Mivel másodikosok lettünk, ezért a tavalyi évhez képest kibővítettük az ismereteinket és meg tudtuk beszélni az optimizmus ellentétét is. Összehasonlítottuk, hogy mi a különbség a pozitív és a pesszimista, negatív életszemlélet között. Szavakat, fogalmakat gyűjtöttünk. Optimista-rejtvényt fejtettünk, mindenki elmondhatta, hogy őt mi nevetteti meg a legjobban, mitől boldog.
Pozitív megerősítéseket vetettünk papírra, hogy ki, miben érzi magát a legjobbnak. Nagyon élvezték a gyerekek azt a játékot, amikor olyan kérdéseket tettem fel, amelyeket a mindennapokban nem kérdezünk egymástól. Pl.: Ha lenne egy időgéped, hová utaznál?, Ha változtathatnál a világon, mi lenne az?, Ha valakivel cserélnél egy napra, ki lenne az?, Ha egy tündér teljesítené három kívánságod, mi lenne az? … és így tovább.
Az őszi szünetben azt kapták házi feladatként, hogy készítsenek egy optimista leltárt, miszerint egy táblázatba beírják, hogy mely napokon mi volt az a tevékenység, amelyik a legjobb, legkedvesebb számukra.
Az optimizmus gyakorlása
Először felolvastam nekik a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét. Ezután megbeszéltük az optimista szó jelentését, majd a mese feldolgozásaként értelmeztük ezt. A hónap dalának meghallgatása, majd éneklése és közös táncolása után elkészítettük a süniket is.
Az órát az iskolával szemben lévő játszótéren kezdtük, ahol kipróbáltuk a séta meditációt. A gyerekek egy része jól szórakozott közben, de a többség komolyan vette és megértette ennek jelentőségét.
Később az osztályteremben megbeszéltük mit jelent az optimizmus és mi segíti ennek fejlesztését. Elovastuk és értelmeztük a „Lakatlan sziget” című olvasmányt, majd elvégeztük az Optimista alternítívák, pesszimista magyarázatokra” elnevezésú feladatot.
A „Szépkereső” feladattal folytattuk. A gyerekek elképzelték magukat különböző helyeken és megpróbálták a jót keresni a legrosszabb helyzetben is. Nem volt idő kereteket diszíteni, sima újságpapírból vágtuk ki őket, de így is hatékonynak bizonyultak.
Végül egy másik helyszínen Kompátia kártyák segítségével mindenki kiválaszthatta azokat az érzelmeket, melyeket friss ötödikesként éreznek és azokat a szükségletkártyátákat, melyekből megtudhatják, hogy mire van szükségük, hogy jobban érezzék magukat ebben az osztályban.
Házi feladatnak „A jövő vonala” című gyakorlatot kapták a munkafüzetből.
Boldogságóra program 2023/2024-es tanév Kaba Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
4.b Örömforrás csoport
A csoport vezetője : Makuláné Szanyi Lilla
Októberi aktuális program: Az optimizmus gyakorlása
Önbizalom program
Pozitív énkép
A nevem Makuláné Szanyi Lilla. Kabán az általános iskola 4. évfolyamán tanítok a 4.b osztályban magyar nyelv és irodalmat, vizuális kultúrát. A 4. a osztályban vizuális kultúrát, ének-zenét, technikát. Délutánonként a két osztályból kialakított csoportokban vagyok napközis nevelő minden délután.2. éve vagyok a csoportommal, nagyon összeszoktunk. Szeptemberben csatlakoztunk közös megbeszélés alapján a Boldogságóra programhoz. Elsősorban napközis időszakban tartjuk a foglalkozásokat, de a hazajárós gyerekek közül is csatlakoztak néhányan csoportunkhoz, akik az év során részt szeretnének venni foglakozásainkon.
Én a Boldogságóra programmal akkor találkoztam először, amikor iskolánk főigazgatója az előző napközis csoportomban tartott Boldogságóra foglakozásokat. Megtetszett a munkájuk, és úgy döntöttem, ebben az évben tanulóimmal én is szeretném kipróbálni, mennyire tudom tanulóimat egy pozitív látásmód felé terelgetni, segíteni nekik abban, hogy sikeresebbnek, boldogabbnak éljék meg mindennapjaikat. Az első néhány hónapban igyekszünk a segédanyag nyújtotta segítséggel végezni munkánkat, de remélem, mi is tudunk majd olyan kreatív ötletekkel kiegészíteni munkánkat, ami talán másoknak is példa lehet.
Boldogságórát elsősorban hétfő délutánonként szoktunk tartani kötött foglalkozás keretében /kiváló szabadidős tevékenység/, de a téma feldolgozáshoz a magyar órákon is kapcsolódunk1-1 feladat erejéig, illetve a rajz és technika órán is szánunk rá egy kis időt, amennyiben az adott téma lehetővé teszi.
Mivel én elsősorban „magyaros „ beállítottságú vagyok, néhány feladatot, gyakorlatot a magyar órák gyakorlatából is igyekszünk belecsempészni munkánkba.
Szeptemberben még nem töltöttünk fel anyagot, hanem ismerkedtünk a program „gazdáival”, munkájukkal, követtük más csoportok munkáit, készültünk arra, hogyan is dolgozzuk fel az adott témákat.
Reméljük, év végére nemcsak sok új tapasztalattal gazdagodunk, hanem személyiségünk is változik, formálódik a foglalkozásoknak köszönhetően.
Köszönjük, hogy részesei lehetünk a Boldogságóra programnak.
Munkánkat szeptemberben a tanulők é szülők informálásával kezdtük, és aláírattuk a szülőkkel a Hozzájáruló nyilatkozatokat.
Beszélgettünk a Hála témakörben feltüntetett feladatokról, ismerkedtünk a hála fogalmával, megtanultuk a Hónap dalát, amit azóta is énekelünk.
Október hónap folyamán már igen aktív munkába kezdtünk. Magyar órákon a tanult szövegekhez kapcsolódva igyekeztük elsajátítani az optimizmus fogalmát, utánanéztünk a szó, fogalom jelentésének, szómagyarázatot írtunk. Ötletrohammal próbáltunk minél több pozitív gondolatot összeszedni a témához.
Nem csak én sajátítottam el a „hét javaslatot az optimista gondolatok fejlesztéséhez”, hanem a gyerekekkel is részletesen átbeszéltük. Azóta is igyekszünk minden napra pozitív gondolatokat gyűjteni, hogy sikeresebben indítsuk a napot. A legjobb, legpozitívabb napindítókat kiraktuk a boldogságórás falunkra, és látom, hogy tanulóim szünetekben is gyakran olvassák a falakon lévő gondolatokat. Az én kedvencem annak a kisfiúnak a feljegyzése, aki azt írta egy üzenőlapra: „ Minden hétfő reggel arra gondolok, hogy testnevelés órán milyen jót játszom, és ez meghozza a kedvem a a többi órához is.
A segédanyagból megismertük a motiváló idézeteket, és elkezdtünk mi is híres emberektől ilyen idézeteket keresni, amit megosztunk másokkal.
Kipróbáltuk az avar találkozót, itt még több olyan társunk is van, aki nehezen kapcsolódik a csoportba, tetszik neki a feladat, de nem nagyon szeretnének összebújni, összedörgölőzni. Reméljük, majd oldódnak egy kicsit, és senkit nem fog zavarni az, hogy egymás intim szférájába egy kicsit bekapcsolódjanak.
Elolvastuk, megismertük A kis szűcs történetét. Nagy sikere volt. Elkészítettük az Optimista sünbirodalmat, és egy-egy pozitív gondolatot is párosítottunk minden sünikéhez.
Elkészítettük a rajzokat a Jobb Veled a Világ bolygóhoz. Itt lehetett a legjobban lemérni, megtapasztalni, milyen nehezen engednek fel egyesek a gátlásokból, mennyire nem hajlandók elrugaszkodni a sémáktól. Reméljük, fokozatos munkával majd idővel ez is változik.
Összeállítottam a gyerekek részére egy néhány kérdésből álló feladatsort. Mindenkinek név nélkül, őszintén kellett válaszolnia. /Remény szerint./ A kérdések arra vonatkoztak: Mit jelent számukra az önbizalom szó? ki érzi magában az önbizalom hiányát? Milyen területen érzi leginkább az önbizalom hiányát? Vannak-e félelmeik? Kivel tudják, szokták megosztani félelmeiket? Kitől várják félelmeik megszüntetéséhez a segítséget? Úgy érzem, ez a feladat nagyon közel állt hozzájuk, szívesen nyilatkozta az adott témákban.
Óráink végén mindig meghallgattuk, elénekeltük a Hónap dalát, értelmeztük, megbeszéltük, milyen gondolatokat sugárzott feléjük a dal.
A foglalkozások végén mindig megbeszéltük, kinek mit nyújtott az elmúlt óra? Milyen tapasztalatokkal, ötletekkel gazdagodtak ebben a hónapban?
A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mit is jelent az optimista szó. Mindenkivel tudatosítottuk, hogy mindenki jó valamiben. Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalára közösen táncoltunk, majd eljátszottuk a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékot, amely során a gyerekeknek szomorú és vidám arcokat kellett vágniuk, illetve meg kellett egymást nevettetniük. Ezek után meghallgatták a Tódi törpe varázsszemüvege mesét, majd pedig megtanultuk Tódi törpe szebben látó mondókáját. A tevékenység lezárásaként pedig mindenki kiszínezhette az optimizmus jelét, a mosolygós arcot.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
A Sün Balázs mese kapcsán készítettem a gyerekeknek gesztenyéből süniket, melyekkel újra eljátszhatták a történetet. Beszélgettünk az optimizmusról, annak jelentéséről és fontosságáról, valamint azt is átgondoltuk közösen, hogy hogyan lehetünk optimisták. Megbeszéltük a gyerekkel, hogy Sün Balázs-a főszereplő- szintén optimista volt, mert hiába nem fért el a házban a testvérei mellett ő azt mondta, hogy megnövök és emiatt nem kell a küszöbön aludnom. A mese tanulságát illesztettem be az optimizmus témakörébe. Ennek kapcsán lefestettem a gyerekek tenyereit és kézlenyomatokból elkészítettük a süni tüskéit, bár kicsi volt a süni teste, mégis minden tüske elfért rajta.
Kertvárosi Pedagógiai napok-Bemutató foglalkozás
Tevékenység menete:
Motiváció:
Mezítlábas ösvényen állatok mozgásának utánzása
Foglalkozást kezdő relaxáció:
Karkörzés „úszó”verseny, Nyújtózkodás, Légző gyakorlat
Rávezető beszélgetés az optimizmusról, Fésűs Éva Bundavásár című meséjéből inspirálódva megírtett mese felidézésével
A téma feldolgozása:
Lori Lite: Buborékrepülés mese (Dr. Kádár Annamária ajánlásával)
A foglalkozás lezárása:
Beszélgetés az optimista viselkedésről a szivárvány színeinek, tulajdonságainak felidézésével
Visszavezetés a játékba:
Rajz készítése önmagukról, a saját kiválasztott, magukat legjobban erősítő színű buborékba.
Buborékrepülés- fotó készítése a gyerekekről (Snapchat)
Reflexió:
A motiváció során egyik kedvelt mozgásos tevékenységünket alkalmaztam, melyben a csoporttal közösen készített mezítlábas lapokat is használtuk.
A gyermekkel rendszeresen alkalmazzuk ezeket az eszközöket, foglalkozás és szabad játék során is, így a használatának szabályait jól ismerik. Egy gyermek (SNI) kivételével mindenki örömmel kapcsolódott be a játékba. Az állatok mozgásának utánzásával nem csak a talpakat, hanem a kezeket is megmasszíroztuk a változatos struktúrájú szenzoros eszközökkel. Ezzel a mozgásos tevékenységgel felpezsdítettük a szervezetüket, az idegrendszerüket is felkészítve a foglalkozásra.
A relaxációs gyakorlatok segítették a ráhangolódást. A karkörzéssel a gyermekek felszabadulhattak, és oldódott a jelenlévő idegen felnőttek miatti feszültség. A nyújtó és légző gyakorlatok az ellazulást támogatták, így hangolódhattunk rá a közös beszélgetésre és mesehallgatásra.
A rávezető beszélgetésnél sikerült a gyermekek figyelmét a pszichológussal közös párbeszéddel felkelteni, az érzelmi hangulatot megteremteni. A gyermekek aktívan kapcsolódtak be a beszélgetésbe – felelevenítve az előző héten az optimizmushoz kapcsolódó mesét. Külső szemlélőként is jól megfigyelhetőek voltak az átélt érzelmek a megfogalmazásaikban és a gyermekarcokon (aggódás, odafigyelés, segítőkészség, kedvesség, támogatás, bátorítás).
A mesehallgatás során a gyerekeket aktív részvételre ösztönöztem, a relaxációt segítő ismétlődő simító mozgások utánzásával. Többen kapcsolódtak ehhez, néhányan pedig elpihenve hallgatták a mesét. Az érdekes és látványos szemléltető eszköz mellett a hangszínt és hangerőt változatosan alkalmazva végig sikerült fenntartani az érdeklődést még a kisebb, illetve a figyelmi problémákkal küzdő (SNI) gyermekeknél is.
A foglalkozás lezárása során beszélgettünk az optimista viselkedésről a szivárvány színeinek, tulajdonságainak felidézésével. Megfigyelhető volt, hogy a gyermekek milyen pontosan adták vissza a mesében hallott kifejezéseket, mint például az energia, öröm, szeretet, békesség…
Levezetésként ismét egy kis mozgásos játék következett: egy jól ismert mondókára (Testjáték) jól megpaskoltuk a testünk különböző részeit – ez volt a rávezetés az emberábrázolásos rajzra. Ezt követően hangulatuknak megfelelő színű rajzlapot választhattak, amelyen egy buborék volt. Ebbe rajzolhatták bele saját magukat (visszavezetés a játékba).
Később az udvari játék közben fotók készültek a gyerekekről: „Sellők a tenger hullámaiban” (Snapchat), mögöttük a szivárványos szemléltetőképpel.
Osztályommal az októberi Boldogságórán az optimizmusról beszélgettünk. Elképzeltük, hogy milyennek látnánk a világot, ha egy optimista illetve egy pesszimista szemüvegen keresztül néznénk. Ezután „A lakatlan sziget” története kapcsán arról próbálták a gyerekek meggyőzni egymást, hogy minden rosszban meg kell látni a jót, a kis reménysugarat. Saját életükből is hoztak erre példákat. Ezt követően mindenki megrajzolta a saját tulajdonságfáját. A levelekre a pozitív tulajdonságaikat gyűjtötték össze. Jó volt látni, hogy aki elakadt és már nem tudott magáról gyűjteni, a többiek azonnal mondtak jó dolgokat róla. Rajzolás közben meghallgattuk a hónap dalát. Miután elkészültek a munkák, egyenként a teremben lévő fotelba ültek és a saját magukról írt pozitív tulajdonságokat „meleg zuhanyként” elmondtam nekik. A többiek a végén szívesen egészítették ki olyan dolgokkal, amik nem hangzottak el. Látszott, hogy mindenkinek jólesett ez a kis játék. Óra végére készítettem egy-egy lapocskát a gyerekek nevével. Mindenki húzott egy nevet, akinek a lapra egy pozitív üzenetet írt. A titkos üzeneteket összeszedtem, majd mindenki megkapta a sajátját. Többen is büszkén olvasták fel, hogy milyen üzeneteket kaptak. Látszott, hogy örülnek a kedves szavaknak, mondatoknak.
Nagyon jó hangulatban telt az óra és rengeteg pozitív érzéssel mentek haza a gyerekek a nap végén.
Optimizmus gyakorlása – Csodamalom előadás a negyedik osztályban.
Ebben a hónapban az optimizmus gyakorlása volt a célunk minden tekintetben. Mivel a programot tavaly kezdtük a csoporttal, a fogalom már nem volt ismeretlen számukra, sőt! Olyan okos megközelítéseket, elmélkedéseket tettünk a témában a munkafüzeti feladatok feldolgozása közben, hogy érdemes lett volna videófelvételt készíteni az elhangzottakról! Ez óriási örömmel töltött el engem, mert igazán visszaköszönt a tavalyi foglalkozásokba fektetett energia ilyen rövid távon is.
A javasolt feladatok közül az „Optimista képkeret” készítését választottuk, amelyről képet is töltök fel.
Ezen kívül az intézményben található bábokat használtuk különböző szituációk megjelenítésére: „optimista és pesszimista megközelítésben” vizsgáltunk mindennap előforduló helyzeteket.
Bár nem szerepelt az ajánlások között, képeslapot is készítettünk „jövőbeli” önmagunk számára címezve. A fényképek között erről is szerepel felvétel.
Összegezve: szuper hangulatú boldogságórákat töltöttünk együtt ebben a hónapban is, köszönjük az ötleteket, a fantasztikusan kidolgozott anyagot!