Az órán megbeszéltük,hogy mit is jelent az optimista szó. A gyerekek elmondták mikor vagy mitől boldogok. Elkészültek a sünik is,a faliújságon hoztuk létre a birodalmukat.
Az optimizmus gyakorlása
Optimizmus témakörben rávilágítottunk arra, mit is jelenthet ebben az életkorban az, hogy ,,optimizmus”, miképpen tudunk optimisták lenni. Megbeszéltük, hogyan is legyünk derülátóak, anélkül hogy előre elvárásaink lennének bárkivel szemben is.
Eljátszottuk az avarban gyülekező kis állatokat majd, megismerkedtünk a Mesebeli kis szűcs című mesével.
Közös munka eredményeképpen pedig létrejött a „Sünbirodalom” .
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekekkel egy időutazáson vettünk részt, elgondoltuk, majd lerajzoltuk ki mi lesz felnőtt korában, hogyan, kikkel és hol él.
A relaxációs gyakorlatok után, beszélgettünk a törpéről aki a mesében szerepelt.Saját élményeiket, szomorúságukat, is elmondhatták a gyerekek. Minden gyermeknek volt mesélni valója. Úgy gondom megértették, hogy mit jelent az optimizmus.
Majd elkészítettük mi is a varázsszemüveget! Azután megvígasztalták egymást a párok, Boldog Blanka, Szomorú Szilárd segítségével.
Kiszínezték az optimizmus jelét.
Majd a záró feladatban eldönthették, hogy mi az amiben már tényleg sikeresek!
A gyerekekkel először beszélgettünk arról, mit is jelent az optimista kifejezés. Kire szokták ezt mondani? Miben segít nekünk az, ha valamit optimistán látunk?
Ezt követően a mesebeli kis szűcs történetet dolgoztuk fel. Mivel nehéz volt beszélni a jó dolgokról, mert nehézséget jelentett szavakkal megfogalmazni, abban egyeztünk meg, hogy inkább lerajzoljuk. Így készültek el az optimista szemüvegek.