Az optimizmus hónapja a gyerekek kedvence. Imádnak szemüveget színezni, vágni. Ez már hagyomány nálunk, hiszen az óvó nénijük szemüvegét is állandóan keresni kell. Az óvó néni szemüvege is varázsszemüveg, hiszen a gyerekek jó tulajdonságait óriásira nagyítja. A szemüvegeink elfogytak. Szerintem egy napig a falunk apraja-nagyja varázsszemüveget viselt.
Az optimizmus gyakorlása
Meséken és rajzokon keresztül is igyekeztünk gyakorolni az optimizmust. Igyekeztünk ebben a hónapban minél több örömet okozó dolgot felidézni / összegyűjteni.
A montázs készítésekor próbáltunk olyan képeket keresni, ami a gyerekek örömeit igyekszik kifejezni. Főként az iskolai életre fókuszáltunk.
A gyerekeknek nagyon tetszett a hónap dala. Nagyon jó koreográfiát találtunk ki együtt.
Vegyes csoport lévén a tavalyi gyerekek kedvéért újra szemüveget készítettünk. Vágtunk, színeztünk. Illetve a tavalyi nagy szemüveg keresés emlékére, szemüveggyűjtő versenyt rendeztünk. A vizuális tevékenységeket nagyon szeretik a gyerekek. SNI gyermekünket is sikerült bevonni a tevékenységbe. A nap folyamán alig volt konfliktus, a gyerekek egymás pozitív oldalát látták meg.
2.osztályosaimmal túrázni mentünk. Séta közben énekeltünk és olyan saját élményekről beszélgettünk, amelyekre szívesen emlékezünk vissza. Végül olyan kifejezéseket kellett gyűjteniük, amelyek segítik a munkát,a tanulást, hogy senki ne adja fel azt, amit csinál. ( Nem adom fel!, Képes vagyok rá!, Meg tudom csinálni!…) A hosszú túra pár gyermeknek nehézséget okozott, elfáradtak, kimerültek, de a séta közbeni folyamatos optimista hangulat, jókedv erősítette, segítette őket is, és mindenki teljesítette a tervezett távot. A túra végét beszélgetéssel zártuk, ahol sikerült megállapítani, hogy mindent sokkal könnyebb megcsinálni, ha optimistán állunk a dolgokhoz.
4.osztályos gyerekekkel készítettünk egy Optimista dobozt. A dobozba a tanév során lehet bedobni pozitív gondolatokat, élményeket, jókívánságokat. Tanév végén kinyitjuk a dobozt és elolvassuk a tartalmát.
Optimizmus:
Ördög-angyal játék
Legjobb énem…
Időkapszula
Optimizmus:
Ördög-angyal játék
Legjobb énem…
Időkapszula
Optimizmus gyakorlása során nagyon pozitívak lettünk, ígéretünkhöz hűen sokáig azok is maradunk!