkodást 🙂
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Az optimizmus gyakorlásának utolsó állomásához érkeztünk, elkészítettük az optimista képregényeket. Érzékelhető volt, hogy sokat foglalkoztunk ezzel a témával, hiszen a gyerekek nagyon ügyesen megtalálták a kiutat a problémákból, a rosszat jóra fordították, levonták a tanulságot. Mondhatom, optimista osztály lettünk.
Az októberi hónapban eldöntöttük az osztályomban, hogy valóban az optimista gondolkodásmódot próbáljuk gyakorolni. A legjobb, és a legnagyobb boldogság az, hogy valóban sikerült bizonyos problémákat megoldhatóvá tenni ebben az időszakban. Boldogok vagyunk…
.Gyurátz F.Evangélikus Ált. Isk.
Iskolánk a Boldog Iskola cím mellett az ÖKO Iskola címet is elnyerte. Diákjainkat egymás, önmaguk és a természet szeretetére is neveljük. Öleltük egymàst és az iskola udvarán álló diófát is. Viszonozta szeretetünket. 🙂
Ezzel a képpel kívánunk mindenkinek boldog őszi szünetet.