Ebben a hónapban minden reggeli kör azzal kezdtük, hogy a gyermekek választhattak maguknak a smile arcok közül (szomorka és vigyorka). Ezt az érzelemtablóra helyeztük fel a gyermekek fényképei mellé. A délelőtt zárásakor a búcsúkörben újra választhattak az arcocskák közül. A foglalkozás végére egyre többen választották vigyorkát.
Az optimizmus gyakorlása

Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az órát ráhangolódással kezdtük, aztán beszéltünk az optimizmus fogalmáról. A munkafüzetből megkerestük a svéd bölcsességet a rejtvényben, majd a pozitív gondolkodás 12 pontját vettük át, amelyet aztán ünnepélyes keretek között kifüggesztettünk a tábla melletti faliújságra, hogy minden nap emlékeztessen bennünket, hogy optimistán szemléljük a világot.


Szomorú Szilárd és Boldog Banka megismerése után játszottunk az arcunkkal, pozitív és negatív érzéseket fejeztünk ki. Próbálták kitalálni, hogy a társuk arcán milyen érzelmet látnak , majd elhelyezték a megfelelő báb mellett. Aztán mindenki olyan arcot készített, amilyen aznap a hangulata volt. A falon külön csoportban helyeztük el a mosolygó, kedves és a szomorú, mérges arcokat. Ezután reggelenként a hangulatunkról beszélgettünk, és mindenki elhelyezte a falon a megfelelő fejecskét. Minden nap voltak gyermekek, akiknek rossz kedvük volt. Pár nap után elmeséltem nekik a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét. A gyerekek készítettek maguknak varázsszemüveget, aztán kipróbálták. Eleinte segíteni kellett nekik megtalálni a rossz dolgok jó oldalát, aztán már mosolyogva mesélték a látottak jó oldalát, pozitívabbak lettek.
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Az optimizmus gyakorlásához meghívtuk a szülőket is. 2 csoportra osztottam a jelenlévőket, optimistákra, és pesszimistákra. Különböző szituációkat kaptak, amikre a csoportjuk szerint kellett reagálniuk. A pesszimistákat aztán könnyen átfordítottuk optimizmusba. Az óra elején a mellékelt ppt-t mutattam be.

Jármi-Papos-Őr Általános iskola
A foglalkozást a „ Domborítok mint a cica, házba bújok, mint a csiga…”a mondókára a hátat domborítjuk, majd behúzzuk a fejet és a nyakat a mellkasunk védelmébe és a sarkunkra kuporodunk. Ezt a gyakorlatot néhányszor ismételjük.Ismertetem a gyerekekkel a téma címét és arról beszélgetünk ki hogyan érzi magát, mi történt velük ezen a napon. A foglalkozás fő részében egy mesét dolgozunk fel közösen. Felolvasom nekik A szomorú királykisasszony meséjét, amihez kérdéseket válaszolunk meg és feladatokat készítünk el a mesével, optimizmussal kapcsolatban. A foglalkozás végén a gyerekekkel megnézzük internet segítségével Az aranyszőrű bárány mesét.
Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Utcai Tagóvodája
II. Hónap anyaga: OPTIMIZMUS GYAKORLÁSA
Foglalkozást kezdő ének: Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok
A dalra kitalált, rögtönzött koreográfiát készítettünk.
Vendégségbe érkezett Szomorú Szilárd és Boldog Blanka akiknek a gyerekek is bemutatkoztak.
Elmeséltem a Bódi törpe látószemüvege mesét, és többször elismételtem a Szebben látó mondókát.
Varázsszemüveget tettünk fel, mindenki elmondhatta mi dolgot lát a szemüvegen át.
Körbeadtunk egy kis tükröt, ugyan így elmondhatták ki mi szépet és jót lát, ha belenéz a tükörbe.
Kartonpapírra elkészítettük az „Érzékek fáját”.
Záróéneklés: Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok

Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A téma feldolgozását a Tódi törpe varázsszemüvege című mese köré építettük. A mese után egy játékszemüveg („varázsszemüveg”) segítségével mindenki elmondhatta, hogy mitől érzi magát boldognak. Még egyelőre nehezen ment a megfogalmazás, elsősorban tárgyakat, játékokat neveztek meg a gyermekek. A valódi boldogság lényegét Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékával próbáltuk megközelíteni. A foglalkozás lezárásaként a varázsszemüveget, amit használtunk, elhelyeztük a csoportszobában, hogy bárki, bármikor használhassa, ha szükségét érzi. Az értékeink fáját elkezdtük közösen festeni.

