Légzőgyakorlattal kezdtük az órát, majd elkezdtünk beszélgetni, ki hogyan érzi magát? Beszélgetés közben megpróbáltuk összeszedni, honnan ismerjük meg az optimista embert?
Ezt követően meghallgattuk az Aranyszőrű bárány meséjét. A mese után egy pár szót beszélgettünk arról, hogy kit mi tesz boldoggá? Ezt a gyerekek a saját kézlenyomatukba bele is írták.
Zárásként meghallgattuk a hónap dalát és aki szeretett volna kapott egy-egy levél sablont, amit megpróbált vidámra színezni.
Az optimizmus gyakorlása
A téma bevezetéseként megismerkedtünk a különböző érzelem kártyákkal. Beszélgettünk a gyermekekkel, arról, hogy mikor, hogy érezzük magunkat – mitől leszünk boldogok, és szomorúak. Próbáltuk azt is feltárni, hogy vajon mi változtatja meg az érzelmeinket, ki az akihez fordulhatunk vígasztalásért. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a szülők gyakran tárgyi jutalmazással oldják fel gyermekeik problémáit, szomorúságát. Ezért nagy hangsúlyt fektettem, arra, hogy a gyermekek is megérezzék, ők is tudnak vígaszt nyújtani, változtatni a hangulatukon, érzelmeiken. Több fajta ölelős játékot is játszottunk a hónap folyamán, pl.: Mi tesz boldoggá, Ölelő fogó, Madárfészek. Öröm volt számomra, amikor a gyermekek rájöttek a játékok során, hogy nem csak a tárgyakat választhatják örömforrásként, hanem az óvónénit, vagy egymást is! Otthonra, a téma továbbadásaként, mindenki vihetett haza egy-egy vidám arcocskát, amit kiszínezve kellett visszahozni az óvodába, további felhasználásra.
A kiszínezett smile-kat, újra megnéztük, megbeszéltük, hogy melyiknek milyen kedve van a képen (vidám, boldog, mosolygós, huncut, nevetős…). Sajnos néhányan elfeledkeztek az otthoni feladatról, de olyan is volt, aki beteg volt az előző foglalkozáson – ez egy kicsit szomorúvá tett bennünket, de már meg is tudtuk oldani a problémát, és mindenki kapott emojit, amit kiszínezhetett, így meg is változtattuk a szomorúságunkat. Az elkészült képeket felragasztottuk a „Boldogság várához”!
A következő foglalkozás bevezetéseként különböző hangulatú tököket faragtunk a gyermekekkel. Próbáltuk utánozni az arckifejezésüket. megmondani, hogy mit érezhetnek. A következő játékhoz különböző hangulat kifejező bábokat készítettem, amiket alliteráló nevekkel neveztünk el. Így lett Szomorú Szilárd és Boldog Blanka mellé Mérges Marci és Vidám Viki is. A csapat játékot nagyon élvezték a gyermekek, mindkét szerepet kipróbálhatták, de végül mindenkit át tudtunk változtatni vidám gyermekké!
A hónap dalát többször meghallgattuk a foglalkozások alatt, a gyermekek nagyon szíves táncoltak, mozogtak, énekeltek a dal közben. A varázs szemüveg mondókáját örömmel tanulták meg a gyermekek, volt aki több szemüveget is készített otthon önállóan, különböző mintákkal, színekkel. Nagy örömömre szolgált, hogy szívesen mutatták meg az elkészült alkotásaikat.
„Falevelek tánca”
A foglalkozást Gryllus Vilmos : Őszi falevél című dal meghallgatásával kezdtük, miközben a falevelek táncát imitálták a karjukkal a gyerekek.
Az elefánt ormány című mesét megnéztük ,különböző csodaképeket készítettünk a gyerekekkel közösen.
Séta alkalmával gyűjtöttünk gesztenyét és célba dobálták a gyerekek,a huncut gesztenyék nem mindig értek célba.
Végezetül, gesztenyék a földön,megnyugodva pihentek a „kis gesztenyék”.
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Optimizmus hónapja
Ha én boldog és vidám vagyok, és optimistán szemlélem a dolgokat, akkor sokkal hamarabb tudok másokat is azzá tenni.
Ugyanígy működnek a kis gyerekek, a felnőttek és az idősek is. Aki pozitívan, optimistán gondolkodik tényleg jobban tűri a stresszes helyzeteket.
Az én osztályomban nagyon fontos, hogy a boldogságórás tevékenységekkel meg tudjam támogatni a gyermekeket. Nagyon szeretik a Bella dalokat.
Iskolánkban, névadónk emlékhetén minden évben felavatjuk a kis elsősöket és az ötödik osztályos tanulókat. A műsor kapcsán Bella dalt és hallgattunk. Nagy örömmel vették, hogy ők már ismerik, tudják. Minden kis tanítványom arcán ott ült a mosoly. Amikor visszamentünk a termünkbe kérték énekeljük újra. Októberben többször is meghallgattuk a hónap dalát. Nagyon szeretik hallgatni és énekelni is a dalaitokat.
Ne értsétek félre, hanem inkább nézzétek a jó oldalát annak, amit most megosztok veletek.
Az elmúlt három évben osztályomban nagyon sok tanító tartott órákat. Gyermekeim összetétele; több sajátos nevelési igényű valamint hátrányos helyzetű gyermek, különböző magatartási problémákkal, szociális- és családi háttérrel.
Ezekre már utaltam korábbi írásaimban is. Mivel részt vehettem Boldogságórás képzésen, és tematikusan dolgozunk, foglalkozunk a témával, bizton állíthatom, hogy a kollégák közül a legeredményesebben tudok együttműködni a gyerekekkel és dolgozni.
Azt hiszem ebben a legtöbb segítséget a boldogságóra nyújtja.
Megvásároltam a Pozitivity Felfedező kártya játékát is, amely az erősségeket hangsúlyozza. A gyerekek nagyon szeretik a Dobble játékot és ez hasonlít hozzá.
Készítettem tanulóimnak egy Pozitív szótárt, aminek az volt a lényege, hogy a hétköznapi, hozzájuk legközelebb álló dolgokat felírtam egy lapra és ezt kitettem a táblára. Ők pedig post it-ekre felírták saját gondolataikat, hogy hogyan tudják ezeket a tevékenységeket optimistán szemlélni. Nagyon élveztek ezt az órát is, és a képek között megtaláljátok, hogy ezután milyen arccal folytattuk tovább a napunkat.
Fontos hogy gondolkodásmódjukban, az érzelmek megélésében és a mindennapi, hétköznapi cselekvésekben tudják alkalmazni is az optimista szemléletet.
Az etika órán is megjelenik nálunk mindig a hónap témája. Konkrét drámai játékot készítettem ezzel kapcsolatban. A gyermekek, mivel szerepelni kellett, szívesen vettek részt, és mindig úgy alakítottam, hogy katartikus élményben legyen részük a végén.
Én ebben az évben átolvasom a megajánlott feladatokat, amelyeket a témakörhöz segítségként adtok, de a saját osztályom igényeit előtérbe helyezve olyan dolgokat találok ki, amelyekkel a legtöbb boldogságórás dolog célt érhet náluk.

Ebben a hónapban az optimizmussal foglalkoztunk. Rájöttünk, az optimizmus boldogságot is jelent a számunkra. Boldogságban teltek el ezek a foglalkozások. A képek magukért beszélnek.
Köszönöm az osztályom nevében, hogy részesei lehetünk a programnak.
Vámos Tímea

Az októberi Boldogságóra elejét egy párbeszéddel kezdtük, aminek a címe: Tulipán Tündér kütyüje. A tündér és a róka között hangzott el.
– Mit csinálsz? – A kütyümet használom. – Milyen kütyüd van? – Az ég az. – Sok alkalmazás van rajta? – Igen, a Nap, a Hold, a felhők, és a madarak. – Gyakran kell töltened? – Soha. Mindig engem tölt fel. Varázserőt ad, amivel bármire képes vagyok.
Elolvastuk Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról című meséjét. Eljátszottuk szereposztás szerint a verses mesét. Az erdőben akkor egyszer nyuszi lett a polgármester. Kiállta a próbát, legyőzte a rókát, a szarvast, a baglyot, az erdő állatait.
Élőben is kipróbáltuk a versenyhelyzetet. Az osztályunk jelentkezett az őszi futóversenyre. 3 érmet sikerült megszerezni. Nagyon bíztunk benne, hogy sikerül nyerni. Ebihal úszóversenyre is jelentkeztünk. Az osztályunkból egy kislány 2 aranyérmet szerzett, az egyiket mellúszásban, a másikat pillangóban.
Versikét is írtunk közösen: Vár az út, és vár a cél. Minden iskolás útra kél. Ránk a harc, s a munka vár, sok ezer barát oldalán. Mert ma mellettünk áll már az ész és erő. Mert miénk a jövő, mert miénk a jövő.
A 2. Boldogságórán eljátszottuk az Ördög-angyal játékot.
– Jelentkezzek futóversenyre? (Angyal mellette, ördög ellene.)
– Jelentkezzek matek versenyre? (Angyal mellette, ördög ellene.)
– Rendezzünk Halloween bulit? (Angyal mellette, ördög ellene.)
Kiváló érvek és ellenérvek hangzottak el. Győzött az optimizmus, mert a mi osztályunk minden helyzetből a legjobbat hozza ki.
Informatika órán optimista szófelhőt készítettünk, mert nekünk minden pillanat egy új lehetőség.