Optimista plakát
Az optimizmus gyakorlása
Ötödikes osztályommal arról beszéltünk, hogy hogyan lehetünk optimisták, miért fontos ez az életben. Élvezték az órát és hasznosnak találták a témát.
A Katica kiscsoport életébe sok a móka és kacagás, de sajnos sokszor még az elválás nehézségeivel is küzdünk, így próbáltunk erre építkezni. Boldog Dóra érkezett a csoportba, aki egy mese keretein belül elmesélte életét és hogy mennyire szép minden, ha így nézzük az életet. Találkozott közben a búslakodó, orrát lógató Morgó kutyussal, aki minden rossznak látott az életben, de szerencsére Boldog Dóra adott neki egy varázsszemüveget, amit felvéve megszépült a világ körülötte, és pesszimizmusát hátrahagyva optimista kutyussá változott. Ekkor a gyerekekhez fordult, van e itt olyan , akinek szüksége lenne egy varázstárgyra, amivel minden szebbé varázsolódna, akik elmesélték, igen, vannak köztünk, akik néha búslakodnak, így itthagyott nekünk egy varázspálcát, amivel egymás kedvét tehetjük szebbé. Boldog Dóra a polcon kapott állandó helyet a csoportban, majd a gyerekek az alap érzelmeket gyakorolva egy mosolygós és egy szomorú arc közül kiválaszthatták, most hogy érzik magukat és megfogalmazhatták miért boldogok vagy szomorúak. Szerencsére mindenki a boldog arcot választotta, így mosolygósan mentünk játszani az udvarra. 🙂
Szegedi Fekete István Általános Iskola
A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel készítették a montázsokat.
Szegedi Fekete István Általános Iskola
A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel készítették a montázsokat.
Október: Az optimizmus gyakorlása
Októberben az optimizmus gyakorlásával folytattuk a Boldogságórákat. Először véletlenszerű csoportokat alakítottunk. Azok a gyerekek kerültek egy csoportba, akik azonos szókártyát húztak. A szókártyákon különböző tulajdonságok szerepeltek vidám, mosolygós, derűs, boldog. Minden csoport arckifejezésével megjelenítette a kártyán szereplő érzelmet. A folytatásban rejtvény következett, melynek megfejtése az optimizmus szó volt. Megbeszéltük, hogy ki hallotta már ezt a szót és mit jelent.
Felolvastam a csoportnak a „Nekeresd térképen” című mesét, melyet beszélgetőkörben elemeztünk. Meghallgattuk a „Pozitív gyerek vagyok” című dalt.
A következő foglalkozás ráhangolódásánál jelen érzések visszajelzése történt. Hogy azok is jobb kedvre derüljenek, akik rosszabb hangulatról számoltak be, eljátszottuk a „Nevetőverseny” játékot. Felhőtlen jókedv, hahotázás tört ki a foglalkozás végén. „A most hogy vagy” kérdésre már mindenki azt válaszolta, hogy nagyon jól.
Beszélgetőkörben, olyan eseményt idéztek fel a gyerekek, melyben a legrosszabbra számítottak és jól végződött.
A „Pozitív gyerek vagyok” kártyacsomagot sokszor használtuk a foglalkozások során. A rajta lévő pozitív megerősítéseket gyakran ismételgettük.
Készítettünk optimista és pesszimista szemüveget. Kiscsoportban különböző helyzeteket játszottak el a gyerekek optimista és pesszimista szemlélettel. Nagy sikere volt a játéknak. Gyakran figyelmeztették egymást, ha valaki ideges vagy rossz hangulatban volt. „Tedd fel az optimista szemüveged!”
A foglalkozások zárásaként elénekeltük a hónap dalát.