Tetszett az ötlet nekik, egy „csónakban” evezhettek a szigetig. Nagyon együtt akartak dolgozni, szóban könnyebben tudták megfogalmazni mit akarnak, a rajzzal már meggyűlt a bajuk. A tükörírás is nehézséget okozott. De fő a pozitív lelkesedés.
Az optimizmus gyakorlása
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A képek és az írások magukért beszélnek. Van, aki állatokkal, van, aki emberek gyógyításával szeretne foglalkozni. Orvos vagy épp műkörmös lesz. Volt, aki azt írta, hány gyereke lesz, s már a nevüket is tudja. A munkákban nem az anyagi javak jelennek meg elsőként. Van, ahol fel sem merült.Optimista vagyok, mert ha ez mind igaz, s álmaik megvalósulnak, jó kezekben leszünk.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A képek és az írások magukért beszélnek. Van, aki állatokkal, van, aki emberek gyógyításával szeretne foglalkozni. Orvos vagy épp műkörmös lesz. Volt, aki azt írta, hány gyereke lesz, s már a nevüket is tudja. A munkákban nem az anyagi javak jelennek meg elsőként. Van, ahol fel sem merült.Optimista vagyok, mert ha ez mind igaz, s álmaik megvalósulnak, jó kezekben leszünk.
Somogyi Rezső Általános Iskola
Álmodoztunk!
Jó tanulásról, boldog jelenről, és boldog jövőről!
Jó hangulatú óra volt!
Osztályom 2 hónappal az iskolakezdés után, így látja magát felnőttként. Tudják, hogy mennyi feladat, tanulás vár még ránk az elkövetkezendő években.
Rajzos formában készítették el jövőbeli életüket, céljaikat és vágyaikat.
A gyermekekkel gondolatban végigjártunk egy nagyon izgalmas, színes, közös utazást, aminek a végén a sok fáradtság és próbatétel ellenére valami csodálatos dolog várt mindenkit. Ezt próbáltuk színekkel kifejezni.
A hónap témája az optimizmus, ezt próbáltuk feldogozni óvodásainkkal számukra is megfogható, érthető módon. A foglalkozás bevezetéseként kíváncsiak voltunk, hallottak-e már erről a kifejezésről, mit jelenthet ez. Majd a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékot játszottuk a gyerekekkel. Ezután elolvastuk a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét. A mese meghallgatása után beszélgettünk a világ szépségeiről és arról, mit láthatunk szebbnek a varázsszemüvegen keresztül, mi az amit mi látni szeretnénk benne. Varázs szemüveget, smileyt színeztünk, előkerültek a tükrök is és megvizsgáltuk, mit szeretünk magunkban. Volt, aki nem tudott semmit, vagy alig tudott valamit mondani, így ezeknek a gyerekeknek a többiek segítettek, hogy kiben, mit szeretnek. Megható pillanatok voltak ezek, mert látszott milyen jól esett egy-egy gyereknek, hogy dicsérik, kifejezik feléjük szeretetüket, szimpátiájukat. Megkérdeztük a gyerekeket, hogyan képzelik a jövőjüket, mi teszi majd őket boldoggá felnőtt korukban:
– „Nagyon szép repülőket és vonatokat fogok vezetni.”
– „Ügyes nyomozó leszek, rejtélyeket oldok meg.”
– „Attól leszek boldog, ha rendőr leszek és elkapom a bűnözőket.”
– „Sok pénzem legyen, hogy mindent megvehessek.”
– „Körülvesznek a barátaim, gyerekeim, családom, akiket szeretek.”
– „Az tesz majd boldoggá ha kukás leszek, és kiüríthetem a kukákat.”
– „Lesz egy Ford Galaxy autóm, amivel elviszem a családomat kirándulni, mert az a kedvencem.”
– „Lesz kisbabám, akinek pelenkát cserélhetek, etethetem, itathatom.”
A foglalkozás végén meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok c. dalát, és felragasztottuk az optimizmus jelét szimbolizáló mosolygós smileyt, ami arra emlékeztet, hogy lássuk meg mindenben a szépet! 🙂
I. Relaxációs gyakorlat : Totyog a liba nagy agaliba…. Napimádás mély légzésekkel
II. Pozitív gyerek vagyok című dal hallgatása, éneklése.
III. Hogy indult a napod ma? Mutasd meg arckifejezéssel!
IV. Két csapatban játék. Meg kell nevettetni a másik csapat tagjait. Akit sikerül, az át megy az ellenfél csapatába.
V. Most mutasd meg arckifejezéssel, hogyan érzed magad!
VI. Varázsgömb : Mesélj arról, hogy milyen életed lesz 20-30 év múlva? Mit fogsz dolgozni? Milyen házad lesz?
VII. Rajzold is le, hogy mit képzelsz el magadnak felnőtt korodra!
VIII. Meditáció zenére: A napos oldalon járok, jót a rosszban is meglátok, derűs vagyok és szeretem, milyen vidám az életem.
Valóra vált álmok tablója
Elkészítettünk egy közös tablót, melyen mindenkinek a lehető legjobb jövőbeli énje látható. Megbeszéltük, hogy mennyi mindent kell ahhoz tennünk, hogy megvalosuljanak álmaink, vágyaink a jövőben. A tablókészítés előtt önismereti játékokat játszottunk, arra összpontosítottunk ki miben ügyes milyen képességeink, készségeink vannak. Beszéltünk a pozitív gondolkodás erejéről, arról hogy boldog felnőttként egy-egy foglalkozáshoz milyen ügyességre, képességre van szükségünk. Miben kell egyre jobbnak lennünk, ahhoz hogy álmaink és vágyaink megvalósulhassanak. . Beszélgettünk arról, vajon kiből mi lesz 20-30 év múlva, kitartó munkával, optimista hozzáállással vajon mit ér el, hogyan él majd.
Mátészalkai Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola
Kiből mi lesz 20-30 év múlva? Mit ér el? Hogyan él majd? Ezt rajzolták le tanítványaim nagy lelkesedéssel. Gyönyörű rajzok születtek. Sajnálom, hogy nincs rá lehetőség, hogy mindegyiket feltöltsem külön-külön.