Az első osztályos gyerekek rajzban elevenítik meg az októberi hónap témáját.

Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
Az első osztályos gyerekek rajzban elevenítik meg az októberi hónap témáját.
Ramassetter V. Testnevelési Általános Iskola
Tulajdonságfa
Mindannyian elkészítettük őszi faleveleinket, amelyekre legjellemzőbb pozitív és negatív tulajdonságainkat írtuk fel. A falevelek ágakra kerültek, ezek az ágak lettek termünk őszi dekorációi.
Hónap elején megbeszéltük, ki melyik negatív tulajdonságán próbál javítani, ötletekkel segítettük azokat, akik nem tudták, hogy fogjanak bele. Figyelték egymást, lelkesen mesélték a változásokat (de ebből azért nem volt sok!). A hónap végén értékeltünk: három tanuló vehette le a negatív tulajdonságát, mivel úgy láttuk, ők mindent megtettek a cél érdekében. Két tanulót értékeltek úgy, hogy semmit sem tett. A többiek elindultak a „jó úton”, de még van mit tenniük, tennünk.
Október végére a szülők egy almával színesítették ablakainkat, amelyre elismerő, biztató szavakat írtak gyermekeiknek.
Debreceni SzC Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Alapvetően a ma embere inkább pesszimista, mint optimista. Igaz ez a gyerekekre is. Beszélgettünk, meséltünk. Átformáltuk a negatív gondolatokat pozitívvá…- nem volt könnyű.
Nyírő József Általános Iskola Szépviz
És íme képregényünk lapjai az életünk egy egy részletével
Bár még kicsik vagyunk de optimistán tekintünk a jövőbe, mert tudjuk,hogy mindenre képesek vagyunk. Ebben a szüleink és tanitó néni is sokat segit.Bizz magadban és a céljaid valóra válnak!