Nem volt könnyű elkezdeni a témát a gyerekekkel, mivel nem ismerték a szavak (optimista, pesszimista) jelentését. Miután megbeszéltük őket, a szavakat értették, de nem tudták megfogalmazni gondolataikat, amikor a különböző helyzetek optimista vagy pesszimista megközelítését tárgyaltuk. Kicsik még, a 2. osztály elején vannak, nem egyszerű ez nekik. Feladatnak az optimista sms-t választottam, csoportmunkában. De ez sem volt könny. Átgondolva a korukat, a tudásukat, arra jutottam, hogy 4 osztálytársuknak írjunk különböző témában optimista sms-t közösen, én felírom a táblára, és válasszanak, melyik tetszik nekik és írják le a kapott mobiltelefonjukba. Ez a feladat már sikeresnek bizonyult és jó kedvvel díszítettük ki az sms falunkat emotikonokkal.

Az tablóval igyekszünk kifejezni, hogy mi egy igazán boldog osztály vagyunk.
Ezt mások is megerősítik. Örülünk neki.

A varázsgömb megmutatja, hogy milyen boldog jövőt képzelnek el maguknak a gyerekeknek.
A rajz előtt interjút készítettek egymással, olyan helyzetekről, amelyektől féltek, de a végén jól sültek el. Nagyon jó meglátásaik voltak a „Mi sül ki ebből?” játékhoz.

Októberben 4 alkalommal foglalkoztunk másodikosaimmal az optimizmus témakörével. Énekeltük a hónap dalát, nevetésversenyt rendeztünk, megnéztük a mesét. Szituációs játékok eljátszása után került sor a bátorító SMS-ek megírására. Hosszasan beteg osztálytársainkat, illetve versenyen nem nyerő társainkat bátorítottuk. Rajz órán elkészültek mosolygós tükörképeik is.
SMS-eink:
Sajnálom, hogy nem nyerted meg a focit. De utolsókból lesz az első. Focizunk az udvaron délután. Jó lesz!
Nem baj, hogyha nem nyersz, az a lényeg, hogy részt vettél. Legközelebb jobban fog sikerülni!
Szia! Meg fogsz gyógyulni, de addig amíg beteg vagy elküldöm a házi feladatokat. Várlak játszani, ha meggyógyultál!

Ebben a hónapban tovább fejlesztettük azt a képességünket, hogy észrevegyük az élet apró örömeit. Első körben a hálanaplóban nyitottunk egy olyan fejezetet, ahova azokat az örömöket írták fel, ami az adott napon a legmeghatározóbb volt. Minden nap kihúztunk egy osztálytársunk nevét, akinek most már nem csak kedveskedtünk és akivel most már nem csak figyelmesebbek voltunk egész nap, hanem a kiválasztott konkrét segítséget is kérhetett, ha úgy érezte, neki most erre szüksége van. A bánatevő szörnyike is egyre kevesebb általános problémánál adott tanácsot. Inkább az lett a jellemző, hogy nem az adott problémát írták le a gyerekek, hanem abban kérték a segítséget, hogy a konkrét nehézségre ők hogyan reagáljanak. Pl. már nem az került leírásra, hogy: xy mindig rondákat beszél rólam, hanem az, hogy én így reagáltam erre. Jól tettem-e? Tehetek-e még valami mást? Tehát már megtették az első lépést: elfogadták, hogy igenis lesznek problémák az életben, ezt nem tudjuk elkerülni, de a mi hozzáállásunkon múlik, hogy csak a problémát látjuk-e továbbra is és ezért szomorkodunk, vagy kézbe vesszük a dolgokat és megkeressük a megoldást.
A gyerekek pedig egyre jobban szeretik és élvezik ezeket a foglalkozásokat. Egyikük azt mondta, hogy azért szereti ezeket az órákat, mert itt együtt vagyunk. Úgy értette, hogy igazán együtt, és nem egymás mellett. Számomra ez volt ebben a hónapban a legkedvesebb visszajelzés.

Szinte ismeretlen volt az optimista szó a gyerekek számára az elején.A játékos feladatok segítették megérteni a szó jelentését.Ezután nagy gonddal mindenki a saját optimista tükörképét készítette el.

A Nagyító alá számukra a természet szépségei közül került néhány.