Előzetes beszélgetés után újság kivágásokat, képeket kértem, hogy kinek mi okoz örömet, ki mitől érzi magát jól. Az összegyűjtött képekből készítettünk egy optimista tablót.
Az optimizmus gyakorlása
I. BEVEZETÉS – Relaxáció: „Napra a forgó a napraforgó” gyakorlat
– Ráhangolódás: Ötletbörze. Kartonra írjuk – Mitől lehet jó a mai nap?
II. FŐRÉSZ – Elméleti háttér. Beszélgetés. A reménykedő realista jelentése, közös értelmezése.
– Játékos rávezetés. Keresztrejtvény párban.
– Szemléletváltás gyakorlat. Közös elindítás, egyéni ötletek, megoldási javaslatok.
– Tekintsünk a közeli jövőbe. Levélírás önmagunknak a következő egy év lehetséges
bizakodó, pozitív megvalósulásáról. (Kibontás az utolsó tanítási napon.)
III. BEFEJEZÉS – Zenehallgatás: Pozitív gyerek vagyok (Bagdi Bella)
– Közös meditáció
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
A gyerekekkel a hónap során a témával többször is foglalkoztunk. Jó volt megtapasztalni, hogy ők milyen könnyen meglátják egy személyben, helyzetben a jót. Örömmel tapasztaltuk azt is, hogy a körülöttünk lévő világban a természet szépségére milyen fogékonyak. Reméljük, hogy ez a szemléletmód végig kíséri őket az iskolában és az életben.
A gyerekek gyorsan, ügyesen felidézték a tavalyi tanév e témakörhöz tartozó feladatait. Szabad egy tánc! feladatnál a gyerekek együtt szavazták meg egyszer azt a dalt amire szabadon mozoghatnak. Mindenki szerette ezt a dalt. Majd összegyűjtöttünk még olyan dalokat, amiket szívesen hallgatnak ha szomorúak. Ebből készült egy dallista, amit máskor is elő tudunk venni. Mivel a gyerekek nagyon szeretik a verseket, így belevágtunk a rímpárok feladatba is. Eleinte nehezen ment, de a végére belerázódott a csapat. Próbáltunk csak pozitív gondlatokkal dolgozni. A mókamester feladatot is kipróbáltuk a gyerekek nagyon szerették, rengeteget nevettek. A feladatok végére a gyerekek tele lettek pozitív gondolatokkal, érzésekkel. Ezeket jelenítették meg a faleveleken.
A gyerekek gyorsan, ügyesen felidézték a tavalyi tanév e témakörhöz tartozó feladatait. Szabad egy tánc! feladatnál a gyerekek együtt szavazták meg egyszer azt a dalt amire szabadon mozoghatnak. Mindenki szerette ezt a dalt. Majd összegyűjtöttünk még olyan dalokat, amiket szívesen hallgatnak ha szomorúak. Ebből készült egy dallista, amit máskor is elő tudunk venni. Mivel a gyerekek nagyon szeretik a verseket, így belevágtunk a rímpárok feladatba is. Eleinte nehezen ment, de a végére belerázódott a csapat. Próbáltunk csak pozitív gondlatokkal dolgozni. A mókamester feladatot is kipróbáltuk a gyerekek nagyon szerették, rengeteget nevettek. A feladatok végére a gyerekek tele lettek pozitív gondolatokkal, érzésekkel. Ezeket jelenítették meg a faleveleken.
Konyári Óvoda és Bölcsőde
Maci csoport
Az optimizmus a hangulati élet derűje Dr. Bagdy Emőke írása szerint. Ennek megvalósítására törekszünk az óvodában is. Sok bátorítással, buzdítással , dicsérettel segítjük a pozitív gondolkodás elsajátítására a gyerekeket. Minél több sikert érjenek el a pozitív hozzáállás eredményeként így tanulják meg az optimizmus készségét. Képünkön a társas játék sikerével is optimizmust érünk el, ha pedig nem sikerül újra megpróbáljuk.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Egy vidám októberi napon ellátogatunk a közeli parkba ahol gesztenyéket és őszi színekben pompázó leveleket gyűjtöttünk. Másnap Gryllus Vilmos dalára táncoltunk az őszi levelekkel majd bemutatásra került Marék Veronika: Kippkopp és Tipptopp története.
Elkészítettük a gesztenyecsalád makettjét a gyerekek által gyűjtött alapanyagokból.
Az elkészült kompozícióról egy ötletes mese született, amelyet közösen alkottak meg.
Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézménye
Ebben a hónapban a Süni csoporttal optimizmus témában a táncoló levelek elkészítését választottuk. Miután elkészült a fa még minden tanuló kiszínezte az optimizmus jelét, és a hónap dalát is meghallgattuk. Most is nagyon jól éreztük magunkat a feladat elkészítése közben.
Október hónapban az optimizmus volt a fő témánk. Kötetlen játékos feladatokkal próbáltam kialakítani ezt a szemléletet. A téma feldolgozását mesével indítottam. Tetszett nagyon a gyerekeknek. Közösen készítettünk varázsszemüveget, színezgettünk, tükörjátékot játszottunk. Megismerkedtek Szomorú Szilárddal és Boldog Blanka babával, amivel az érzelmek próbáltak kimutatni. Sokat beszélgettünk arról, hogy miért is jó boldognak lenni az emberek életében. Úgy vélem, minden foglalkozásra nagyon aktívak voltak a gyerekek és jól érezték magukat.
Ebben a hónapban az optimizmus gyakorlása során számtalan javasolt feladatot készítettünk el az osztállyal. A mesterprogramom e havi témája a lelki egészség volt, így a világnaphoz csatlakoztattuk feladatainkat.
Montázstechnika segítségével elkészítettük az „amikor jól érzem magam plakátot”, a természetismeret tantárgyhoz kapcsolódóan a gyerekek gyógynövényekkel ismerkedtek, gyógyteákat kóstolhattak. Az etika és az irodalom órákon is ezt a témakört jártuk körbe, fantasztikus fogalmazások születtek. Ének-zene órán két dalt is tanultak a témához kapcsolódóan, technika órán pedig olyan „tulajdonságfát” készítettünk, ahol jó tulajdonságaik alapján kellett felismerniük egymást névtelenül.
A boldogságórákon belül legjobban az angyal-ördög játékot szerették, de nagyon lelkesen készítették a jövőjükről szóló optimista plakátot, melynél a tenyerükbe ragasztottuk a képeiket. A feltöltött fényképek elárulják, mennyire jól érezték magukat.