Martin E. P. Seligman szerint az optimizmus tanítható és tanulható. Ezért is tartom fontosnak pedagógusként, hogy foglalkozzunk a témával az iskolában, s igyekezzünk a gyerekekben kialakítani egy optimista életszemléletet. Az optimizmus gyakorlásának feldolgozása során a gyerekek nagyon jól érezték magukat, sokat beszélgettünk, játszottunk és nevettünk is közbe.
Az optimizmus gyakorlása
Ebben a hónapban a tanulókkal együtt választottunk egy kész kendőt, amit kineveztünk „varázskendő”-nek. A varázsereje abban rejlik, hogy akit ezzel betakarnak, más szemmel látja a világot: a kendőn át nézve a rossz dolgok megváltoznak, és már nem lesznek olyan félelmetesek számunkra. A varázslat a kendő segítségével történik, mégpedig úgy, hogy a pesszimista, rossz dolgokról alkotott véleményünk át tud alakulni optimistává.
Kipróbáltuk, működik. A kendő a megoldás keresésére tanít.
Hálás vagyok, hogy diákjaimmal gyakorolhatjuk ezt a technikát: a rossz dolgokat – jó gondolatokká tehetjük. A kendő tehát: az életre tanít.
A november havi témánk megvalósításához az optimista esernyő című feladatot választottam. Sikeresen összekapcsoltuk rajz órai tevékenységgel. Az esernyős kislányt beillesztettük egy őszi tájkép rajzába. A gyerekek élvezték a feladatot, és szívesen készítették el.
Az optimista-pesszimista szavak jelentését és tartalmát gyorsan megértették mindennapi példákon keresztül. Bizonyos élethelyzeteket mutattam be először pesszimista felfogásban, majd átváltottam optimistává. A gyerekek nagyon viccesnek találták azbelőadásomat, mivel erősen eltúloztam a könnyebb megértés érdekében. Ők is nagyszerű példákat tudtak bemutatni.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
A havi Boldogságóránk elején meghallgattuk a hónap dalát, majd megtanultuk közösen a Csepp, csepp, csepereg kezdetű mondókát, mely nagyon tettszett a gyerekeknek, így könnyen megtanulták, és vidáman mondogatták egész héten.
Ezután a szőnyegen alakítottunk egy kis zenekart, először a kezünk és lábunk segítségével igyekeztünk imitálni a trópusi eső hangját, majd mikor ez a mozdulatsor már nagyon jól ment, zenekart is alakítottunk. Az óvodai esőcsináló, és tenger morajlása hangszereink segítségével varázsoltunk esőt.
Mivel az eső tócsával is jár, „élő” tócsákon igyekeztünk átkelni, ami nagy bátorságot, és mély bizalmi kapcsolatot igényelt mind a tócsát alkotó, mind a tócsát átlépő gyerekek részéről.
A foglalkozás legkedveltebb játéka az esernyős célbadobó, amely ha többszöri próbálkozásra is, de végül minden gyermeknek szuperul sikerült. Itt mindenki elmondhatta az esővel kapcsolatos élményeit: szereti e az esőt, az esernyőt stb.
Hangulati lezárásként minden gyerek elkészítette a maga esernyős képét, miközben többször is meghallgattuk az Alma Együttes : Zivatar lány című dalát. A végén gyönyörű esernyős alkotások születtek.
Bp. I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Októberben szűkösek a lehetőségeink boldogságórát tartani, mivel ez mindig osztályfőnöki óra keretében történik. Nálunk ugyanakkor a megemlékezések is osztályfőnöki órán zajlanak, így a három órából kettő máris foglalt volt. Nem szerettem volna csak produktum hangsúlyos órát tartani, hiszen akkor a lényeg veszhet el, nem tudunk beszélni az aktuális témáról. A harmadik osztályfőnöki órán arra kértem a gyerekeket, hogy mindenki fogalmazza meg egy papíron, hogy milyen negatív dolog történt vele az elmúlt héten. Ezeket összekeverve kiosztottam, és egyenként felolvasva megpróbáltuk átfordítani pozitívummá. A közvetlen beszélgetős, őszinte hangulatot bizonyítja, hogy kérdeztem: én is írjak-e és egyértelműen jó néven vették, hogy én is megosztom a nehézségeimet, még így is, hogy konkrétan nem derülki, hogy melyik papír kié. Olyan jó beszélgetés alakult ki, hogy nem is jutottunk a végére, kicsengettek. A maradék papírokat elkértem, és szünet után visszatérünk rá.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Október hónapban az optimista szemlélet előnyeiről, hozadékairól beszélgettünk a gyerekekkel és mi óvó nénik egymás között is. Kis óvodásaink nagy örömmel és lelkesedéssel festegették, díszítették az előre kivágott esernyő formákat, sok-sok szép egyéni esernyőcske született a szorgos kis vidám kezek nyomán. Közben egyre nagyobb lelkesedéssel és átéléssel mondogattuk a gombás versikét is. Mivel abban maradtunk, hogy bizony mindenki szeretne egy igazi, vidám nagy esernyőt a feje fölé, hogy óvjon-védjen bennünket a szomorú gondolatoktól és félelmeinktől, így készítettünk egy óriási, igen vidám optimista esernyőt is, ami alá befért a sok-sok kis apró esernyő. Saját mondókát is költöttünk:
Csíkos-pöttyös esernyő,
védj meg minket mindentől!
Ha szomorú vagy kiskomám,
állj alá és kacagj rám!
Legyünk optimisták!
Már az egész apró gyerekeknél megfigyelhető, hogy milyen gondolkodásmódot tapasztalt eddigi élete során. Ezeket a mindennapi beszélgetések során projektálják felénk. Ez különösen a rossz idő és az udvari játék összefüggésében szokott nap, mint nap előtérbe kerülni. Az optimista szemléletű gyerekek minden mozgásos lehetőségnek örülnek akár a csoportszobában, akár az udvaron történik „ de jó elővesszük és kipróbáljuk…” A pesszimista gondolkodásmódot tanult gyerekek a nehézségeket és a rosszat látják meg, „már megint nem tudunk az udvaron játszani, sétálni menni…” A gyermekek lelki egészségének védelme érdekében is jó, ha minél hamarabb stratégiákat tanulnak a szemléletük formálása érdekében. A hónap ötleteinek segítségével úgy gondolom, hogy az egészen kicsik is megértették, hogy mit takar az optimizmus.
Szívesen mondogatták a mondókát, játszottuk az esőt, vigyáztunk a tócsákra, célba dobáltunk az esernyőbe. Szebbnél szebb optimista esernyők készültek.