A gyerekekkel az óra elején az optimizmus fogalmáról beszélgettünk. Ezt követően mesehallgatás következett. A gyerekekkel együtt dolgoztuk fel, játszottuk el és beszéltük meg a történetet. Végül elkészítette mindenki saját optimista esernyőjét:)
Az optimizmus gyakorlása
Kiscsoportunk a második hónapját kezdte meg az óvodában. Lassan összeszoknak a gyerekek, mi is megismerjük őket.
Az már az elején kiderült, hogy nagyon nyitott, érdeklődő gyerekek kerültek egy csoportba. A közös tevékenységekbe most is aktívan bekapcsolódtak.
Ebben az időszakban őszi gyümölcsökkel foglalkoztunk, különösen az almával. Mondókákat tanultunk, felszeleteltük az almát, megnéztük a magházat, benne a kicsi barna magokat, festettünk, ragasztottunk.
Az egyik nap gyümölcsfalatozás előtt meghallgatták a gyerekek Szutyejev Az alma című meséjét. Még aznap bábokkal is eljátszottuk a mesét, és beszélgettünk is róla. A fő kérdés a kis állatok problémája volt: Kié legyen az alma? Jó volt látni, hogy egy pillanatra megakadnak, gondolkodnak. Arra a kérdésre, hogy volt-e hasonló vitájuk testvérrel, vagy óvodás társsal, közeli eseteket kezdtek mesélni. Érdekes volt, hogy a megoldás mikéntjét már lassabban, megfontoltabban mesélték el.
A következő alkalommal újra elmeséltem a mesét, most már kesztyűbábbal, melyet a foglalkozás végén meg is kaphattak egy kis játékra a gyerekek. Előbb azonban arra voltam kíváncsi, hogy mit gondolnak arról, hogyan érezték magukat az állatkák, miközben veszekedtek. A válaszok között szerepelt, hogy haragudtak, hogy fájt nekik a rúgás és a csípés.
A mesében a medve bölcs döntése után helyreállt a béke. A gyerekekkel összehasonlítottuk a vitatkozós és a barátságos állapotot, és megegyeztünk abban, hogy jobb érzés békében lenni egymással.
Pár perces relaxáció után „mosolydobás” játékot játszottunk. Ezután tisztáztuk az optimista-pesszimista szavak jelentését, majd az éppen szomorú , esős időben próbáltuk megkeresni , meglátni a szépet. A gyerekek legjobban a hulló levelek táncának örültek. Meghallgattuk a ” Nyelves királykisasszony” című mesét, majd varázs-fényképezőgépünkkel ” megörökítettünk ” egy-egy olyan dolgot, amit pozitív személetünkkel biztosan meg tudunk valósítani.
Az optimista csoport
A foglalkozást a „Hervad a virágom, éled a virágom…” relaxációs gyakorlattal indítottuk, majd Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát meghallgattuk, közben kört alkotva egymás kezét fogva, ritmusra mozogtunk, táncoltunk. A zenére törpe és óriás járással bejártuk a csoportszobát. A mozgásos játékból kezdeményeztem a Bezzeg Andrea: „Tódi törpe: Szebben látó mondókája” című vers meghallgatását. Ennek kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a pozitív életszemléletről, az optimista gondolkodásmódról, majd elkészítettük a varázsszemüvegeket, melyeket azonnal kipróbáltuk. Elmondtuk, hogy hogyan tudjuk mindennek a jó oldalát meglátni, illetve hogyan tudjuk jóra fordítani a történetet. A hónap során, többször elővettük a „varázsszemüveget”, amit az adott helyzetekben, többek között a gyermekek bátorítására, ösztönzésére használtunk.

A héten a délelőttök folyamán a gyerekek színes papírból elkészíthették a minél színesebb és optimistább kis sünijüket. A foglalkozás során Tükörjátékot játszottunk. Minden gyermek megkapta a tükröt és egy jó tulajdonságot mondott magáról. Ez nagyon tetszett nekik és volt aki nagyon ügyes dolgot talált ki. A foglalkozás végén meghallgatták A mesebeli kis szűcs mesét, illetve a kellő részeknél becsatlakoztak válaszadással a mesébe.
Nagyon ügyesen és nagy lelkesedéssel készítették a sünbirodalmat a gyerekek.:))
Beszélgettünk, mit jelent az optimizmus szó. Arról is, hogy mennyivel jobb a kedvünk, ha a dolgokban igyekszünk a jót meglátni, ezekre példákat hoztunk.
Projektfeladatként mindenki meghajtogatta a saját sünijét, ezekből képet alakítottunk.
Az 5. osztályos gyerekekkel az optimizmus jegyében készítettünk képkereteket, amin keresztül csak a szép dolgokat látjuk meg.