A gyerekekkel sokat vagyunk telephelyünk udvarán. Ilyenkor ősszel gyakran gyűjtünk faleveleket – a gyerekek nagyon szeretik ezt a tevékenységet. Van úgy, hogy csak úgy, cél nélkül gyűjtögetünk – a tevékenység öröméért, a levelek szépségéért és van úgy, hogy céllal: süninek búvóhely, levélkép ragasztásához. Most egy kosárba gyűjtöttük a leveleket, majd a gyerekek választottak egy nekik tetszőt a kosárból és annak adták, aki megnevetteti őket. a +Miért?” megfogalmazásában még a segítségükre voltunk.
Az optimizmus gyakorlása
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
A gyerekekkel sokat vagyunk telephelyünk udvarán. Ilyenkor ősszel gyakran gyűjtünk faleveleket – a gyerekek nagyon szeretik ezt a tevékenységet. Van úgy, hogy csak úgy, cél nélkül gyűjtögetünk – a tevékenység öröméért, a levelek szépségéért és van úgy, hogy céllal: süninek búvóhely, levélkép ragasztásához. Most egy kosárba gyűjtöttük a leveleket, majd a gyerekek választottak egy nekik tetszőt a kosárból és annak adták, aki megnevetteti őket. a +Miért?” megfogalmazásában még a segítségükre voltunk.
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
A gyerekekkel sokat vagyunk telephelyünk udvarán. Ilyenkor ősszel gyakran gyűjtünk faleveleket – a gyerekek nagyon szeretik ezt a tevékenységet. Van úgy, hogy csak úgy, cél nélkül gyűjtögetünk – a tevékenység öröméért, a levelek szépségéért és van úgy, hogy céllal: süninek búvóhely, levélkép ragasztásához. Most egy kosárba gyűjtöttük a leveleket, majd a gyerekek választottak egy nekik tetszőt a kosárból és annak adták, aki megnevetteti őket. a +Miért?” megfogalmazásában még a segítségükre voltunk.
Ebben a hónapban törekedtünk óvodapedagógus váltótársammal arra, hogy a Boldogságóra aktuális témája, az optimizmus áthassa a mindennapjainkat. A közös beszélgetőkörök alkalmával megoszthatták aznapi érzéseiket egymással, rosszkedv esetén közösen gondolkodtunk, hogy mivel tehetnénk szebbé csoporttársuk napját.
Ez a feladat annyira tetszett a gyerekeknek, hogy egy napot kijelöltünk, amikor ki kellett húzniuk valamelyik csoporttársuk jelét a kalapból, és aznap annak a gyermeknek kellett titokban szebbé tenni a napját. A nap végén találgathattak, hogy ki volt az aznapi jótevőjük. Meglepő volt, hogy a gyerekek maguktól odamentek a társukhoz akit kihúztak és megölelgették egymást. Ezt követően párba állva egyikőjük a szomorú, a másik gyermek a nevettető bőrébe bújt. A feladat az volt, hogy meg kellett nevettetni a szomorú társukat. A tevékenység végére mát mindenki kacagott, nagy lelkesedéssel bohóckodtak egymásnak. Pedagógusként nagyon örültünk annak, hogy egy peremvidékre szorult gyermek, aki nagyon nehezen szocializálódik társaival, a tevékenység hatására másnap azzal a gyermekkel kezdeményezett játéktevékenységet, aki őt húzta.
Ösztönöztük a gyerekeket arra, hogy pozitívabban szemlélődjenek a mindennapok során, ebben nyújtott számunkra segítséget Opti Miska, aki az Óriások Földjéről nevettető levelekkel lepte meg a gyerekeket. A nevettető levelet annak a társuknak kellett adniuk, aki megnevettette őket. Érdekes volt végighallgatni, hogy a gyermekek mivel vidítják fel egymást. A levelek kiosztása után Opti Miska egy levelet otthagyott a csoportnak, hogy ha szomorúak, akkor a levél emlékeztesse őket arra, hogy mindig van miért boldognak lenni.
Az optimizmus gyakorlása
A szokásos dal hallgatással indítottunk, ami most is nagyon tetszett a gyerekeknek.
A beszélgetőkör most a pozitív gondolatokról szólt, csak olyan eseményt kellett mondaniuk az aznapi eseményeikből, ami jó érzést okozott számunkra. Volt olyan tanuló, aki azt mondta, hogy vele semmi jó nem történt aznap. Most egy kicsit úgy éreztem bele kell szólnom, és arra kértem, hogy mondjon olyan eseményt, ami rossznak indult, de valami elviselhető lett belőle. Érdekes volt, hogy aznap oltást kaptak és ez az élmény alakult át „jóvá”, hogy…..nagyon félt, de nem is fájt…. A kislány megkönnyebbült, hogy ő is tudott mondani valami „jót”.
Megterveztük az optimista ember pólóját. A gyerekek nagy lelkesedéssel fogtak a munkához, szebbnél szebb tervek készültek. Kitaláltuk, hogy hogyan tegyük 3D-sé ezt az egészet. Csomagolópapírt használtunk, kivágtunk neki nyakat ez lett a póló. Elejét és hátulját is készítettünk. Utána a csoport egy tagja felvette, ezt lefényképeztünk.
„Dobókocka” Játsszunk együtt!
Körben ülünk és a kör közepére dobunk a kockával. Először mindenki húz egy kis kártyát tőlem, amin egy-egy élethelyzet van. Ezeket az élethelyzeteket kell a dobás kimenetele alapján hol optimista módon, hol pesszimista módon elmondani, tovább szőni.
KÁRTYÁK:
– Rossz jegyet kaptam
– Anyukám influenzás lett
– Hétvégén segítenem kell apának a kertben
– A barátom meghívott a szülinapi bulijára
– Nagymama takarítani hív
– Tanár néni megdicsért
– Osztálytársam tolltartója elveszett
– Összetört a szemüvegem
– Nem vettek be a játékba
A dobókocka játékot én találtam ki, mert jó lehetőségnek tartottam arra, hogy egymás előtt is megnyilvánuljanak. Az indító kártyákat kihúzták, és annak megfelelően, hogy pirosat, vagy feketét dobtak, úgy kellett az eseményt prezentálni. Akkor volt nagyobb probléma, amikor a kártya eseménye ellentétes volt a dobással. Ám ügyesen megoldották.
Végül „együtt” énekeltük a dalt Bagdi Bellával.
Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola
Elkészült a mi kis osztályunk őrző , védelmező madara. A sólyom széttárt szárnyai alatt mindannyian elférnek a gyerekek, vigyáz rájuk, hogy megőrizzék optimista gondolataikat. A színei a sokszínűséget, vidámságot tükrözik, mely jellemző a mi kis közösségünkre.
Az október havi Boldogságóra témát dolgoztuk fel az osztályommal, az optimizmus gyakorlását. A témát jól körüljártuk, beszélgettünk arról, hogy ki tartja magát optimista embernek, és miért, és miért jó a pozitív életszemlélet. Az életből vett példákkal szemléltettük az optimista látásmód előnyeit. A beszélgetés alatt zenét is hallgattunk, majd elkészítette mindenki a saját optimista pólóját, amit egy barátjának ajándékozna. A gyerekek a foglalkozás alatt jól érezték magukat, sokszor törtek ki harsány nevetésben.
A munkát csak a 2. héten tudtuk elkezdeni a témában. A gyerekeknek nem mondtam óra elején, hogy most boldogságóra fog következni, mert elkezdtek kamaszodni, és egyre több az ellenkezés egyre több iskolai és érzelmi dologgal kapcsolatban.
Az óra elején megkérdeztem őket, hogy hogyan érzik magukat; hogy vannak? Keresgéltem nekik emojikat is, azokból is válogattak. Eredetileg azt terveztem, hogy aki negatívabb érzelmekről számol be, attól megkérdezem, hogy mit tehetünk érte, de meglepetésemre túl sokan voltak, így taktikát változtattam, és azt kérdeztem meg, hogy szerintük mi okozhatja (iskola, zuhogó eső, bezártság); majd afelé tereltem a témát, hogy szerintük normális-e, hogy ilyeneket is érzünk. (Nem lehetünk mindig boldogok és vidámak…) Megbeszéltük, hogy ilyenkor nem tudunk mit tenni a körülmények ellen, tehát nekünk kell nézőpontot változtatni, és keresni valami jót, érdekeset, hasznosat, ami más fényben tünteti fel a napunkat…
Egy szokatlan dologra kértem őket ezek után: mindenkit felültettem törökülésben a pad tetejére, és ott próbáltuk meg végrehajtani a napraforgó-gyakorlatot. Egyrészt egy más helyzetben ültek (nagyon élvezték), másrészt kicsit megmozgattuk a gerincüket is, ami az egész napos padban ülés miatt is fontos. A mellkas kiemelésével folytattuk, és beszélgettünk közben a tartás fontosságáról, ami hatással van hangulatunkra is (nem szabad görnyedtnek lenni: védekező tartás).
A padról leszállva és elpakolva középről azokat kipróbáltuk a „fordított nézést”, azaz szerepeket osztottunk, kik mit csinálnak, és 2-2 fő kijött, hogy fordítva is megszemlélje a világot. Nem volt jó ötlet, a lányok egy része képtelen volt megcsinálni. Szerencsére bevittem Örkény erről szóló egypercesét, amiből részleteket olvastam fel, és szinte mondatonként értelmeztük. Rájöttek hamar, hogy ismét a nézőpont-változtatásról van szó, és arról, hogy a humor mennyi problémán át tudja segíteni az embert.
Az óra végén ők maguk is kérték a meditációt. (Most arra próbáltam terelni őket, hogy a mellkasukra koncentráljanak, és érezzék azt, hogy mennyi erő és bizalom van bennük.) Ennek során kipróbáltuk a „buborékban elengedem…” gyakorlatot, ami meglepően jól sikerült. A meditáció végén megbeszéltük, hogy ki hány buborékot engedett fel.
A következő osztályfőnöki óránkon nagyon sok más dolgunk is volt, de egy kis időt szakítottunk még arra, hogy elkezdjük a néma fényképész gyakorlatát. Én kezdtem, és készítettem néhány osztályképet róluk. Annyira tetszett nekik, hogy alig várják, hogy ők is kipróbálhassák. Mivel ilyen időszakot élünk, mindig sok a hiányzónk, mindig más kép fog róluk készülni, és mindig próbálok majd valami témát kitalálni, hogy milyen érzelmet vagy mozdulatot kell belevinni. Ezzel a társas kapcsolatok témáját is előkészítem, hiszen sok egyéb fénykép is fog készülni róluk, a barátokról, a mókás arcokról… Ezeket pedig majd az adventi kalendáriumban szeretném felhasználni (nem csokis, nem ajándékos!).
A tanulók a közösen kitalált szituációkat maguk rendezték meg. (a videó vágása tanári feladat)