A novemberi boldogságóránk témája az optimizmus volt. A gyerekeknek elmeséltem a Varázsszemüveg mesét. A mesehallgatás után megfogalmaztuk együtt, hogy mi is az az optimista látásmód, mi az amiben segít nekünk az optimista szemüveg viselése, hogyan is láthatunk egy nehezebb, szomorúbb helyzetet a segítségével pozitívabban. A hónap alkotásai is elkészültek. Minden kisdiák elkészítette a saját optimista szemüvegét.
Az optimizmus gyakorlása
A gyerekek Optimista Orsi és Pesszimista Patrik történetének segítségével ismerkedhettek meg az optimizmus fogalmával. A szülők számára is összeállítottam egy képanyagot, mely segítségével célom, hogy aktívabb részeseivé válhassanak a programnak. A gyerekekkel közösen beszélgetőkörrel zártuk a délelőttöt, mely során megoszthatták aktuális érzelmeiket a csoporttal. Aki éppen szomorú volt, azt megpróbáltuk felvidítani. Több ötlet is született ennek a megoldására, a tevékenység végére mindenki mosolygósan ment az udvarra. Érdekes tapasztalat volt megfigyelni, hogy a gyerekek mekkora empátiával fordultak társaik irányába. Annak érdekében, hogy mindig jókedvűek maradjunk elkészítettük a saját varázslatos esernyőnket, amely távol tartja a rossz gondolatokat. Az elkészült alkotásokat hazavihette mindenki magával emlékeztetőül.
A legutóbbi boldogságórán az optimizmus témakörét dolgoztuk fel a diákokkal. Az óra elején közösen próbáltuk megfejteni, hogy mit jelent az optimizmus, pesszimizmus és a realizmus. A gyerekek saját történeteiken keresztül és példamondatokon keresztül próbálták elmagyarázni, hogy mit jelentenek az előbb felsorolt fogalmak. Vándormedált szerettünk volna készíteni, ami minden héten a legoptimistább tanulónak jár az osztályból. Előtte viszont véleményvonalat alkottunk, ahol az egyik oldalra azok a diákok álltak, akik magukat optimista szemléletűnek tartják, középre inkább a realistának mondható diákok és a másik oldalra a pesszimista beállítottságú diákok álltak. A véleményvonalban megbeszéltük, hogy ki miért állt arra helyre és miért tartja magát optimistának. Nagyon sok saját történet előjött és igazából egy szép beszélgetés alakult ki, ahol az osztály egyik tanulója, akinek 2 hete eltört a keze és azóta már kétszer meg kellett műteni, azt mondta, hogy mindenben van valami jó: abban, hogy eltört a keze, például az a jó, hogy kérhet aláírást a gipszre osztálytársaitól és barátaitól. Ez nagyszerű zárása volt az órának és sajnos a vándormedál elkészítésére nem maradt időnk. A diákok megértették a pozitív/optimista életszemlélet fontosságát és azt is megbeszéltük, hogy az még nem oldott meg semmilyen problémát, ha szomorúak, vagy mérgesek voltunk valami miatt.
Mindenki elkészíthette a saját optimista esernyőjét, melyre pozitív gondolatok írtak.
Báthory István Általános Iskola
Iskolánk öt osztálya – 6.a, 6.b, 6.c, 7.b, 7.c – vett részt a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület álta vezetett városi sétán. Megtekintették a méltán népszerű Tethys-Veszprém Halagútat, mely városunk új turistalátványossága. Megismerkedhettek a Kavicsfogú álteknős történetével, városunk földrajzával és a környék helytörténeti múltjával is.
Köszönjük Márkusné Vörös Hajnalka, Nagyné Kozma Ildikó és Bontó László túravezetését!
Október az optimizmus gyakorlásának hónapja a Boldogságóra programban. Önbizalomerősítő mozgással, nyújtómozgás gyakorlattal kezdtük az órát, majd elénekeltük a hónap dalát.
A gyerekek az előző év tapasztalatai alapján remekül meg tudták fogalmazni, hogy mi a különbség az optimista és a pesszimista ember között. Kérésemre egy szívbe gyűjtötték azokat a gondolatokat, érzéseket, melyekre optimizmusukat építhetik.
Ezután a Keresd meg a 4 bölcs, optimista mondatot a színek alapján! – feladat következett. A gyerekek párban dolgoztak, egy megkezdett mondatot kellett befejezniük optimistán és pesszimistán. Ezután megbeszéltük együtt, ki milyen befejezést talált.
Azt kértem a tanulóktól, hogy otthon készítsenek a számítógépükön egy képet, mely az optimizmus és a pesszimizmus ellentétét mutatja meg.
Az órát meditációval zártuk, továbbra is jókedvűen, optimistán várják tanulóim a következő boldogságórát.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
A jelenlegi nehéz helyzetben egyre nehezebb dolog a mindennapokba beépíteni a gyerekeknek a pozitív gondolkodást és annak fontosságát. Egyik kedvenc meséjük a Tódi törp varázsszemüvege, hiszen ezáltal kijátszhatták vágyikat is.
Elkészítettük az önarcképeket. Tükörbe néztem és ezután rajzolták le magukat, nagyon élezték. A végén elénekeltük, a Pozitív gyerek vagyok c. dalt.
Az optimizmus szó megismerése után felolvastam a mesét. A tükör játékot választottam: mindenki elmondta, mit tart szépnek magán.
Készítettem egy vidám és egy szomorú emoji fejet. Csukott szemmel megkevertem. A fiúkat és lányokat külön választottam.
Olyan arcot kellett mutatniuk, amilyen az emoji volt. Nekem kellett kitalálni, hogy ki-milyen emoji fejet kapott.