Október havi boldogságóra program.
Az optimizmus gyakorlása
A témát Szomorú Szilárd és Boldog Blanka c. játékkal kezdtük, ahol a gyermekek Blankát ábrázoló emotikumára vidám arcot kellett formálni, Szomorú Szilárd képéhez, pedig búsat. Beszélgető körrel folytattuk a foglalkozást, ahol közösen megbeszéltük, mit is jelent az a szó, hogy optimizmus. Ezt követően varázs távcsövet festettünk, melynek segítségével szebben láttuk a világot. Megbeszéltük ki milyen szépséget látott a távcsövén keresztül, majd mese következett, Ferenczei Éva: „a kórházban”. A mese után a gyermekek az előre fénymásolt piktogramokból azt a képet kellett kiszínezniük, hogy „te mire vagy már képes”. Ezt követte az értékeim kézlenyomatának elkészítése, amelyre ráhelyeztük az általuk választott, „már képes vagyok” piktogramot. A foglalkozást Bagdi Bella: „Pozitív gyerek vagyok” c. dalával zártuk
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Kicsit megkésve tesszük fel az októberi bejegyzésünket, mert olyan sok programon vehettünk részt, hogy semmire sincs időnk. Mosolyogva telt az október! Feltettük az optimista szemüveget, elűztük a rossz gondolatokat. A boldogságórákon sok-sok helyzetet hoztunk elő, amikor az optimista nézőpont kihúzott bennünket a mélypontról. Voltunk kirándulni, versenyeken! Egész jó suliba járni, minden nap történik valami jó! Megtartottuk az ölelés napot is, bár nálunk minden nap ölelés nap van! Figyelmeztetjük egymást, ha valaki pesszimisán szól!
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Az optimizmus téma kapcsán óvodásainkkal eljátszottuk a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékot, melynek során a vidám csapat tagjainak sikerült felvidítani szomorú társaikat.Tódi törpe és Sün Artúr történetének meghallgatása után nagy örömmel fogadták, hogy ők is készíthetnek, Tódi törpe különleges szemüvegéhez hasonló varázsszemüveget. Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dalát hallgatva, vidám hangulatban készültek el a szebbnél-szebb, színesebbnél színesebb szemüvegek, amit a gyerekek már alig vártak, hogy felkerüljön a szemükre, hiszen akárcsak Tódi törpe és Sün Artúr, ők is csodaszép és csak jó dolgokat láttak azokon keresztül.
Gyermeklánc Óvoda és Bölcsőde, Család- és Gyermekjóléti Központ
Tódi törpe történetének meghallgatása után, mindenki elkészítette a saját varázs szemüvegét. Az elkészült szemüvegeket ki is próbáltuk. A varázserő bebizonyosodott, a körülöttünk lévő dolgok sokká szebbé váltak. Mindenki megtalálta a szépet, a jót.Felsorolták, jó , hogy vannak szüleik, testvéreik, házuk, csokit is kapnak, szép ruhájuk van, óvodába járnak, barátaik vannak.
Zoran nagy kedvencem. Magam sem gondoltam volna, hogy a dalai által közvetített gondolatok ilyen egyértelmű segítségemre lesznek majd, mint a Nincsen kedvem…kezdetű kevésbé ismert dal, melynek minden sora a pozitív beállítódásról, az optimizmus gyakorlásáról szól. Ebben a témában ennél többet nehezen tudtam volna nyújtani…
A felvételen kicsit bátortalanok a gyerekek, de a mozgásimprovizáció, a tánc csoda volt amúgy. Talán nem annyira szerencsés, ha felvétel készül róla…nem tudom.Sajnos, a videót nem lehet feltölteni…
Itt a szöveg:
Nincsen kedvem
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Rosszkedvemet gyűjtögetni (és)
Minden botlást megjegyezni (és)
Nincsen kedvem nem szeretni (mert)
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Bánatokat dédelgetni (és)
Másoknak is kedvét szegni (mert)
Nincsen kedvem nem szeretni
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Hülyeségért ölre menni (és)
Gyűlöletnek ágyat vetni (és)
Gonoszságot ölelgetni (mert)
Nincsen kedvem harcba menni (és)
Ellenséget felfedezni (és)
És ha nincs is, megnevezni (és)
És a falnak fejjel menni
Nincsen kedvem nem remélni
Hogy fogunk itt még jobban élni
Jobban élni, jóban lenni
A sírdogálót ölbe venni
Nincsen kedvem zsörtölődni (és)
Minden kardba belédőlni (és)
Elmarni a vidámságot (és)
S utálni a nagyvilágot (mert)
Nincsen kedvem messze menni (és)
Jó világot keresgélni (és)
Idegenben otthon lenni (és)
Honvágyamat eltemetni
Nem tudtam a videót feltölteni, így a kezdőképet csatolom…
Zoran nagy kedvencem. Magam sem gondoltam volna, hogy a dalai által közvetített gondolatok ilyen egyértelmű segítségemre lesznek majd, mint a Nincsen kedvem…kezdetű kevésbé ismert dal, melynek minden sora a pozitív beállítódásról, az optimizmus gyakorlásáról szól. Ebben a témában ennél többet nehezen tudtam volna nyújtani…
A felvételen kicsit bátortalanok a gyerekek, de a mozgásimprovizáció, a tánc csoda volt amúgy. Talán nem annyira szerencsés, ha felvétel készül róla…nem tudom.
Itt a szöveg:
Nincsen kedvem
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Rosszkedvemet gyűjtögetni (és)
Minden botlást megjegyezni (és)
Nincsen kedvem nem szeretni (mert)
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Bánatokat dédelgetni (és)
Másoknak is kedvét szegni (mert)
Nincsen kedvem nem szeretni
Nincsen kedvem nem szeretni (és)
Hülyeségért ölre menni (és)
Gyűlöletnek ágyat vetni (és)
Gonoszságot ölelgetni (mert)
Nincsen kedvem harcba menni (és)
Ellenséget felfedezni (és)
És ha nincs is, megnevezni (és)
És a falnak fejjel menni
Nincsen kedvem nem remélni
Hogy fogunk itt még jobban élni
Jobban élni, jóban lenni
A sírdogálót ölbe venni
Nincsen kedvem zsörtölődni (és)
Minden kardba belédőlni (és)
Elmarni a vidámságot (és)
S utálni a nagyvilágot (mert)
Nincsen kedvem messze menni (és)
Jó világot keresgélni (és)
Idegenben otthon lenni (és)
Honvágyamat eltemetni
Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
Az elsős Kiscsillagokkal arról beszélgettünk, hogyan képzelik el jövőbeli énjüket. Ha minden jól alakul, akkor rendőrnő, orvos, családanya, tengerbiológus, énekesnő válik majd belőlük 20-30 év múlva.