Az októberi boldogságórát a 7. osztályban tartottam. Az órát villámrelaxációval kezdtük. Majd körben ülve beszélgetőkörben megválaszolták a tanulók a követkető kérdéseket: Mit jelent az optimizmus? Mi az ellentéte? . Második feladatként mindenki húzott egy cetlit, amin pesszimista gondolatok voltak. Megkértem a tanulókat, hogy alakítsák optimistává a náluk lévő mondatokat. Majd a svéd bölcsesség nevű feladatot oldották meg önállóan, utána a feladat mondatainak jelentését közösen megbeszéltük. Utána felolvastam nekik A lakatlan sziget című történetet, melyről mindenki elmondhatta a saját véleményét, tanulságát. Ezután mindenki elkészítette a saját optimista szemüvegét,illetve leírt egy történetet a saját életéből, amely nagyon rosszul kezdődött, de végül jól végződött, ezekből közösen készítettek egy plakátot. Az órát a hónap dalának meghálálgatásával zártuk.
Az optimizmus gyakorlása
Mint minden óra elején, most is ráhangoló relaxációval kezdtünk.
Ezután elmondtam a gyerekeknek mivel fogunk ma foglalkozni. Az optimista szó nem volt mindenki számára ismerős, ezért elmagyaráztam mit is jelent ez a kifejezés. Meghallgattuk a hónap dalát, ami mindig segít a téma feldolgozásában és jobb kedvre deríti a gyerekeket. Ezután megbeszéltük kinek milyen napja volt, mi történt az iskolában. A csoport jó kedvvel mesélt az aznapi eseményekről, ki a jó jegynek örült, ki a testnevelés órán kapott dicséretet, volt aki a rajzórán színezett képet mutatta örömmel.
Kis csoportunkból ketten negatív érzésekkel érkeztek. Megbeszéltük a problémát és közösen kitaláltuk, hogyan lehetne a jó oldalára fordítani az eseményeket. Ezután mindenki lelkesen készítette el optimista szemüvegét, és mutatta társainak az elkészült műveket.
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Sokat táncoltunk, énekeltünk a hónap dalára. A gyerekek párokban olyan esernyőt színezhettek, amit a bajban, ha a fejünk fölé tartunk, rögtön derűsebbnek látjuk a világot.
Ezen a mesén keresztül bemutatásra került az optimista szemlélet. A gyerekek aktívan részt vettek a mese feldolgozásában, dramatizálásában, bábok elkészítésében. Megtanultuk tódi törpe szebben látó mondókáját!
Optimista szemüvegünkön át más színben láthatjuk a világot, a körülöttünk élőket, a helyzeteket. A gyermekek könnyen, játékosan vettek részt a téma feldolgozásában.
Hogy milyen a tökéletes nap egy bálna számára? A napsütésben fagyit nyal, s közben úszógumival a derekán élvezi a hullámokat.
Szikszai György Református Általános Iskola
Mivel csoportunkban sok az önmagát kevésre tartó gyerek, ezért az optimizmus hónapjában célul tűztük ki, hogy mindenki megfigyeli a saját jó tulajdonságait. A foglalkozáson kis leveleket vágtunk ki és ezekre mindenkinek a saját pozitívumait kellett felírnia. Legalább tíz dolgot kellett, hogy írjanak magukról. Többeknek ez nagyon nehéz feladatnak tűnt, de végül sikerült. Mindenki elkészítette saját optimista ágát, majd együtt megalkottuk az optimista fánkat. Miután elkészült, megbeszéltük, hogy milyen dús és szép fa lett az ő sok-sok pozitív tulajdonságukból.
Az optimizmus fejlesztését relaxációs gyakorlattal kezdtük. A következő feladatban vicceket kellett mesélni,amiken a gyerekek önfeledt hahotázásba kezdtek. A hangulat lecsillapodása után elővettük a gyurmákat, és olyan tárgyakat, dolgokat készítettek, amik érdeklik őket. Ezzel a feladattal a pozitív hozzáállást, a megoldó készséget, a kommunikációs készséget, a jövőbe vetett hitet fejlesztettük.
Optimista esernyő
Mese Tódi törpe varázsszemüvege
Dal Pozitív gyerek vagyok