Ebben a hónapban a Kalász Suli Általános Iskola fejlesztésre járó tanulóinak Boldogságóra feladatait láthatjátok. Kicsit talán kusza az íráskép, és a sólymok előre rajzoltak, de szívvel lélekkel készítettük egy-egy csoporttal. Volt olyan csoport, ahol nagyon sok mindent tudtak a gyerekek, mi a pozitívum számukra az iskolájukban! 🙂 Nagyon klassz szókapcsolatokat is tudtak hozni és pedagógus szívet melengető válaszokat láthatunk a papíron, mint hogy viccesek és kedvesek a nálunk tanító tanárok, jó az órarendi beosztás, szépek a tantermek, sőt még az is jó, hogy alapismereteket tanulhatnak nálunk. 🙂
Gyógypedagógusként örömmel tölt el, hogy a fejlesztésben részesülő tanulóink is észreveszik az őket körülvevő értékeket az iskolánkban, hiszen sokan közülük tanulási kudarcaik miatt kevésbé szeretnek tanulni, de válaszaikból látszik, hogy még is sikerült megnyernünk őket, hogy szeressenek hozzánk iskolába járni.
Az optimizmus gyakorlása
Elkészítettük a saját sólymunkat közösen, vastag kötözőfonalból, ragasztási technikával.
A gyerekek nagyon élvezték, hogy a hosszú egyenes fonálból egy alkotás készül.
Már kész keretezett vászonra ragasztottunk így ki is került a falra miután elkészült, hogy fentről lásson minket, mi minden jó dologban van részünk a nap folyamán. Láthatja, hogy hogyan töltjük együtt az időt, milyen tevékenyen alkotunk és közösen végezzük el a napi feladatokat. A dekoráció mindig eszünkbe juttatja a készítés örömteli perceit.
OPTI MISKA
Optimista Miska vagyok,
Szeretem a világot.
Mindent rózsaszínben látok,
Mert pozitívvá válok.
Adok néked jó tanácsot,
Kedves kis barátom.
Fogadd tőlem szeretettel,
És soha meg nem bánod.
Mindig úgy bánj társaiddal,
Ahogy te is szeretnéd!
Ne légy durva, hangos és morcos,
Te légy a kis segítség!
Legyél hálás minden jóért,
Örülj velem a mának!
Kedves arcod mindig derüljön,
A bánat elkerüljön!
Küldjél mosolyt a világnak,
Meglásd, visszakapod majd!
Tervezz, dolgozz céljaidért,
Öröm lesz a jutalmad!
Nagyon szeretik a gyerekek, hamar megtanulták. Furulyával szoktam kísérni az éneket.
A szöveg saját szerzemény, a dallamot pedig kölcsönöztük (Tavaszi szél vizet áraszt…)
Szegedi Fekete István Általános Iskola
A gyerekek által készített sólyom csupa jó, és segítőkész gyereket lát a magasból.
Sokat beszélgettünk a pozitív szemléletről, arról, hogyan találhatunk mindenben jót. Mi az amiben segít, ha optimisták vagyunk? Milyen lesz az életünk, ha a vírusos időszaknak vége lesz? Közösen készítették a gyerekek a plakátot, tele rengeteg ötlettel, lelkesedéssel.
Gyöngyösi Kálváriaparti Sport -és Általános Iskola
Beszélgettünk az Optimizmusról. Mit jelent maga a szó. Megemlítettük a pesszimizmust is!
A gyerekek egy fát készítettek, melyre leveleket tettek! A levelekre az optimizmussal kapcsolatos szavakat írtak.