Ezt a tevékenységet nagyon szerették a gyerekek. Először nem igazán értették az optimizmus fogalmát, de hamar belejöttek. Megértés után példázni is tudtak ügyesen.
Az optimizmus gyakorlása
Mindenben a jót keressük, mindenben a szépet látjuk! Ezt gyakoroltuk ebben a hónapban! 🙂
Az első osztályos gyerekek olyan képeket kerestek, amelyek számukra jót jelent, felemelő. Nagyon szerteágazó dolgok okoznak nekik boldogságot, hiszen nem vagyunk egyformák. Ehhez plakátot készítettek, vágtak, ragasztottak, és így foglalták össze optimista életszemléletüket.
A foglalkozást az optimista-pesszimista szavak magyarázatával kezdtük. Mondatokat csoportosítottunk a táblán a két szóhoz. Megbeszéltük, hogy milyen jótékony hatásai vannak az optimizmusnak. Ez után három szmájlihoz álltak be a gyerekek, attól függően, hogy ki mennyire érzi magát optimistának. Elmondták, hogy miért oda álltak és egymásnak tanácsokat is adtak.
Megnéztük az „Áthangoló” című kisfilmet (Okosdoboz/Videók/Lelki egészség/Áthangoló – Letöltés ideje: 2022. október 2.). A gyerekek olyan motívumokat rajzoltak, amelyek kifejezik, hogy ők miben jók. Pl. labda, hangjegy stb. Ez után karikatúrákat készítettünk egymásról, majd pedig két csoportban optimista montázs készült. Minka közben a hónap dalát hallgattuk.

Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
Milyen jövőt szeretnék? A gyerekek vágyainak , álmainak megjelenítése
Ez a hónap rendkívüli volt az osztályunk életében, így a boldogságórákat is a rendkívüli helyzethez igazítottuk. Történt ugyanis, hogy felsőbb döntés szerint az iskolánk alsó tagozata ideköltözött a felső tagozatba, így minden apró helyiséget hasznosítva a tantermünkből a számítástechnika terembe költöztünk. A kis ötödikesek alig szokták meg az új környezetet, a felső tagozatos szokásokat és először nagyon nem örültek, hogy a szépen feldíszített és belakott tantermünket ott kellett hagyni.
Így rendkívüli boldogságperceket, többszöri beszélgetéseket szántunk arra, hogy optimistán lássuk a helyzetet. Megbeszéltük, hogy nem a hely a meghatározó, a helyzetet kell megoldani. A személyek nem változtak meg, mi megmaradtunk egymásnak. Tehát nem kell a helyzetet pesszimistán látni. Szerencsére nagyon könnyű volt mentálisan a gyerekeket elvarázsolni.
Ugyanolyan lelkiismerettel és lendülettel rendeztem be az új tantermet. A boldogságperceknek meglett a hatása. Az átállás zökkenőmentesen megtörtént és minden nap felvesszük és hordjuk az optimista szemüvegünket.
Müncheni Családok Klubja- Macska
Miért lett hosszú az elefánt ormánya? Hogyan lett a rossz élményből végül jó ormány?
A képek falevél felhasználásával történtek.