Az optimizmus hónapjának megbeszélését a Pozitív gyerek vagyok dallal kezdtük. Mi jó a mai napban kérdésre mindenki válaszolt. Megnéztünk egy videót, ahol a tornász fiúnak a közösség összefogása /bíztatása segített a zsámoly átugrásban. Kártyákról beszélgettünk a képek alapján, tanácsokat fogalmaztunk meg, hogy tudnánk a nehéz helyzetekből kilábalni. Majd összegyűjtöttük, hogy mi az, ami lehangol, vagy pozitívvá tesz bennünket. Ehhez a szemlélethez szükség van az optimistán látó szemüvegekre is olykor-olykor 🙂
Az optimizmus gyakorlása
Fújtunk mint a szél, külön külön majd együtt, majd a hangunkat egymásnak átadó mozdultsorok is kísérték! Végig táncoltuk a pozitív gyerek dalt, majd értelmeztük a szöveget. A gyerekek egyszerűen megfogalmazták, számukra a pozitív gyerek azt jelentette hogy jó gyerek vagyok! Meg is mutattuk mozdulat játékkal egymásnak, hogy ki miben a legjobb, mi az amit szeretnek csinálni. Meg kellett agyerekeknek ismételni társaik mozdulatát, amelett hogy nagyon élvezték a játékot, megerősítést is kaptak egymástól.Tódi törpe meséjének hallgatása közben a sünivel mi is megtanultuk a varázsmondókát, illetve folytattuk is, mindenki elmondta a sünikének mi az amit szépnek lát! Idén a kezünkkel formáltuk csak a varázsszemüveget, s megjegyeztük hogy ez bármikor elővehető, ha valami miatt szomorúak lennének. Voltak akik emlékeztek a tavaly készített szeüvegekre is s van akimég most isőrzi otthon. A mese után beszélgettünk arról, hogy a szüleik boldogok, s elégedettek az életükkel, s hogy mit gondolnok ők mikor lesznek boldogok. A kezünkkel varázsgömböt formáltunk, amibe mindenki belenézett selmondta milyen felnőttnek látja magát. Varázsgömbünkbe le is rajzoltuk ki mi lesz ha felnő? Zárókörként szomorú vidám arc játékot játszottunk, majd táncoltunk Bagdi Bella pozitív gyerek vagyok dalára!
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Valóra vált álmok naplója
Szerencsések vagyunk, amiért ilyen gyönyörű természeti környezetben élünk. Amikor csak tehetjük, kimozdulunk a tanteremből és kirándulunk a környező erdőkben. A túrákon sokat tanulunk, nem csak a természetről, hanem egymástól/egymásról is. Segítünk egymásnak: ha társunk elfárad visszük a hátizsákját, megfogjuk a kezét, ha fél a magasban, ha elesik valaki a kezünket nyújtjuk… Sokkal közelebb kerülünk egymáshoz, mint az iskolában.
Biztos vagyok abban, hogy ezekre a napokra sok év múltán is fogunk emlékezni.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Valóra vált álmok tablója
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
E havi témánk az Optimizmus gyakorlása volt. Ráhangolódásként meghallgattuk a gyerekekkel Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát. A dal mondanivalójából kiindulva beszélgetéssel folytattuk, melynek során azt próbáltuk megtudni, hogy mikor szoktak szomorúak, lenni, és mi teszi őket vidámmá. A beszélgetés után mesére hívó mondókával motiváltuk őket a „Tódi törpe varázsszemüvege” című mese meghallgatására. Igyekeztünk bevonni őket a mese folyamatába, a mesében szereplő kis versbetét folyamatos együtt mondásával. A mese meghallgatása után megbeszéltük a mese mondanivalóját, s többször hangsúlyoztuk a mese főbb gondolatát, hogy, ha van egy varázsszemüvegünk, és azt feltesszük, szebbnek, színesebbnek láthatjuk a világot. Valamint, hogy fontos az egymásra való odafigyelés, a jó szó, hisz mindenki szerethető. A mese továbbéléseként a gyerekek elkészíthették saját varázsszemüvegüket, amelyet aztán örömmel vittek haza szüleiknek is.
Optimistán állunk a jövőhöz, bízunk abban, hogy mindenki óvni fogja környezetét és még unokáink is megtapasztalhatják vilàgunk szépségeit.A szemüveg egyik oldala azt mutatja ha ez nem valósul meg , a másik az optimista oldal ha sikerül megállítani környezetünk tönkretételét.