Az október havi Boldogságóra témát dolgoztuk fel az osztályommal, az optimizmus gyakorlását. A témát jól körüljártuk, beszélgettünk arról, hogy ki tartja magát optimista embernek, és miért, és miért jó a pozitív életszemlélet. Az életből vett példákkal szemléltettük az optimista látásmód előnyeit. A beszélgetés alatt zenét is hallgattunk, majd elkészítette mindenki a saját optimista pólóját, amit egy barátjának ajándékozna. A gyerekek a foglalkozás alatt jól érezték magukat, sokszor törtek ki harsány nevetésben.
Az optimizmus gyakorlása
A munkát csak a 2. héten tudtuk elkezdeni a témában. A gyerekeknek nem mondtam óra elején, hogy most boldogságóra fog következni, mert elkezdtek kamaszodni, és egyre több az ellenkezés egyre több iskolai és érzelmi dologgal kapcsolatban.
Az óra elején megkérdeztem őket, hogy hogyan érzik magukat; hogy vannak? Keresgéltem nekik emojikat is, azokból is válogattak. Eredetileg azt terveztem, hogy aki negatívabb érzelmekről számol be, attól megkérdezem, hogy mit tehetünk érte, de meglepetésemre túl sokan voltak, így taktikát változtattam, és azt kérdeztem meg, hogy szerintük mi okozhatja (iskola, zuhogó eső, bezártság); majd afelé tereltem a témát, hogy szerintük normális-e, hogy ilyeneket is érzünk. (Nem lehetünk mindig boldogok és vidámak…) Megbeszéltük, hogy ilyenkor nem tudunk mit tenni a körülmények ellen, tehát nekünk kell nézőpontot változtatni, és keresni valami jót, érdekeset, hasznosat, ami más fényben tünteti fel a napunkat…
Egy szokatlan dologra kértem őket ezek után: mindenkit felültettem törökülésben a pad tetejére, és ott próbáltuk meg végrehajtani a napraforgó-gyakorlatot. Egyrészt egy más helyzetben ültek (nagyon élvezték), másrészt kicsit megmozgattuk a gerincüket is, ami az egész napos padban ülés miatt is fontos. A mellkas kiemelésével folytattuk, és beszélgettünk közben a tartás fontosságáról, ami hatással van hangulatunkra is (nem szabad görnyedtnek lenni: védekező tartás).
A padról leszállva és elpakolva középről azokat kipróbáltuk a „fordított nézést”, azaz szerepeket osztottunk, kik mit csinálnak, és 2-2 fő kijött, hogy fordítva is megszemlélje a világot. Nem volt jó ötlet, a lányok egy része képtelen volt megcsinálni. Szerencsére bevittem Örkény erről szóló egypercesét, amiből részleteket olvastam fel, és szinte mondatonként értelmeztük. Rájöttek hamar, hogy ismét a nézőpont-változtatásról van szó, és arról, hogy a humor mennyi problémán át tudja segíteni az embert.
Az óra végén ők maguk is kérték a meditációt. (Most arra próbáltam terelni őket, hogy a mellkasukra koncentráljanak, és érezzék azt, hogy mennyi erő és bizalom van bennük.) Ennek során kipróbáltuk a „buborékban elengedem…” gyakorlatot, ami meglepően jól sikerült. A meditáció végén megbeszéltük, hogy ki hány buborékot engedett fel.
A következő osztályfőnöki óránkon nagyon sok más dolgunk is volt, de egy kis időt szakítottunk még arra, hogy elkezdjük a néma fényképész gyakorlatát. Én kezdtem, és készítettem néhány osztályképet róluk. Annyira tetszett nekik, hogy alig várják, hogy ők is kipróbálhassák. Mivel ilyen időszakot élünk, mindig sok a hiányzónk, mindig más kép fog róluk készülni, és mindig próbálok majd valami témát kitalálni, hogy milyen érzelmet vagy mozdulatot kell belevinni. Ezzel a társas kapcsolatok témáját is előkészítem, hiszen sok egyéb fénykép is fog készülni róluk, a barátokról, a mókás arcokról… Ezeket pedig majd az adventi kalendáriumban szeretném felhasználni (nem csokis, nem ajándékos!).
A tanulók a közösen kitalált szituációkat maguk rendezték meg. (a videó vágása tanári feladat)
Dalszövegünk:
Opti Miska jó fej srác,
nem kell neki semmi más,
bátorság és vidámság!
Neked is ez kell ám!
Ügyes fiú, okos, szép,
nincs számára nehézség!
Neked is ez kell ám!
Szereti ha süt a nap,
fejére nem kell fekete kalap.
Opti Miska gyere hát,
játszunk együtt egész napon át!
Október hónapban az optimizmus fokozottan jellemző volt ránk. Több órán feldolgoztuk a témát és dramatizáltuk. A számos jelenet közül az tetszett mindannyiunknak a legjobban, amelyben egy fiatalember kisegítette 50.- Ft-tal az idős nénit a pénztárnál.
Rajzórán csoportokban tervezte meg a 4.a milyen városban képzelik el az életüket felnőttként. Nagy egyetértésben folyt a munka, mindenki hozzátette saját elgondolását és a közös munka meghozta eredményét. Színes világban szeretnének élni, békében, boldogságban, félelmek nélkül.
Optimistán tekintünk a jövőbe és reméljük, hogy álmaink majd megvalósulnak.
Az optimizmus jegyében a gyerekek megismerték Tódi törpe történetét és elkészítették saját színes szemüvegjeiket, melyen keresztülnézve elmesélték, nekik mi szerez örömet, mit látnak a világban, ami szép. A szemüveget hazavihették, ezzel továbbítva pozitív tapasztalataikat a szülők és a testvéreik felé. Választható tevékenység volt továbbá Tódi törpe házának kiszínezése is.
Kiscsoportos gyerekek igényeihez próbálom igazítani a havi témákat, így esett a választás a vigaszbottal kapcsolatban az érzelmekre, azok felismerésére.
A hét elején arról beszélgettünk, kinek melyik a kedvenc színe. Fonalakat vettünk elő, válogattunk, összehasonlítottunk. A kiválasztott kedvenc színeket végül egy kosárba gyűjtöttük, majd egy botocskára (ami a gyerekek méretéhez képest nem túlságosan nagy), közösen feltekertük a színes fonalakat. A gyerekek leginkább a fonalak vezetésében segítettek, közben ámulva figyelték a színek hogyan váltakoznak, ahogy egyre jobban bevonják a botot.
Amíg a ragasztó száradt, két fontos dolog történt:
1: Beszélgettünk az érzelmekről: A gyerekek a z örömöt, a szomorúságot és a dühöt említették, így ezekkel foglalkoztunk. Elmondták, hogy mikor, miért, minek szoktak örülni, szomorkodni, és dühösnek lenni; ki szokott ilyenkor velük lenni, és hogyan szoktak segíteni ilyenkor. A szülőkön szokták-e látni ezeket az érzelmeket, Mi történik ilyenkor?
2: a botnak varázsereje lett. Annak, aki a kezébe fogta, segíteni tud abban, hogy megvigasztalja a társát.
Először eljátszottunk, hogyan is működik a Vigaszbot, hamarosan élesben is alkalom adódott a kipróbálásra: Két kislányunknak remek ötleteket adott barátnőjük megvigasztalására.
Azóta többen kipróbálták, vannak, akik visszatérően használják a közösen készített, színes vigaszbotot. 🙂
A Katicák ismét lelkedéssel várták a második Boldogságóra foglalkozást. Az ajánlott témákból, játékos feladatokból többet is kipróbáltuk. Elsőként meghallgathatták Bezzeg Andrea Tódi törpe varázsszemüvege című meséjét, majd rövid beszélgetést követősn, el is készítették saját varázsszemüvegüket a gyerekek. A kivágás, díszítés után mindenki felpróbálta és megfogalmazta mit vagy kit lát ma nagyon szépnek, érdekesnek, ügyesek.
Következő napon már kicsit közelebb kerülve a témához beszélgettünk arról, mit jelent az ha valaki pozitív, optimista, jó kedélyű. Eljátszottuk csapatokban milyen amikor szomorúak vagyunk, milyen amikor vidámak. A vidám csapat feladata volt, a szomorú csapat felvidítása, anélkül hogy megérintették volna társukat. A legtöbben vicces arcot, mozdulatot mutatott, volt aki úgy tett mintha egy lufit túlfújva, kipukkasztott volna, vagy mintha elcsúszott volna egy banánhéjon. Igen mulatságos pillanatokat éltünk át. Mindkét csapat kipróbálhatta mindkét feladatot, kreatív ötletek születtek.
A „nevető levelek” című játékot is kipróbáltuk, amelyben annak a társnak kellett átadni a falevelet, aki a legjobban megnevetteti az adott illetőt. A csoport „mókamesterei” valóban megmutatkoztak a kiválasztás során, volt aki 4-5 levelet is kapott. A barátok kölcsönösen viszonozták a levelet. Ez a napunk is mosolygósan telt.
A harmadik napon arról a mondásról beszélgettünk, hogy az eső nem más, mint a felhők könnyhullatása. Ekkor is pont borongós, esős volt az idő, de megbeszéltük, mégis miért örülhetünk neki. A csoportban néhány kartonból kivágott felhő alá, esőcseppeket helyeztek a gyerekek, közben elmondták, szerintük miért lehetnek szomorúak a felhők. Érdekes válaszok születtek, melyik részben a saját vágyaikat tükrözték: pl. : – „Mert hiányzik az anyukájuk! -” Mert fáznak! ” -” Mert nincs nyár! ” Ezután megpróbáltuk felvidítani a felhőket. A gyerekek javasolták, hogy énekeljük el a Süss fel napot! További ötletekkel is előrukkoltak: esőűző táncot roptak, zenéltek, mosolyrajzot, szivárvány rajzot küldtek feléjük. Délutánra ki is sütött a nap. Az optimizmus gyakorlásának zárásaként a gyerekek megismerkedhettek Opti Miskával, aki igazi dolgos, derűlátó legény és sohasem panaszkodik, helyette inkább mindig jókedvű, felvidít másokat és ott segít ahol kell. Felbukkanásakor éppen Őszanyó bábnak segített gereblyézni. A gyerekek nem győzték figyelni, együtt játszani vele. Néhány kislánnyal rajzolás közben pedig megírtuk Opti Miska dalát. Ők szavakat, mondatokat mondták, amiket próbáltunk rímekbe szedni. Alapul a Hopp Juliska című dal dallamát vettük. Az őszi szünet után még többször fogjuk énekelni Miskával.
Opti Miska az én nevem,
Úgy szeretem az embereket.
Úgy szeretem a gyerekeket.
Jó a kedvem kisbarátom,
Te is legyél büszke, minden áron.
Te is legyél büszke, hidd el nem álom.
Nem kell sírás, nem kell hiszti,
Együtt úgyis mindent, ki lehet bírni.
Együtt úgyis mindent, ki lehet bírni.
Kisgyerekek, bácsik, nénik
Veletek együtt, ugye jó így élni?
Veletek együtt, ugye nem kell félni?
Így szeress te is, jó szívvel,
Hidd el lesz ki téged, vissza szívlel,
Hidd el lesz ki szeret tiszta szívvel.
Az utolsó napon mindenki végig mehetett még a szeretet alagúton, megölelhette egy kiválasztott társát és a hálapálnát. Végül a „jó dolgok kertjébe” mindenki beletett valamilyen jó dolgot, érzést amit adni tud másoknak és kivett valami olyan amire szüksége volt szimbolikusan.
Az egész hét pozitív hangulatban telt.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Hogyan nézhet ki egy optimista ember pólója? Szerintünk így! 🙂