A Manók csapata a világban meglátja a boldogságot: fűben, fában, még a hulló levelekben is! Így egy egész táblányi boldog falevelük lett!
Az optimizmus gyakorlása
Az Elfogadók csapat varázsszemüveget készített, mellyel bármit megláthatnak, ha belenéznek. El is varázsolják, ami nem tetszik nekik: szomorúságból vidámság, rossz időből jó idő lesz! Egy papírboszit is készítettek a szemüveg mellé, mert így még hatásosabb a varázslat.
A Petőfi Sándor Általános Iskola óvodásainak Virág csapata a boldogságot a napsugárhoz hasonlította, mely beragyog mindent: az őszi terméseket is. Ezért alkották meg a „napsugaras napot”, melynek sugarai a gyermekek, a mag pedig a termés. A jókedvet könnyen észrevették, bárhová néztek. Varázs szemüvegük is lett, ezzel egymás arcán is csak mosolyt láttak.
A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola 1.b és 3. a osztályos tanulói nagy örömmel, lelkesedéssel vetették papírra gondolataikat a jövővel kapcsolatban.
A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola 8.b osztályos tanulói rajzban mutatták be a jövő, szép, új világát.
A gyerekek ügyesen megfogalmazták, hogy mi szükséges ahhoz, hogy világunk szép legyen. A témához tartozó feladatokat szívesen végezték el és érdeklődve hallgatták a mesét. A plakát készítése közben Bagdi Bella vidám dalai tették emlékezetessé a foglalkozást.
Írás/ Mese
Csillagfény
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy öreg király. Ennek az öreg királynak volt egy csodaszép leánykája. Ezt a királylányt Csillagfénynek hívták. Akárki, akármilyen szomorú volt, mindenkit fel tudott vidítani, meg tudott nevettetni. Még a legelveszettebb embernek is visszaadta életkedvét.
Boldogság uralkodott a királyi udvarban. De nem csak az udvar élt boldogan, hanem az egész királyság. Mindenki megtanulta Csillagfénytől, hogy jöhet bármi, nem kell félni tőle, hiszen minden rosszat valami jó követ. S ha mégis volt olyan alattvaló, aki félt valamitől, Csillagfény magával vitte a palota mögötti dombra, ahol varázsütésre elszállt az aggodalma. Mindenkinek mesélte, hogy pici királylány korában szülei összevesztek valami miatt, ő nagyon kétségbe esett. Sírt, zokogott. Akkor még a kedvenc dajkája sem tudta megvigasztalni. Ebben a nagy szomorúságában kiszaladt a palota mögötti dombra. Ide soha nem engedték el azelőtt. Felnézett az égre, meglátta a bárányfelhők mögül előbújó napsugarakat, meghallotta a madarak énekét és nyomban jobb kedve lett. Hírtelen valami suttogást hallott:
– Csillagfény, Csillagfény! Miért sírsz? Neked nem szabad sírnod. Feküdj le aludni, mire felébredsz, minden jóra fordul!
Megfordult, és látott egy ragyogó tündért. Akkor, mintha álomport hintettek volna rá, elálmosodott. Arra ébredt, hogy egy vadalmafa tövében fekszik és hangosan kacag. Hangos kacagással az arcán visszarohant a palotába. Akkor már mindenki őt kereste. Szülei békét kötöttek. Hirtelen újra hallotta a suttogást:
– Csillagfény, Csillagfény! Miért sírsz? Neked nem szabad sírnod. Feküdj le aludni, mire felébredsz, minden jóra fordul!
Újra látta a ragyogó tündért. Csillagfény ekkor hálás lett. Sokkal jobban kezdte érezni magát. Bármi rossz történt körülötte, kívánta az estét, hogy lefeküdjön, s reggelre minden rendben legyen.
Így teltek napjai. Tele reménnyel, amit szerteosztott apja népe között. Mindenki boldogan élt, hiszen Csillagfény derűt hozott a legborúsabb napokra is.
Történt egyszer, hogy a szomorúság boszorkája megelégelte az örökös vidámságot és boldogságot. Irigykedett, mert neki mindig rossz kedve volt. Örökké elégedetlenkedett, még a levegő is megkeseredett körülötte. Elhatározta, hogy elküld egy sárkányt a boldog királyságra. Úgy is tett. Hívta a szolgáit. Megparancsolta nekik, kerítsék elő a gonoszság sárkányát. Jött is nemsokára tüzet okádva, bajt és veszedelmet hordozva. Végigsöpört Csillagfényék országán. Minden ember lelkébe aggodalmat ültetett. Hiába járt-kelt Csillagfény, hogy felvidítsa a népet. Nem volt hatalma szavainak. A sárkány erősebb volt.
Csillagfényt is hatalmába kerítette az elkeseredés. Ugyan azt érezte, mint pici királylány korában. Félt, rettegett. Már nem hallotta a ragyogó tündér suttogását. Elveszettnek érezte magát. Reményvesztettnek. Csak sírt, csak zokogott. Arca sápadt lett, lefogyott, mint a hold. Nem érdekelte semmi. Édesapja csatát csatára vesztett. Mindenütt csak jajszót lehetett hallani. Elfelejtette Csillagfény azt a varázsszót, hogy REMÉNY. De nem ám csak a királylány felejtette el. Elfelejtette az egész ország.
Ekkor egyik éjszaka különös álmot látott Csillagfény. Látta a palota mögötti dombot, amire ezer és ezer csillag hullott le egyszerre az égből. Felugrott ágyából, rohant ki a palotából egyenesen a domb felé. A sárkány elkapta és magával ragadta. Hajnalodott. A szomszéd király fia éppen csatasorba állította katonáit, amikor elrepült felette a tűzokádó sárkány. A királyfit annyira rabul ejtette a leány szépsége, hogy csapatával a sárkány nyomába eredt. Megküzdött vele életre-halálra. Kiszabadította Csillagfényt, aki akkor már hallotta a ragyogó tündér suttogását:
– Csillagfény ne félj! A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.
Csillagfény erre hangos kacagásba kezdett. Kacagott, kacagott. Ez a boldog kacaj beszállt a királyfi szívébe, lelkébe. Azonnal lángra gyújtotta szívében a szerelmet a leány iránt. Hazavágtattak az öreg királyhoz, feleségül kérte Csillagfényt. Véget ért a két királyság közötti hosszú háború. Nagy lakodalmat csaptak, békében és boldogságban éltek. Ha valahol felütötte a fejét a szomorúság, azonnal odasietett Csillagfény az ifjú királlyal és elkergették azt. Az emberek szívében elvetették a remény magvait.
Holnap legyenek a Ti vendégeitek. Ne feledjétek: A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét. Ha valami bánat ér, feküdj le aludni, reggelre köddé válik, s szertefoszlik.
Októberi hónap témája az optimizmus volt. Az óra bevezetéseként meghallgattuk a hónap dalát s értelmeztük, megbeszéltük az optimista és pesszimista szavak jelentését. A gyerekek megrajzolták, milyen világban szeretnének élni, ha felnőttek lesznek. Öröm volt látni, hogy a család, a szeretet, a boldogság minden kisgyermek munkájában megjelent. Kívánom nekik, hogy az elképzelt szép új világuk valóra váljon.
Október az optimizmus hónapja.Két csoportunk munkáját szeretném veletek megosztani,mert nagyon lelkesen dolgoztak. 1.,-az egyik csoport közös plakátot készített az optimizmus témájához. Nagyon megragadta őket az ” érem két oldaláról ” való beszélgetés. Ezért egyénileg is képeket és érmeket készítettek melyek egyik oldala arany színű míg a másik sötét.A boldogságóra alatt mind a tanulókat mind a tanárt igazi boldogságérzet töltött el. Igaz a mondás ” Aki fényt ad az maga is fénylik „. 2.,-a másik csoportunkban szituációs játékokat játszottak a gyerekek: Ilyen a barátom c. Próbáltak a másik bőrébe bújni úgy, hogy a jó tulajdonságait jelenítették meg. Az örök mosoly tükrébe minenki lerajzolta saját magát rengeteg színt felhasználva.
Ebben a hónapban szinte nem telt el úgy nap, hogy valamilyen formában ne csempésztünk volna bele néhány „Boldogságpercet”. Legtöbb esetben ezt a meditáció segítségével értük el. Őszintén: az első alkalom nekem türelemjáték volt, a gyerekeknek pedig egy teljesen új, eddig sosem gyakorolt „valami”, egy igazi kihívás. Annak idején egy regényben olvastam: ” …az embereknek csupán időre lenne szükségük, és akkor a legtöbb dologra maguktól is rájönnének.” Ez jutott eszembe, miközben az első meditáció szövegét olvastam fel. Csak adj nekik időt! Szóval az első alkalom volt a puding, és mi megettük az utolsó cseppig. 🙂 Másnap reggel az első órában ismét megpróbálkoztunk ugyanazzal a gyakorlattal és megdöbbentő volt a különbség. Mindannyian néma csendben, behunyt szemmel hallgatták a meditációs szöveget, és valamilyen formában mindannyian el is tudták képzelni a saját kristálygömbjüket.
Újabb változást hozott – bár inkább számomra -, hogy a Boldogságórákat a középiskolásoknak szánt feladatokkal terveztem meg. A mi korosztályunkhoz már ez áll közelebb, és úgy vettem észre, hogy a továbbiakban ez lesz a kedvező út számunkra, bár a feltöltendő feladatok tekintetében a Tanulásban akadályozott tanulók számára előírt anyagot tudjuk teljesíteni.
A feltöltendő feladaton most két részre oszlott a csapat. Felvetettem nekik, hogy mik közül lehet választani, és sejtésem beigazolódott: a fiúk lecsaptak a történetírásra, a lányok pedig a rajzra. A fiúk fantáziája egyszerűen elképesztő volt, bár annyira körüllengte őket a halloween „szelleme”, hogy a story nem igazán arról szólt végül, ami a cél lett volna, de happy end-el zárult, és ahogy képesek voltak összesen 5 teljes órát dolgozni művükön tökéletes összhangban, nos ez mindent megért 🙂
Minden hónapban tanulok én is valami újat vagy velük, vagy tőlük. Ennek a hónapnak a tanulsága, melyekre később még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk: fejleszteni a fantáziájukat és tudatosítani bennük azt, hogy egyáltalán nem időpocsékolás, ha az ember néha egy kicsit figyel és időt szán önmagára.