Az októberi boldogság óránkon meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok dalt, kiszíneztük hozzá a feladatgyűjtemény képét, meghallgattuk a mesét és nagyon jó dolgokat mondtak a gyerekek azzal kapcsolatban, hogy mi vigasztalja meg őket, ha szomorúak:
– anya, apa, testvér, barátok, család, vicc, zene, csoki, sütemény, vicces video.
Készítettünk csodaszemüveget, amivel ezután a jó dolgokat látjuk meg. Nagyon tetszett a gyerekeknek a nevettetős csoportjáték. Az óra végére mindenki sokkal vidámabb lett, mint óra elején volt.
Az optimizmus gyakorlása
Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola
Plakatokat keszitettünk, amely optimista, voldog embereket ábrázol. Ilyenek szeretünk lenni.
DSZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma
A csoporttal sokat beszélgettünk az optimizmusról és a pesszimizmusról. Játszottunk szituációs gyakorlatokat, hogy kipróbálhassák a diákok, hogy egy-egy helyzetben hányféleképpen is lehet reagálni, viszonyulni. Arra jöttek rá, hogy bár elméletben egész könnyen lehet derűlátón megoldani egy problémás helyzetet, a gyakorlatban azért ez sokkal nehezebb, de nem lehetetlen! Csak kitartás és gyakorlás kell hozzá.
A jó tulajdonságaikat szedtük össze a következő alkalommal, és sokat ötleteltünk azon, hogy milyen varázseszközök lennének azok, amelyek szimbolizálhatnák azokat. A plakátunkon látható a végeredmény.
A Szilágypéri Általános Iskola Cimborák 6b csapata az optimista gondolkodást gyakorolta. A gyerekek rajzokat készítettek, „Hogyan képzelem el a jövőt” címmel. Megkezdett mondatokat fejeztek be optimista és pesszimista szemszögből, észrevéve a gondolkodások közötti különbségeket. Elemeztük a „Tarts ki” című képet. Tudatosult a tanulókban az optimizmus, együttműködés és kitartás fontossága.
Boldogságóra 2. hónap – Optimizmus
Október hónap boldogságóráján az optimizmus témakörében a pozitív gondolkodást gyakoroltuk. Játszottunk a Pozitivity társasjátékkal.
„A játék nem puszta szórakozás, időtöltés, hanem fontos ismeretek szerzésének és kifejezésének módja, valamint a kínzó belső feszültségek csillapításának, az öngyógyításnak is eszköze.”
(Ranschburg Jenő)
Két csoporttal is játszottuk a játékot. A regisztrált 6/mam 2-vel, valamint a mindennapos testnevelés órán az 5.-es lányokkal.
Mindkét óra másképp élmény számomra, tanulságos, remélem, a gyerekeknek is az volt.
A hatodikosok a kamaszkornak abban a szakaszában vannak, amikor szinte a legnehezebb bánni velük. Már nem kicsik, de még nem is nagyok. A felnőttek kezdeményezését, véleményét erős kontroll alá veszik. Kíváncsiak az új dolgokra, de bizalmatlanok, fenntartással kezelik azokat. Csoportom tanulóinál a hátrányos szociokulturális háttér, az évek alatt egyre romló tanulmányi eredmények, a csalódások passzívvá, bizonyos esetekben még elutasítóvá is teszik a gyerekeket az új dolgok iránt. Ha ehhez a szemlélethez még bizonyos kortársak dolgokkal szembeni negatív hozzáállásának átvétele is társul, problémával álunk szemben, amit mindenképpen kezelni kell. Bocsánat! Kihívással!
Sztereotípiák rabjai vagyunk! Gyerek és felnőtt egyaránt. Boldogságra törekszünk, de ha csalódunk, bizalmatlanná válunk, begubózunk. Barátkozni szeretnénk, aztán a másik közeledését tolakodásnak vesszük. Lehet másképpen. Másképpen kell!
Ha nem megy egyből, nem feladni! Ami rossz, azt elengedni!
Hatodikosaim zöme roma származású. Ismert, kevésbé ismert otthoni körülményekkel. A magatartásprobléma látható, ami mögötte van, alig. Csak akkor tárul elénk, ha akarunk tudni róla, ha meg akarjuk ismerni. Megérteni, elfogadni.
Nagyon vágynak a szeretetre. A beszélgetésre, az odafigyelésre.
Aztán ha a lehetőség előttük áll – egy Boldogságóra keretében -, hirtelen nem tudnak vele mit kezdeni. Nem baj. Majd legközelebb.
Az új helyzetet, a szabadságot szokni kell. A játék szabadság. Felszabadít. A játékban egyenlő félként vagyunk jelen, önmagunkat adjuk. Hát nem adták! A 45 perc most kevés volt hozzá.
A fotózást sem akarták. Pedig máskor mennyire odaállnak a telefonom elé: Fotózunk, Csilla néni? Most meg nem. Az embernek nincs mindig kedve mindenhez. Azért játszottunk, „nem tanultunk”. A tanulás keserves, fárasztó, kudarcokkal teli. A játék más! Élmény, szórakozás, kellemes időtöltés. A tanulás is lehet ilyen. Észrevétlenül, finoman átsuhan az agyakon a gondolat. Aztán azt sem tudjuk, hogy mikortól, de jobb emberek leszünk általa.
„Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs „nem tudom”, hogy nincs „úgyse sikerül” vagy „lehetetlen”. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.”
(Sean Thompson)
Az ötödikes lányokkal más élményt tapasztaltam meg.
Húszan hat csapatban játszottunk. Dupla tesi (Én tartom nekik a mindennapos testnevelést.), időnk volt bőven. Jó sok padot összefordítottunk, körülültünk mindannyian.
Kitettem középre a társasjátékot. Megcsodáltuk. Szemet gyönyörködtető harmonikus színeivel, a kártyákkal, a bábukkal, a homokórával és a szívekkel. Megbeszéltük a játékszabályokat. Elkezdődött a játék. Egy gyerek kezelte a homokórát, egy másik osztotta a szíveket a jó megoldásokért. Még a hátizmainkat is megnyújtottuk, hogy a bábut és a kártyákat elérjük. Egy csapatban 3-4 fő volt. Aki tudta a kérdésre a választ, az beszélt. Ki sem fogytak a szóból! A gondolatoknak csak a homokóra szabott határt nagy sajnálkozások közepette.
A feladatok lázba hozták a csapatot. A termet szívet melengető érzés járta át. A gyerekek nyitottak voltak, közreműködők. Öröm volt velük játszani.
Meghallgatták, segítették egymást, egészséges versengésben voltak. Tanultak a másiktól. Tapasztalatok, érzések jöttek elő, csupa pozitív dolgok.
Mert ebben a játékban csak ezekre lehet gondolni! Megmérettetett mindenki. A gyerekek szembesültek önmaguk és társaik értékeivel. Szinte peregtek a jutalomszívek, amikből a foglalkozás végén a csoportok kiraktak egy nekik tetsző ábrát. Többfélét is egymás után.
A boldogság, az optimizmus ragadós! A jó hangulat mindenkit magával sodort. A Boldogság kastélyába senki sem jutott be. Olyan hosszan álldogáltunk a Hála-pataknál, a Kapcsolatok ligetében, az Optimizmus rétjén, a Célok kikötőjében, a Megbocsátás erdejében, hogy észrevétlenül eltelt az idő. Kicsengettek. A végén közösen összepakoltuk a társasjátékot, elrendeztük a padokat, székeket. Megbeszéltük, hogy folytatjuk. Játszani így is lehet.
Benne lenni.
„Egyszerűnek lenni merni kell. Mert az egész létben nem a bonyolult élményhajhászat a lényeg. Tudom, a family parkok napi negyvenezerért kiszolgálnak egy családot. És ha megteheted, hajrá. De az élmény automatikus akkor, ha tényleg ott vagyunk benne.”
(Komáromi Sándor)
Saját jövő megjelenítése pozitív, derűlátó hangulatban. A cél meghatározása rajzzal és érzelmek leírásával.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Miután megbeszéltük mivel foglalkozunk, nevetésversenyt tartottunk. Ezután a játék után még az is a mosolygós szmájli jelhez állt, aki az óra elején szomorkodott. A kivetítőn elolvashatták az állításokat tartalmazó mondatokat, melyekről olyan rajzot kellett készítsenek párban, ami a lehető legjobb következményét jelentheti az adott eseménynek. Ezek után az optimista szemléletről beszélgettünk. Érdekes volt visszahallani a tavaly is már megfogalmazottakat, miszerint egy az osztályból távozó leány hiányzik ugyan nekik, de Júliának jobb, mert nem kell azóta korán kelnie. Ezek után arról beszélgettünk, ki vezet naplót, mi kerülhet bele egy-egy nap után. Ismét a kivetítőn megnézhették az ehhez a témához kapcsolódó képet, és ez alapján írtak a saját naplójukba.
Néhány részlet a született alkotásokból:
„Kedves Naplóm! Ez a nap nagyon jó volt, azt eltekintve hogy voltam egy túlélőversenyen, ami arról szólt, ki tudja megmászni a nagy falat, ami alatt víz volt és benne cápák. Majdnem beleestem, de szerencsére az én jószívű, segítőkész társaim épp még idejében kaptak el, így túléltem ezt a megpróbáltatást.”
„Ma egy műsorban voltunk, ahol ki lehetett próbálni magunkat. A meredek falon sehogy sem sikerült feljutnom. Meglepő módon idegenektől kaptam a segítséget, akik nagyon erősek és vakmerőek voltak, így a végén én is feljuthattam.”
„A mai edzésen falat kellett másznunk. Én vagyok az egyedüli lány, ezért segítségre szorulok néhány dologban. Mikor már majdnem leestem a fiúk a segítségemre siettek, közös erővel felhúztak. Nagyon jó érzés volt! Természetesen megköszöntem. Nagyon kedvesek és segítőkészek. Imádom őket! Hogy ha a társaimmal vagyok boldog leszek!”
Az órát a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtük, és meghallgattuk Bagdi Bella: Világomban minden rendben van kezdetű dalát. Ezt követően megerősítő kártyát húztunk, mindannyian fel is olvastuk a kihúzott pozitív gondolatokat. Vidáman folytattuk az órát az optimizmusról, jövőről beszélgetve. A valóra vált álmok tablója feladatot oldottuk meg közben. Mindenkit érdekelt ki, mi szeretne lenni, s vajon 2039-ben mi lesz vele. Végezetül arra a következtetésre jutottunk, hogy az életünk során nagyon fontos az, hogy mindenben képesek legyünk meglátni a jót.
Zöld Gólya Óvoda és Bölcsőde ÁMK
A „tök-ügyes” projekthét keretében járműveket faragtunk tökökből. E járművek főszereplésével egy mese készült, amelyet eldramatizáltunk. A közös játék és tevékenység során felfedezték a gyermekek a szereplők optimizmusát, hogy nincsen korlát, amely megakadályoz a célok elérésében. Nagyon jól érezték magukat a gyermekek, hogy azzal játszhattak, amit ők maguk készítettek.
A nagy kirándulás
Egyszer régen, nagyon régen, kis tanyának egy szegletében volt három jó barát. Egy autó, egy traktor, és egy öreg repülőgép.
Az autó és a traktor minden nap tevékenykedett, csak a repülőgép álldogált már régóta egyhelyben.
Belepte őt már a por is, kikezdte a rozsda, nagyon megöregedett, ezért már nem törődtek vele.
A gazda az autót bevásárlásra használta, a traktor meg a földeken segített neki.
Szegény repülőgép nap, mint nap fájó szívvel nézett a levegőbe emelkedett társai után, s ezt mondta:
– De jó lenne még egyszer repülni egyet!- gondolt egyet és megrázkódott.
– Érzem, hogy maradt még üzemanyag a tartályaimban.
Ettől a felfedezéstől remek kedve kerekedett, de annyira hogy vezetékeiben bizseregni kezdett az áram, s máris erre gondolt:
– Megpróbálom mit még soha. Repülök egyet egyedül, pilóta nélkül!
Az ötlettől szinte megtáltoskodott, dübörögni kezdtek a motorjai és nyikorogva nekivágott a kifutópálya felé. Az autó és a traktor nagyon féltették barátjukat. Az autó így kiáltott:
– Ne csacsiskodj, le fogsz zuhanni! Rég nem repültél már!
De a repülőgép nem figyelt rá. Boldogan futott végig a pályán, míg a szárnya alá nem kapott a szél.
A traktor is féltve kiáltott utána:
– Gyere vissza, le fogsz zuhanni! Nagyon féltünk, hogy valami bajod lesz!
– Ne féltsetek, induljatok inkább ti is útnak! – szólt a repülőgép.
De ők nem mozdultak, csak hitetlenkedve néztek a repülő után.
Ahogy repült, lenézett a táj sokszínű foltjaira, a csilingelő villamosra, buszokra, nézte a munkára siető embereket. Boldogan figyelte a mezők sárga, barna, zöld foltjait, a fénylő csillogó patakokat.
– Úgy örülök, hogy repülhetek!
Vidáman kerülgette a hegycsúcsokat, s közben megpillantott odalenn egy hatalmas sík rétet, ahol gyönyörű virágok és rikítóan zöld fű nőtt. Az öreg repülő ezt mondta magának
– Itt ez a gyönyörű rét , egy kicsit leereszkedem megpihenni.
Aztán nem akaródzott nekilendülni többé, mert nagyon jól érezte itt magát.
Talán már egy hét is eltelt, amikor a tanyán így szólt a traktor:
– Menjünk, látogassuk meg a barátunkat!
– Lepjük meg őt! – mondta az autó.
Úgy is lett! Felkerekedtek és addig nem álltak meg, amíg meg nem találták a repülőgépet. Mentek mendegéltek, egyszer csak meglátták ők is a gyönyörű füves rétet, és oda mentek.
– Nagyon boldogak vagyunk, hogy újra együtt vagyunk!
Aztán egy nagy csapat gyerek jött arra csodálkozva, szaladgáltak a gépek között és találgatták, hogyan kerülhettek oda. A gyerekek aztán rendszeresen meg látogatták őket, szerszámokat is hoztak és az öreg repülőgépet tisztogatták, kicsinosították. Ő pedig hálából mesélt arról az időkről, amikor még rendszeresen felszállt, hogy megrepülje a föld sokféle szépséget sejtő tájait.
És máig is élnek békében, boldogságban, barátságban.