Az optimizmus szó teljesen ismeretlen volt a gyermekek körében. Igyekeztünk az útmutató szerint magyarázni a gyermekeknek és így teljesen egyértelmű lett a számukra. Nagy hangsúlyt fektettünk abban a hónapban arra, hogy pozitívan álljunk a dolgok elé és pozitívan gondolkodjunk.
A gyerekekkel közösen gyárthatunk egy régi műanyag keretes szemüvegből „optimista szemüveget”, ami végtelen játékra adott lehetőséget. A gyerekek elmesélték a napjukat, amiben biztosan lesz néhány olyan esemény, amire ráfér egy kis optimista hozzáállás. Ezután a mesélő felvette az optimista szemüveget és mesélje el ezen keresztül ugyanazokat az eseményeket. A nehézségek és a negatív történések ellenére segítettünk, hogy meglássa a lehetőségeket a helyzetekben és képes legyen pozitív érzésekkel közelíteni a jövő felé.
Az optimizmus gyakorlása
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
Minden sikerül és jóra fordul, ha együtt oldjuk meg a gondokat, feladatokat.
Zajzoni Rab István Középiskola
Optimista süniket készítettünk nagy-nagy odafigyeléssel.
A témát a A szomorú királykisasszony című mese felolvasásával és megbeszélésével kezdtük. A szokásos beszélgetőkörrel folytattuk. Beszélgettünk a szomorúságról, a vidámságról. Megbeszéltük mit jelent optimistának lenni. Mit jelent az ,hogy valaki pesszimista. Elemeztük, hogy hogyan szemléli az eseményeket az egyik és a másik ember. Elkészítettük a saját optimista szemüvegünket. A gyerekek lerajzolták saját tükörképüket, ahol sugárzik róluk az optimizmus. Létrehoztam a szülőknek szóló kis prezentációmat. Nagy sikere volt.
A foglalkozást a szeptemberben megismert relaxációval kezdtük, majd elővettem és bemutattam a gyerekeknek Morci kutyát. Elmondtam a gyerekeknek, hogy Morci kutya onnan kapta a nevét, hogy sokszor morcizik, gyakran mondogatja, hogy neki úgysem sikerül semmi, vagy hogy őt senki se szereti. Megkértem a gyerekeket, hogy próbálják jobb kedvre deríteni Morcit, biztassák, támogassák. Kedves párbeszédet folytattak, ahol Morci újabb és újabb dolgot említett, ami miatt rossz a napja (esik az eső, eddig senki sem játszott vele, az anyukája nem csomagolt neki chipset stb.). Végül Morci mindegyik gyerektől kapott egy ölelést mielőtt elkészítették volna az optimista szemüvegüket, amit ha feltesznek, a rossz gondolatok máris menekülőre fogják. Csoportképpel és zenehallgatással zártuk a foglalkozást.
A foglalkozás felépitése:
Kezdő relaxáció: Napimádás
Éneklés: Pozitiv gyerek vagyok
Téma bevezetése: Szomorú Szilárd és Boldog Blanka bábok segitségével játék
Téma feldolgozása: Tódi Törpe varázs szemüvege cimű mese feldolgozása
Varázsszemüveg készitése
A foglalkozás lezárása: A gyerekek kiszinezik az optimizmus jelét és felragasztják a várra
Az óra folyamán a gyerekek kisebb nagyobb kudarcaik megoldásán, illetve a problémákban rejtőző pozitív dolgokat keresték. Mindenre találtak megoldást. Optimista tükörképet nagy élvezettel készítették el. Sok beszélgetéssel mindenben találtunk pozitív gondolatot.
Minden rosszban van valami jó, ezért fogadd el , amit kapsz. A jót és a rosszat is.
Beszélgetéseink során a gyerekek felidéztek egy-egy kellemetlen korábbi élményüket, mely szinet mindenkinél a végén jóra fordult. Aki úgy gondolta, hogy a saját története a mégis rosszul végződött, azokan a többi gyerekekkel törekedtünk pozitív oldalát, kimenetelt, megolldást adni.
Ebben sokat segített a Ferenzcei Éva bábjátéka, amit mi óvodapedagógusok adtunk elő a gyerekeknek.