Firkálós, zenehallgatásos relaxáció után frissítettük az optimizmus mibenlétét, aztán rajz!
Az optimizmus gyakorlása
„Az állandó optimizmus megsokszorozza az erőt”
Az előző hónap témájához hasonlóan most is először megbeszéltük, tisztáztuk az optimizmus szó fogalmát. Nyelvtanból épp az állandósult kifejezéseket vettük, ezért jól jött a „Borúra derű” közmondás…
Az órára bevittem a gyerekeknek különböző színű filctollakat. Megbeszéltük, melyek azok a színek, amiket fel tudunk használni az optimizmus szóval kapcsolatban. Majd a tanulók elmondták, nekik mi jut eszükbe, mivel hozhatják összefüggésbe a kifejezést. Ezeket felrajzolták/felírták a táblára. Végezetül felírtuk magát az OPTIMIZMUS szót, és a gyerekek minden betűjéhez találtak egy-egy számukra pozitív jelentésű szót, amiket az általuk választott színekkel írtak fel. Az óra végén közösen el is mutogattuk őket. Jó móka volt…
Ezt a foglalkozást is ugyanúgy élveztük mindannyian, mint az előzőt.
Agócs Eszter t. n.
Az osztállyal meghallgattuk a Pozitív dalt, aminek segítségével az optimizmusról beszélgettünk. Hogy kinek mit jelent az optimizmus? A pozitív gondolkodás? Ezek jelentek meg az Optimista póló terveken, melyeket nagy élvezettel készítettek a gyerekek.
A jókedv hetét tartottuk.
Hétfőn reggeli körben a simogatás körbeadása után először megbeszéltük milyen lehet egy gyerek. Rengeteg jó tulajdonságot gyűjtöttünk össze, aztán arról a gyerekről kellett jókat mondani, akinek a labdát gurítottam. A gyerekek alig győzték sorolni .Öröm volt látni, ahogy kipirult az arca, csillogott a szeme annak, akiről beszéltünk.
Kedden mozgásos játékot játszottunk a jókedv jegyében: ugráltunk, táncoltunk, míg Bagdi Bella: Ha boldog vagy című száma szólt. Ha a zene elhallgatott, meg kellett állni mozdulatlanul, mosolyogva. Megkérdeztem minden alkalommal 2-3 gyereket, mire gondolt. Elmondták, aztán táncoltunk tovább. Nagyon élvezték, sokáig játszottuk. Később Aranyosi Ervin: Szeretni jöttem című versét tanultuk meg: Az arcomon mosoly ragyog
Amit neked tovább adok
Kérlek, te is add majd tovább,
Hadd mosolyogjon a világ!
Szerdán elmondtuk a reggeli köszöntő versünket: Örülök, hogy itt vagy… meghallgatták a gyerekek a Nap és a Hold című mesét, ami úgy kezdődik, hogy a Nap és a Hold le van láncolva a sárkányok és óriások földjén, de két hős kiszabadítja őket és visszaengedik őket az égre, mert minden jó, ha jó a vége. Elkészítettük az illusztrációt is hozzá. (A következő héten jött a jó hír, hogy oklevelet nyertek a lányok, a képekkel! Tényleg minden jó….)
Csütörtökön, miután újra játszottuk a dicsérős játékot, Tódi törpe mintájára mi is föltettük a szemüvegünket és olyan meséket gyűjtöttünk, amelyek rosszul kezdődnek, de a végén minden jóra fordul.
Pénteken új dalt tanultunk. Az egyik kislány mesélte, hogy a tánc szakkörön tanultak egy játékot, amikor valaki áll a körben, és mikor az éneket befejezik, a középső „megbolondul”, és mindenki nevet. Utána jártam, és kiderült, hogy a dal végén a középső oda guggol egy kiválasztott gyerek elé és grimaszol, bohóckodik. Ha a kiválasztott nevet, akkor már ketten állnak a körben, és a dal végén már ketten vidítják fel a kiválasztott pajtásokat. Tudtam, hogy ez a mi játékunk. Szívből jövő kacagások töltötték be a termet! Mindenki jól érezte magát egész héten!
Bezzeg Andrea Tódi törpe varázsszemüvege c. mesét dolgoztuk fel a gyerekekkel. Mindenki csinált saját varázsszemüveget is, amin keresztül megláthatja azt a sok-sok jót a világban!
Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
Beszélgetés után meghallgatva a hónap dalát leveleket adtak egymásnak, azoknak, akik legközelebb állnak hozzájuk. Ezután a pozitív szó betűivel szavakat gyűjtöttünk majd elkészítették kis csoportokban a Sólyom szemmel látottakat.
Székesfehérvári Kossuth Lajos ÁLtalános Iskola
A gyerekek elkészítették és felvették a varázsszemüveget. Amíg készítették, nem hitték, hogy tényleg működni fog, de amikor meglátták egymást a mókás, színes szemüvegekben, mindenki nevetett. Tényleg jókedvet hozott a varázsszemüveg.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Mondatok és szavak megfogalmazása a pozitív szó betűiből.
Ebben a hónapban a diákoknak az volt a feladat, hogy gondolkozzanak az optimizmusról. Kinek, mit jelent ez a fogalom, hogyan vélekednek róla. Először mindenki készített egy pólótervet, amelyre egy szót vagy rövid mondatot írt, ami számára az optimizmust jelenti. Nagyon szép és kreatív megoldások születtek. A beszélgetés végén közösen megfogalmaztuk a szó jelentését. Érdekes volt, hogy ennél a témánál is elsősorban az emlékek, benyomások, tapasztalatok voltak a meghatározók.
Az optimizmus gyakorlására Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékkal hangolódtunk rá. A gyerekek nagyon ügyesen ki tudták fejezni a mimikájukkal és testtartásukkal a szomorúságot és vidámságot. Ezt követően a Tódi Törpe meséjével dolgoztuk fel a témát, majd beszélgettünk, hogy ki miért volt már szomorú, és ki vigasztalta meg.
Természetesen mi is elkészítettük a saját varázs szemüvegünket, amit a gyerekek boldogan vittek haza, hogy megmutathassák a szüleiknek. A tevékenységet az „optimizmus jel”elkészítésével zártuk, mindenki elkészítette a sajátját.
A tevékenység során sok pozitív tapasztalattal, vidámsággal lettünk gazdagabbak. Nagyon várjuk a következő „Boldogság órát”!