Az optimizmus jegyében telt a hónapunk.
Értelmeztük a szó jelentését, példákat gyűjtöttünk arra, hogyan tudjuk ezt gyakorolni. Internet böngészőjét használva kerestünk meg az optimista személyek jellemzőit, derűlátással kapcsolatos példákat meséltek tanítványaim a saját életükből. Szintén internetről kerestünk idézeteket az optimizmussal kapcsolatban.
Winston Churchill szavaiban találták a gyerekek a legpontosabb magyarázatát az optimizmus fontosságának:
„Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.”
Azt a célt tűztük ki, hogy megpróbálunk ezentúl jobban figyelni arra, hogy derűlátással éljük napjainkat!
Rímeket is faragtak a gyerekek, mert a lehetőségek közül, a kiválasztott feladat a versírás volt. Csoportban dolgoztak, az alábbi verset sikerült közös munka eredményeképpen megírni:
Optimista osztály
Optimisták vagyunk mi,
Szeretünk dolgozni, tanulni.
Együtt lennünk boldogság,
Lelkünkben nagy a vidámság.
Minden reggel mosolyogva ébredünk,
Boldogok vagyunk, mikor az iskolába érkezünk.
Mosolyog minden gyermek és a tanító néni,
Könnyű ilyen jó társaságban vidámnak lenni!
Az optimizmus gyakorlása
Angol órán kapcsoltam össze a ‘ Szituációs játék’ című feladatot a ‘Nyelvtanulás’ témakörrel. Mivel már 4. éve tartok Boldogságórákat ebben a csoportban, könnyen megoldották a feladatot.
Videó felvételeket nem készítünk az osztályban, mert visszaélés miatt fegyelmi ügye volt 2 tanulónak néhány éve. Ez egy érzékeny kérdés az osztályban, emiatt a párbeszédet írott formában készítették el, majd előadták, rögzítés nélkül.
Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium,Kollégium és Általános Iskola
Készítettünk egy szemüveget maguknak, melyen a szereteten keresztül nézünk a világba és igyekszünk optimistán látni az életünket.
Három montázst is készítettek a gyerekek csoportmunkában,, mert nagyon megtetszett nekik a feladat. Nem csak boldog emberek, hanem állatok is szerepelnek az alkotásainkon, hiszen az ő “optimizmusuk” példamutató lehet számunkra.
Három montázst is készítettek a gyerekek csoportmunkában,, mert nagyon megtetszett nekik a feladat. Nem csak boldog emberek, hanem állatok is szerepelnek az alkotásainkon, hiszen az ő “optimizmusuk” példamutató lehet számunkra.
Gátéri liget Óvoda és Szociális Szolgáltató
Gesztenye Guszti és barátai kirándulnak az őszi erdőben !
Katalin Andrea dr. Balogné Dévai
2022.10.26. Boldogság óra:
A tanulók nagyon várták a mai boldogság óra foglalkozást a napköziben, mert már délelőtt meglátták a kezemben az elmúlt alkalommal megismert kedves bábfigurákat.
A foglalkozás elején kétszer meghallgattuk a témaindító dalt és megtáncoltattuk a bábokat. A második lejátszásnál már a refrént is tudtuk együtt énekelni.
Amikor elfáradtunk, körbe ültünk és a megbeszéltük a pozitív gondolkodás fontosságát. A félig üres, félig tele pohárral szemléltettem az optimista nézőpontot. Megbeszéltük, hogy az üres pohárnak is örülnünk lehet, mert hiába van egy egész kancsó finom narancslevünk, ha nincs amibe szétosszuk és megigyuk. A ízletes szemléltető eszközt, a gyermekek jóízűen elfogyasztották a magyarázat végén.
A foglalkozás zárásaként elkészítettük a csoport optimizmus fáját. Nagy csomagoló papírra festett fára ragasztottuk a pozitív arckifejezéssel kifestett nagy faleveleinket. Lelkesen színeztek, rajzoltak, vágtak, ragasztottak a tanulók, majd boldogan fotózkodtak a színes plakáttal a foglalkozás végén.
Az optimizmus szellemében születtek az optimista képkeretek. Csak vidáman!
A második boldogságóránk témája az optimizmus volt. A foglalkozást a ,,Napimádás,, relaxációval kezdtük, majd Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok dal meghallgatása következett. A beszélgetést Janikovszky Éva idézetével indítottuk: ,,Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb mint a mai.,,A gyerekekkel közösen próbáltuk megfogalmazni, ki az ,,optimista ember? – aki tud mosolyogni, aki minden helyzetben a legjobbat keresi, aki nem adja fel, ha valami nem sikerül-soroltál a gyerekek a megoldást. A beszélgetés után mindenki elkészítette a saját tükörképét, melyen sugárzik róluk az optimizmus. Az órát Bagdi Bella – Pozitív gyerek vagyok személyiségfejlesztő kártyacsomagjával folytattuk. Az Angyal játékot játszottuk el a gyerekekkel. Az októberi boldogságórát a friss levegőn fejeztük be, ahol kedvenc dalukra táncoltak. Mottót is választottunk októberre: ,,Csak akkor szürkék a hétköznapok, ha lusták vagyunk kifesteni.,,